A materializmus és a hit hiánya teszi tönkre a fiatalokat

Kitekintő – 2012. november 2., péntek | 11:22

A portugál és spanyol nyelvterület egyházi tartalmú lapszemléje október 26. és november 1. között

A materializmus és a hit hiánya teszi tönkre a fiatalokat

Coimbra, Portugália egykori fővárosának és egyházmegyéjének püspöke arról nyilatkozott a katolikus hírügynökségnek (ECCLÉSIA), milyen nehézségekkel néz szembe az új evangelizáció hazájában. Virgílio Antunes még a múlt héten pénteken hazája híres zarándokhelyén, Fátimában beszélt az ott rendezett országos fórum céljairól. A püspöki konferenciában az elhivatottság és a minisztériumok bizottságát is vezető Coimbra püspöke megnevezte hallgatóságának a feladat két nagy nehézségét. Hiányzik a hit kultúrája, melynek keretében kialakulhat az elhivatottság, de a fiatalok materialista életstílusa nagyon megnehezíti, hogy Isten hívó szava eljusson szívükig. Az Egyháznak ezért kell az elhivatottság szolgálatába állítania a technológiát – többek között –, miközben arra is ügyelnie kell, hogy ne vesszen el a keresztény üzenet és az evangélium igazsága sem.

Spanyolországban szinte elölről kell kezdeni az ifjúság térítését

A spanyol katolikus Religión en libertad nevű portál hasonló célból és részletesebben elemezte a szomszédos országban sem derűs körképet. Az összes spanyolországi egyházmegye mintegy 2000 vezetőjének részvételével csütörtöktől, halottak napjától vasárnapig tanácskozik Valenciában az ifjúsági pasztoráció országos kongresszusa. Az eddigi szociológiai felmérések és a résztvevők közvetett vagy közvetlen tapasztalatai révén az összes vezető tudatában van az új evangelizáció során rájuk váró misszió nehézségeinek és nagyságának. Az egyik első mellbevágó tényt az európai statisztikák is alátámasztják az iskolai kudarcok terén: 35 százalékuk idő előtt felhagy iskolai tanulmányaival (fiúk 35, és a lányok 22). A szülők nem tudnak nemet mondani gyermekeiknek, főleg a lányaiknak, akik mindent elkövetnek azért, hogy iskolatársaik, ismerőseik elfogadják őket (évente 40 ezer valamilyen szépészeti műtétet hajtanak végre 18 évesnél fiatalabb lányokon). De ijesztően sok az öngyilkos, különösen az egyetemisták körében (30 százalék), és a Remény telefonvonala szerint a fiatalkorúak körében ez az első számú halálok. 2005-ben, tehát nem sokkal a jelenlegi gazdasági válság kezdete előtt maguk a fiatalok is elismerték, hogy a fogyasztói társadalom hívei. De közben csak 20 százalékuk dolgozott, és alig 13 százalékuk vallotta magát nagylelkűnek – pedig néhány évtizede még ez volt a spanyolok egyik fő ismérve. Pedro Núnez Morgades, a kiskorúak volt ombudsmanja szerint most zűrzavaros értékrend irányítja a serdülőket, amely az élet habzsolását, a materializmust, és az önzést dicsőíti.

A szociológus Javier Elzo 2008-ban megállapította, hogy a családok 42 százalékában megengedőek a szülők, vagyis egyáltalán nem szabnak korlátokat gyermekeiknek, és nem tartatnak be velük szabályokat sem. A polgári törvénykönyv 2007 decemberében – még a szocialista José Luis Rodríguez Zapatero első mandátuma idején – még a maradék szülői nevelést is gúzsba kötötte, amikor még a pofont is megtiltotta nekik, sőt a gyermekek akár fel is jelenthetik őket. Az Injuve legutóbbi, tavalyi felmérése megállapította, hogy 2010-ben csupán a fiatalok 10 százaléka mondta magát gyakorló katolikusnak. Az is kiderült, hogy pontosan mikor hagyják el vallásukat: a bérmálás után, 12–14 éves korban kerülnek válságba a fiatalok. A CIS, a központi társadalomkutató év eleji körkérdése már biztató jelekről is árulkodott, amelyek egyértelműen a Madridban tavaly augusztusban rendezett katolikus világtalálkozónak köszönhetők.

Portugáliában jövőre már dolgoznak mindenszentek napján

A legolvasottabb portugál hetilap, az Expresso is foglalkozott a tavalyi 78 – azóta már 79 – milliárd eurós mentőöv miatt kényszerhelyzetbe került ország egyik vitatott intézkedésével. A kormány két egyházi és két polgári pihenőnap eltörlését látta indokoltnak, hogy takarékoskodni tudjon. Csakhogy ez a nap nemcsak a második század óta tartott ünnepnap a kisebbik félszigetországban, hanem tragikus eseményt idéz a legtöbb portugál emlékezetébe. 1755-ben, a mindenszentek utáni halottak napján dőlt romba a portugál főváros nagy része is a hatalmas – a Richter-skálán 9-es erősségűre becsült – földrengés következtében. A megállapodás értelmében az érdekelt felek egyébként 2018-ban felülvizsgálják a két egyházi pihenőnap visszaállításának szükségességét.

Magyar Kurír

(st)