
– Püspök atya pénteken Zágrábban járt a taizéi találkozón, egyedüliként a magyar püspökök közül. Van esetleg korábbi kapcsolata a Taizéi Közösséggel, a taizéi lelkülettel?
– Kettős feleletet illene erre adnom. Egyrészt fiatal papként kint jártam Taizében is, és ott már megtapasztaltam a rájuk jellemző különleges légkört, s amikor 1989-ben Pécsett volt a Közösség regionális találkozója, már segédpüspökként találkoztam a Közösséggel. Azóta is olvasgatom leveleiket, figyelemmel kísérem életüket; hogy mit üzennek a világba, és hogyan tartják össze azokat a fiatalokat, akik Jézus Krisztushoz akarnak kapcsolódni. Õk a szó igazi jelentésében ökumenikusak. A mai magyar társadalomban az ökumenét összemosásnak, a vallások keverékének szokás értelmezni, és nem Jézus Krisztushoz való tudatos kapcsolódásnak, ami ennek a valódi értelme. Másrészt pedig, mivel egyházmegyém Horvátországgal szomszédos – s ha egy-egy ünnepség van, gyakran ellátogatok a horvát püspökökkel együtt ünnepelni, Pozsegába is el szoktam menni, Zágrábban, Banja Lukában is már többször voltam, a horvát püspökök jó része szintén személyes ismerős –, úgy gondoltam, hogy jelenlétem a két egyház kapcsolatában is és a saját élményeim szempontjából is nagyon pozitív lesz.
– Úgy hírlik, találkozott Alois testvérrel is? Lehet-e tudni, hogy miről beszélgettek?
– Igen, beszélgettünk egymással. A nagy kérdés az volt, hogy 2009-ben – amikor a Pécsi Egyházmegye 1000 éves lesz, és akkor lesz 20 éve annak is, hogy Pécsett volt a taizéi találkozó – lehetséges-e egy újabb pécsi találkozó. Ennek elvi lehetőségeiről és egy-két gyakorlati elgondolásról volt szó. Azért is kértem ezt a személyes találkozót Alois testvértől, mert ő német származású, így a beszélgetés árnyaltabb lehet, mint tolmács útján.
– Milyen benyomásokat szerzett itt a zágrábi taizéi találkozón?
– Este részt vettem a közös imádságon, és nagy örömmel láttam, hogy az az óriási csarnok megtelt fiatalokkal, jelen voltak a szerzetesközösség tagjai, sokan a horvát világi és egyházi vezetők közül, és több püspök is részt vett az imán. Alois testvér beszéde után Bozaniæ bíboros úr beszélt a fiatalokhoz, és köszöntésében a saját nyelvükön igyekezett megszólítani őket. Örültem annak, hogy jelen volt a horvát miniszterelnök is, néhány görög keleti püspök, valamint egy muzulmán mufti. Ezek a gesztusok mind azt jelezték, hogy az örömhír, a fiatalok imája, amely az Úristen felé emelte a közösséget, valóban a Krisztus mellett álló jóakaratú emberek összefogása és tanúságtétele. Ugyancsak megható volt, amikor az ima végén lefektették a keresztet, és Alois testvér, Bozaniæ érsek és a püspökök is ott térdeltek a kereszt előtt, és imádkoztak. A kereszt elé én is odahelyeztem egy-egy fohászban személyes kéréseimet, egyházmegyém kéréseit, és – nemzeti imaév lévén – az egész magyar nemzetért való imádságot is.
Horánszky Anna/Magyar Kurír