Majnek Antal püspök szentbeszédéből a ferences jubileum lezárásán

Hazai – 2010. január 4., hétfő | 8:36

Elhangzott 2010. január 2-án, szombaton a ferences regula pápai jóváhagyásának 800. évfordulója alkalmából meghirdetetett jubileumi év lezárása alkalmából, a Ferences Mária Misszionárius Nővérek Hermina úti rendházában bemutatott szentmisén.

Vízkeresztkor a három királyok Isten előtti hódolatának ünnepét tartjuk. Hogyan kapcsolódik ez az ünnep Szent Ferenchez? Nagyon is szorosan összetartoznak. Erről elmélkedett XVI. Benedek pápa is karácsony előtti katekézisében. Számára is nagyon kedves, mint ahogy nagyon sok pápának, püspöknek, papnak és sok millió hívőnek Szent Ferenc találmánya: az élő betlehem építése és az események eljátszása. Szent Ferencnek az a felfedezése, hogy mindent át és meg kell élni.

Ferenc fölfedezte az evangéliumban a betűk mögött a lelket és a lelket hordozó Jézust. Nem egyszerűen az evangélium tetszett meg neki, hanem az evangélium Jézusa. Nemcsak a gyönyörűszép mondatokat és igazságokat szerette meg, hanem az élő és személyes igazságot, Jézust. Ferenc Jézusnak minden szavát át akarta élni, és miután teljesen magáévá tette, meg is élte azokat. Jézus szavait a láthatatlanból a látható világba szülte. Érzékelhetővé, megfoghatóvá, tapinthatóvá tette az Úr Jézus üzenetét, evangéliumát, ezért nem véletlenül nevezték már életében Alter Christusnak, Krisztus másának. Mindenki azt érezte, sejtette körülötte, hogy benne Krisztus szállt le újra a földre. Ahogy állítólag felébresztette a grecciói karácsonyon a jászolba fektetett Jézuskát, valójában őbenne éledt föl és született meg újra az Isten Fia. A keletiek ma is így köszöntik egymást karácsonykor: Krisztus születik, tehát nem valamikor született, hanem születik. Születik azóta is, akar is megszületni minden egyes embernek a szívében. A hit által élővé akar válni Isten minden teremtett gyermekében.

Éppen ezért ez a nyolcszáz éves nagy jubileum nagy hálaadást jelent azért az emberért, aki Jézus szerelméért mindent és mindenkit ott tudott hagyni, hogy aztán minden és mindenki őhozzá forduljon. És valóban az Úristentől megkapta a százszoros jutalmat azért, mert őt tette az első helyre. Teljes szívével, lelkével neki adta át önmagát. Õ, aki kereste az igazi boldogságot, megtalálta Jézusnak azt a titkát, amelyet a világ bölcsei azóta is képtelenek felfogni, de valljuk be, mi magunk is a mindennapi életünkben nehezen tudjuk átélni, amit elméletileg értünk, hogy a kellemetlenségek, a fájdalmas állapotok útján lehet a teljes boldogságra eljutni.

Jézusnak a nyolc boldogságról szóló mondatait Ferenc nemcsak megértette, hanem gyakorlás közben meggyőződött ezeknek a csodálatos igazáról, hogy valóban itt van elrejtve az a nagy áldás, amit az Úr Jézus hozott a földre. Jézussal a szívében az egész hegyi beszédet átélte, és eljuthatott arra a pontra, hogy kimondta az Úr Jézusnak a teljes és örökké tartó, boldogító igent: egyedül az evangélium, illetve az ő Jézusa mindenben; egyedül az imádság; illetve egyedül a kegyelem. Ugyanezt halála előtt úgy fogalmazta meg, hogy első helyre tette a szeretetet Isten imádásában, a felebarát szeretésében, a kölcsönös szeretetben. Ferenc akkor is tudta élni ezt a kölcsönös szeretetet, amikor nem érezte a választ, a kölcsönösséget. Tudta, hogy a nyolc boldogság misztériuma éppen itt van elrejtve: valakinek el kell kezdeni, valakinek folytatni kell akkor is, amikor más abbahagyná, valakinek mindvégig, a halálig, a keresztig hűségesnek kell maradnia ehhez a törvényhez, a szeretet királyi parancsához, hogy az Atyaisten gyönyörűszép terve őbenne is testet öltsön és minden pontjában megvalósulhasson, és így majd ő is kimondhassa élete végén, hogy beteljesedett Isten róla szóló terve, akarata.

Hogy hány ember köszönheti a megtérését Szent Ferencnek, ezt csak odaát fogjuk megtudni, de olyanok vannak köztük, mint a mi Szent Erzsébetünk. Mindannyian átélték és megélték Szent Ferenc nagy fölfedezését, Jézus evangéliumának a legbelső magját, a hegyi beszédet, a nyolc boldogságmondást.

Benedek pápa idéz egy izajási mondatot, ami engem is megragadott karácsony előtt, hogy „az ökör is felismeri gazdáját, a szamár is urának jászolát, és az én népem nem ért meg semmit”. És kérdezi a pápa, hogy mit is jelent ez? Hogyhogy ezek az állatok megértik és a nép nem érti meg? Miért csak az a néhány pásztor, miért a sok gondolkozó közül csak a három napkeleti bölcs, a három királyok? Csak az alázatosak, a gyermeki lelkületűek, a tiszta szívűek juthatnak el őhozzá, a megtestesült Istenhez, aki oly kicsinyke, oly gyöngécske, de hát ő a hatalmas Isten. És azóta is az egyháztörténelemben oly sokszor látszott gyöngének az egyház, de amikor megtisztult a nyolc misztérium megélésének útján, akkor mindig rátalált a jászolban fekvő kisdedre, és imádni tudta az éppen így megjelenő Istenét.

Nekem személyesen a jubileumi év annyit jelentett, hogy újból felfrissítette bennem az első szeretetet. Nem dicsekedhetek sokkal többel, csak azzal, hogy újból megtetszett, illetve a szívemben felfrissült, megerősödött a vágy: Szent Ferenc útján követni az evangélium Jézusát.

Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír