Május 4. Húsvét 3. vasárnapja, május 4. „B” Lk 24,35-48

1. Franz Werfelnek van egy regénye: Az elsikkasztott menny. Ismételten visszatér benne egy gondolat: „A modern kor ismertetőjele az ember metafizikai elbutulása”. Metafizikai az a dolog, ami valóságos, de egy más dimenzióban létezik. Metafizikai tompulás az, ha az ember elveszíti a képességét arra, hogy számoljon Istennel, a másik dimenzióval, egy nem várt új megoldással. Olykor, egészen váratlanul birtokunkba kerül egyfajta képesség, hogy úrrá legyünk a kábultságon. Hol, s mi módon?
2. Jézus még húsvét vasárnapján este megjelenik az apostoloknak. Ennek leírása az asszonyok híradása, meg az emmauszi tanítványok lelkesedése után nem pusztán egy megjelenés rögzítése, hanem egy olyan esemény, amelyben helyre kerülnek a dolgok, s amelynek mozzanatai azért különlegesen jelentősek, mivel a hívő ember mindenkori helyzetét ábrázolják az élő Krisztussal szemben. Figyeljünk az öt mozzanatra: – a) Jézus megjelenik közöttük és így szól: „Békesség nektek!” Nem álomképben, hanem valóságban a feltámadt Krisztus van jelen köztük – az, aki ilyen volt halála előtt, mégis valahogy másként (megdicsőült testtel). Átlépi a fizikai világ határait, meg tud jelenni ott és akkor, amikor és ahol akar. Köszöntése ugyanolyan nyugalmat áraszt, mint földre születésekor az angyalok éneke: „Békesség a földön a jóakaratú embereknek!” Ismerősek már ezek a szavak, hiszen a tenger lecsendesítésekor is mondta: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Ahol Jézus ott van, ott nincs ok félelemre. – b) Az apostolok mégis megijednek, megzavarodnak, mire ő megmutatja nekik kezét és lábát (János evangéliumában kezét és oldalát). Antiochiai Szent Ignác ezt úgy kommentálja: azért tette ezt, hogy lássák, nem testetlen démon, hanem valóságos teste van. „Tüstént meg is tapintották és hittek, miután áthatotta őket teste és lelke” (Smyr III,1-2). Fontos azonban a kísérő szó is: „Én vagyok!” – ami azt jelzi, hogy nem fantom, hanem valóság, de utal Jahve ószövetségi bemutatkozására is Mózesnek az égő csipkebokorból: „Én vagyok, aki vagyok” (Kiv 3,14). Ezt Jézus többször megismétli, mindig önmagára alkalmazva: Én vagyok az út, az igazság és az élet, Én vagyok a szőlőtő, Én vagyok a jó pásztor. S ez a szó változást eredményez: – c) öröm száll a tanítványokba, igaz, „örömükben még mindig nem hittek”. Lukács evangélista leírása egy érdekes pszichikai jelenségre utal: a nagyhatású öröm élménye elveszi az értelmet, ez nem lehet igaz, ilyen nincsen! – d) Jézus ezután enni kér: „van itt valami ennivalótok?” Ez a legreálisabb emberi gesztus, az étkezés is bizonyítja, hogy emberi teste van. Nem utasítja vissza a sült halat, fogja és eszik velük. Felhasználja úgy, mint a kenyérszaporításnál az öt kenyeret és a két halat, bár megdicsőült testének nincs szüksége földi táplálékra. Itt is, mint Emmauszban az étkezésnél, nagyobb dologról van szó. – e) Ezen a ponton Jézus megnyitja értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, elmagyarázza, hogy mindannak, ami történt, így kellett végbemennie. Előre megjövendölt halála és föltámadása megtérést és bűnbocsánatot szerzett az egész világnak. Étkezés közben helyre kerül minden az apostolok lelkében. Õk is megértik azt, ami valójában érthetetlen. Az apostoli igehirdetés kiindulópontja és folytonosan ismétlődő témája lesz ez: Jézusnak szenvednie kellett és föltámadnia a halálból. Ez az ősegyház prédikációja, ezért vállalják később a vértanúságot is.
3. Ebben a felületes olvasásra jelentéktelennek tűnő elbeszélésben minden mozzanat hangsúlyos, fontos: a megjelenés (1), a félelem (2), az öröm (3), az étkezés (4) és a megtérés (5). Ez az útja az apostolok átalakulásának. – De ez az útja a megdicsőült Krisztus mindenkori közösségének, az Egyháznak is: megjelenése, ha nem is látható módon, de valóságos, reális szimbólumokon keresztül az Eucharisztia ünneplésében, a szentmisében ugyanezzel a hatással ismétlődik meg újra meg újra. Amikor összegyülekezünk, Jézus köszönt minket: „Békesség nektek!” Majd ő jelenik meg bűneink zavara, félelmei közepette, hogy életünket örömre hangolja. Együtt étkezik velünk, saját testével és vérével táplál, hogy megossza velünk verejtékes munkánk gyümölcseit, de egyben megajándékozzon általuk a megdicsőült élet zálogával. Ezek a vele való találkozásaink megértetik velünk életünk, áldozataink, hitünk nagy kérdéseit és megtérésre, bűnbocsánatra vezetnek.
4. Kétezer év óta templomainkban mindennap megjelenik Urunk, a feltámadt Krisztus, szétoszlatja kísértetektől, fantomoktól, aggályoktól terhelt gondolatainkat, hogy az elsikkasztott mennyet visszaadja számunkra és életünket metafizikai távlatokba állítsa. Sebektől ékes keze, lába, oldala gyógyítani igyekeznek a mi sebeinket. Jön hozzánk a dicsőséges Krisztus, hogy bennünk, – bennem és benned – mindent helyre tegyen, erőt és lendületet adjon életünk húsvéti távlatokban való alakításához. Fogadjuk, imádjuk, kövessük! Ámen. Pákozdi István/MK