Matteo Luigi Napolitano: Budapest igazai

Matteo Luigi Napolitano Budapest igazai című könyvéből – melyet a Szent István Társulat jelentetett meg Puskely Mária SSND fordításában – az ő történetükkel ismerkedhetünk meg.

Az olaszországi Molise Egyetem történész professzora nagyrészt kiadatlan dokumentumok – Verolino és amerikai zsidó archívumok iratanyaga – alapján írta meg könyvét. Mivel a két diplomata tevékenysége másként nem lenne érthető, igyekszik alaposan bemutatni Magyarország helyzetét a II. világháború idején. Ezzel párhuzamosan a magyar belpolitikai állapotokat is elemzi, számunkra talán sokszor szokatlan nézőpontból. Kitér arra, hogy miként sodródott a náci Németország mellé a magyar politika: legfőképpen azért, mert a trianoni határok módosítását csak a Harmadik Birodalom támogatásával tudta elérni. Súlyos árat kellett azonban ezért fizetni: először a zsidótörvények meghozatalát, majd a zsidó polgárok gettóba zárását és deportálását.

Napolitano szerint Rotta a pápának küldött folyamatos tájékoztatásaiban félelmeinek adott hangot a zsidók helyzetének fokozatos rosszabbodása miatt. Fenntartásait a magyar kormány felé – a külföldi diplomaták közül elsőként – és több esetben az egyházi vezetés felé is jelezte. A német megszállás után, májustól indultak a deportálások. Amikor Rotta látta, hogy gyerekeket és idős embereket is elvisznek, jegyzékkel fordult a kormányhoz. Ebben a nunciatúra arra kérte a magyar vezetést, hogy „valamennyi zsidó részesüljön emberi bánásmódban”. A sikertelen kiugrási kísérlet után, 1944 októberében, Adolf Eichmann irányításával indult meg a magyar zsidók elhurcolásának második nagy hulláma. Az apostoli nuncius ekkor magát Szálasit vonta kérdőre, ám bármilyen engedményt is próbált tőle kicsikarni, mindre elutasító választ kapott. Így nem volt más lehetőség, mint menteni azokat, akik menthetők, úgy, ahogyan csak lehetséges.

Rotta és Verolino diplomata menedékházakat létesítettek. Kiépítették az önkéntesek hálózatát. Menlevelet állítottak ki, helyet kerestek, ahova el lehet az embereket bújtatni. Segítségükre volt ebben például Apor Gizella bárónő, a Vöröskereszt önkéntese, Baranski Tibor, az apostoli nunciatúra titkára, Fehér Gyula Mátyás katolikus pap és a jezsuita Izay Géza. Amikor közeledett a vég órája, a nyilaskeresztes kormány és pribékjei már az egyházi embereket sem kímélték. Az apostoli nunciatúra – a Verolino Archívum tanúsága szerint – jegyzékekben tiltakozott az erőszakos bánásmóddal szemben.

Még manapság is sokat foglalkoznak a történészek azzal, hogy XII. Piusz hogyan állt a zsidók elhurcolásának kérdéséhez. Hallgatólagosan egyetértett, csak passzív volt vagy esetleg támogatta a mentési akciókat? Napolitano egyértelműen az utóbbi véleményt erősíti. Az egyházfő tudta nélkül ugyanis magas rangú vatikáni diplomata nem kezdhetett volna ilyesfajta vállalkozásba. Sőt, a szerző szerint Rotta zsidók melletti felszólalásait XII. Piusz pápa nemcsak támogatta, hanem több esetben kezdeményezte is.

„Rotta, Verolino és számos 'igaz' diplomata történetét egy eszmében lehetne tömören kifejezni: hétköznapi bátorság, amely elegendő a mai napra. A budapesti Apostoli Nunciatúrának köszönhetően létrejött hálóhoz csatlakoztak a semleges országok képviselői, akik nem csupán szemlélték a Magyarországon kibontakozó zsidó tragédiát.” A Jad Vasem Intézet Angelo Rottának 1997-ben, Gennaro Verolinónak 2007-ben magyarországi tevékenységéért a Világ Igaza címet adományozta.

Baranyai Béla/Magyar Kurír
a szerző az Új Ember munkatársa