Megemlékezések a doni áttörés 71. évfordulóján

Szombathelyen a város önkormányzata, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezete és a Szombathelyi Egyházmegye január 13-án a Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán lévő pápai keresztnél tartott megemlékezést. Ágh Péter országgyűlési képviselő, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja ünnepi beszédében a Vas megyei honvédek erőn felüli kitartásáról és hazánkhoz való hűségéről beszélt, különösképpen a város fiatalságához szólva, akik nagy számban vettek részt a megemlékezésen. Személyes emlékeit idézte fel Kazári József, egykori doni harcos. A megemlékezés végén – mécsessel vagy egy szál virággal – mindenki leróhatta tiszteletét a hős katonák előtt. A doni harcokban részt vett katonákért szentmisét mutatott be Gaál Sándor plébános a Kálvária templomban.

A Don-kanyarban elesettekért és a hadifogolyként imádkoztak január 10-én a balatonfűzfői Jézus Szíve plébániatemplomban is. A településen évek óta ünnepi szentmisével emlékeznek a II. Magyar Hadsereg katonáira, közöttük a kelet-balatoni térség áldozataira is. Emlékmisét mutatott be Kótai Róbert tábori lelkész, püspöki titkár. A szertartáson a Magyar Honvédség tisztjei, a térség önkormányzatainak képviselői is részt vettek. Szentbeszédében a lelkész kiemelte: a katonaelődök helytállása és szenvedése főhajtásra késztet mindannyiunkat. Hősiességük példa. Okulni kell történelmünk gyászos eseményeiből, katonáink sorsából. A gonoszat már csírájában el kell fojtani, és ezt legelőször is önmagunkon kezdenünk – fogalmazott Kótai Róbert, imádságra hívva az egybegyűlteket az áldozatok lelki üdvösségéért.

A doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésre, a II. Magyar Hadsereg egyes források szerint 93-94 ezer fős, más források szerint közel 150 ezer fős veszteséget szenvedett el 1943-ban a szovjetek elleni harcokban. Az azonban tény, hogy a doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb lélekszámú vesztesége volt – hangzott el a szertartás után a templom udvarán, ahol a térségi áldozatok emléktáblájánál folytatódott a megemlékezés. Sáfár Albert dandártábornok ismertette a doni tragédia történelmi hátterét, a veszteség okait, előzményeit. Mekkora erő kellett ahhoz a küzdelemhez: távol az otthontól, túlerővel szemben, élelem és megfelelő felszerelés híján a végkimerültségig küzdeni és meghalni a hazáért! – fogalmazott. A II. Magyar Hadsereg elesettjeinek azonban még az sem adatott meg, hogy a haza földjében pihenhessenek; jeltelen sírokban, idegen földön porladtak el. A Magyar Honvédség továbbra is kutatja elesett katonáink temetkezési helyeit a Donnál és az oroszországi harcok más helyszínein, hogy e temetőket megjelölhessék, s ne kelljen az elesetteknek jeltelen sírokban nyugodniuk.

A megemlékezés az emléktűz meggyújtásával és koszorúzásokkal zárult a templom falánál emelt emléktáblánál. A megemlékezésen közreműködött Balatonfűzfő városi vegyeskara, valamint a veszprémi Légierő zenekar – írta tudósításában Toldi Éva.

Január 11-én a kapuvári Szent Ferenc-templomban emlékmisét mutatott be Szaradics József nyugalmazott ezredes, osli plébános a doni áttörés 71. évfordulója alkalmából. A szentmisén részt vett a Rábaközi Honvéd Hagyományőrző Csoport két tagja, Szalay Pál parancsnok és Magyar János honvéd. A hősökért felajánlott szentmise elején a plébános kifejezte: „A szolidaritás a bármilyen szükséget szenvedő élő emberrel szemben vállalt segítőkészségünk megnyilvánulása. A halottainkkal szembeni szolidaritás az, hogy megbecsüljük őket és imádkozunk értük. Ma esti összejövetelünk szolidaritás százezer elesett magyar fiatallal. A halottakkal szembeni kötelességünk megbecsülni őket, és keresztény kötelességünk imádkozni értük.” „Requiemre gyűltünk ma össze, hogy imádkozzunk a fiatalon elhunyt katonákért, akik 71 évvel ezelőtt a Don melletti hómezőn életüket áldozták” – hangzott el a homíliában. „A vihar hajnalban kezdődött, estére csend lett. Az oroszok által áttört vonalaknál százezer magyar fiatal feküdt holtan a Don partján. Szinte nem volt olyan magyar család, aki nem volt érintve ebben a tragédiában. Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című könyvében először írta meg, hogy Magyarországot a mohácsi vereségnél is nagyobb katasztrófába döntötte ez az esemény. Mai szentmisénkben is Requiemet mondunk... Ezekben a napokban sokan összegyűlnek a templomokban imádkozni, a sírkertekben koszorúkat elhelyezni. Nem feledjük őket, nem vesznek el a nemzet részére.”

Magyar Kurír