A Máriának szentelt május lezárása a Vatikánban

Beszédének fő témája a napi ünnepi liturgiára épült, mely Mária Erzsébetnél tett látogatását mondja el. Ez az esemény mind az egyház, mind a keresztény ember földi zarándokútjának csodálatos példája és valódi értelme. Az egyház ugyanis természetéből fakadóan missziós tevékenységet folytat, az evangélium hirdetésére kapott meghívást; feladata, hogy a hitről tegyen tanúságot minden férfi és nő, illetve kultúra számára.

Lukács evangéliumában olvashatjuk: „Azokban a napokban Mária útra kelt, a hegyek közé, Júda egyik városába sietett” (Lk 1,39). Mária utazása pontosan megfelel egy misszionárius útjának. Olyan küldetésről van szó, mely az otthontól távol, a nagyvilágba, ismeretlen helyekre vezet, s az ember által bejárható területek legvégső határáig visz. Éppen ezen a ponton található mindannyiunk emberi és keresztény létének, életének titka – mondta elmélkedésében a Szentatya. Maga az Úr kéri tőlünk: „De mikor a Szentlélek leszáll rátok – erőben részesültök, úgyhogy tanúságot tesztek majd rólam… a föld végső határáig” (ApCsel 1,8) – idézte a Szentírás szavait a pápa. Az Úr ezen a vándorúton Máriát állítja mellénk útitársul és segítőül. Mária biztosít minket arról, hogy fia, Jézus ígéretéhez híven mindig velünk tart: „Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20).

Lukács evangélista Mária látogatásának történetéhez hozzáfűzi: „Mária mintegy három hónapig maradt nála (Erzsébetnél), aztán visszatért otthonába” (Lk 1,56). Pontosan ezek a szavak adják tudtunkra Mária útjának sürgős célját. Megtudta a hírt hozó angyaltól, hogy Erzsébetnek gyermeke születik majd, s már hat hónapja hordozza méhében fiát (vö. Lk 1,36). Jól tudjuk, hogy Erzsébet már idős asszony volt ekkor, s a fiatal Mária közelségére nagy szüksége volt. Ezért ment Erzsébethez fiatal rokona, Mária és maradt vele három hónapon keresztül. Erzsébet ezek után vált sok idős és beteg ember, s leginkább a segítségre és szeretetre szorulók szimbolikus alakjává. Hányan vannak ők ma is családjainkban, közösségeinkben, városainkban? – tette fel a kérdést XVI. Benedek. Mária, aki az „Úr szolgálóleányá”-nak nevezte magát (Lk 1,38), az emberek szolgálatába áll, vagyis az Urat szolgálja, akivel embertársaiban találkozik.

Mária szeretete azonban nem elégszik meg a konkrét segítségadással, hanem egészen Jézusnak ajánlja magát. Szent Lukács is hangsúlyozza: „Alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat” (Lk 1,41). Ez jelenti az Evangélium hirdetésére irányuló küldetésnek a szívét, legvégső célját: odaajándékozni az embereknek az élő evangéliumot, aki maga az Úr Jézus. Jézus üzenete és adománya örömmel tölti el a szívet: „Amint fölhangzott fülemben köszöntésed szava, örömtől repesett a magzat méhemben” (Lk 1,44). Jézus az egyetlen és igaz kincs, melyet az emberiségnek adhatunk – mondta elmélkedésében XVI. Benedek pápa. És pontosan Õrá vágyakoznak nők és férfiak még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy nem foglalkoznak vele és elutasítják Õt. Õ az, akire a társadalomnak, Európának és az egész világnak nagy szüksége van.

Ránk, papokra lett bízva e csodálatos felelősség egy olyan társadalom létrejöttének érdekében, ahol az igazság, az igazságosság, a szabadság és a szeretet uralkodik, vagyis mindaz, mely a békés és rendezett együttélés megteremtéséhez elengedhetetlen. Mindig hallgassuk és halljuk meg Isten Szavát a tanításban, a közösségben, a kenyértörésben és az imádságban (vö. ApCsel 2,42). Beszédének végén XVI. Benedek apostoli áldását adta a résztvevőkre.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír