Megáldották a gyulafehérvári kisszeminárium felújított kápolnáját

Külhoni – 2013. november 14., csütörtök | 13:15

November 4-én tartották a felújított gyulafehérvári Borromeo Szent Károly-kápolna búcsús szentmiséjét.

A Jakubinyi György érsek által bemutatott szentmisén részt vett a gyulafehérvári papság, a teológiai tanárok és az adományozók nagy része. A főpásztor prédikációjában kiemelte Borromeo Szent Károly példáját, aki szívén viselte a tridenti zsinat határozatainak magvalósítását egyházmegyéjében. Beszélt a hivatás fontosságáról, mely Isten ingyenes ajándéka, szabadon el lehet fogadni, de el is lehet utasítani, ki lehet imádkozni, ugyanakkor el is lehet veszíteni.

A gyulafehérvári kápolna új ablakait Tódor Előd kézdivásárhelyi képzőművész tervezte. A 27 színes, festett ablak szenteket és szent életű embereket ábrázol: papokat és laikusokat, férfiakat és nőket egyaránt.

A kápolna előcsarnokában, a bejárati ablakok Gróf Majláth Gusztáv Károly és Márton Áron erdélyi püspököknek állítanak emléket. A kápolna nagy ablakai Szűz Máriát, Szent Józsefet, Szent Mihály arkangyalt, Páduai Szent Antalt, Aquinói Szent Tamást, Szent György vértanút, Szent Benedek apátot és Loyolai Szent Ignácot ábrázolják. A kis ablakok Boldog Apor Vilmost, Szent Pongrácz Istvánt, Árpád-házi Szent Erzsébetet, Szent Péter és Pál apostolokat, Szent István királyt, Szent László királyt és Szent Imre herceget örökítik meg. 

A kápolnában helyet kapott továbbá a három vértanú püspök: Boldog Meszlényi Zoltán, Boldog Bogdánffy Szilárd és Boldog Scheffler János, valamint a két boldog pápa: XXIII. János és II. János Pál.

A kisszemináriumban nagy hangsúlyt helyeznek az egyházi zene művelésére, ezért az orgona körüli ablakok Nagy Szent Gergely pápát, Szent Cecíliát és Szent Dávid királyt ábrázolják. Helyet kaptak a kápolnában Nepomuki Szent János, a gyónási titok vértanúja és Vianney Szent János, a papság védőszentje is.

A felújításhoz szükséges pénz közadakozásból gyűlt össze. A búcsúi szentmisére a kisszeminárium kápolnája új, kovácsoltvasból készült korlátokkal szépült meg, amelyek Bartha Bálint kolozsvári üzletember adományozott az intézetnek. Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes ajándékaként új, igényes kivitelezésű templomi padokat is kapott a kápolna. Az új villanyhálózat költségeit a csíkszentsimoni egyházközség vállalta.

Az ünnepségen Korom Imre spirituális mondott köszönetet, először Istennek, majd az érsek úrnak a szentmiséért és a megújult kápolna megáldásááért. Elmondta, örömünnep ez, hiszen a kisszeminárium kápolnájának belső felújítása sok jószándékú és bőkezű adományozó közös áldozata. Korom Imre megköszönte Tódor Előd képzőművész munkáját, mellyel azt üzenik a felnövekvő ifjúságnak: lehet és érdemes szentként élni.

romkat.ro/Magyar Kurír