Meggyújtották az első gyertyát Székesfehérvár adventi koszorúján

2018. december 6., csütörtök | 16:24

Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyéspüspök gyújtotta meg az első gyertyát Székesfehérvár adventi koszorúján, majd kapcsolta fel a város díszkivilágítását a IV. Adventi Jótékonysági Futás egy kilométeres távjának győzteseivel együtt december 2-án.

A gyertyagyújtás előtt a Kisangyalok kara lépett fel a Városház téren, a 425 gyermekből álló kórust Polgár Zoltánné vezényelte. Koncertjük után Spányi Antal püspök mondta el ünnepi gondolatait.

„Várakozunk karácsonyra, Jézus születésének ünnepére, várjuk azt az ünnepet, amelyben megemlékezünk Isten végtelen szeretetéről, ígéreteinek beteljesítéséről. Várjuk a karácsonyt, a szeretet ünnepét, amikor egymás felé türelemben, megértésben, békességben, szeretetben tudunk odafordulni” – fogalmazott a főpásztor.

„Várjuk, hogy a sötétséget legyőzze a fény, a bűnt és rosszat győzze le az erény. Ezen az estén felgyulladnak az ünnepi fények, fellobban az adventi koszorún az első gyertya lángja, és azt hirdeti, hogy bármit is tartunk az ünnepről, bármilyen tartalmat is fogadunk be szívünkbe, arra hív bennünket, hogy vigyünk fényt a világba” – tette hozzá a megyéspüspök.

A díszkivilágítást idén a IV. Adventi Jótékonysági Futás egy kilométeres távjának győztesei, Trenka Ádám és Bese Mirtill kapcsolták fel Cser-Palkovics András polgármesterrel és Spányi Antal püspökkel együtt.

Székesfehérvár polgármestere az adventi gyertyagyújtás előtt köszönetet mondott a Kisangyalok kórusának. Cser-Palkovics András úgy fogalmazott: a városban járva megtapasztalta, hogy a fehérváriak hetek óta várják, hogy megkezdődjön az advent időszaka, amikor a lelkekben és a szívekben is érdemes magunkat, családunkat és kisebb-nagyobb közösségünket is felkészíteni karácsony ünnepére.

Idén az Oskola utcában, a Kossuth-udvarban, az Órajátéknál, valamint a megújult Országzászló téren és a Távirda utcában is adventi díszkivilágítás fogadja a járókelőket.

Forrás és fotó: Székesfehérvár.hu

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Címkék: egyházmegyék
Vezető híreink – olvasta már?
megnyitja-kapuit-gyori-puspokvar-palotaszarnya
Megnyitja kapuit a győri Püspökvár palotaszárnya

Aki szívesen járna Boldog Apor Vilmos püspök és Szent II. János Pál pápa nyomában, érdemes ellátogatnia a győri Káptalandombra. Március 21-től újabb terek nyílnak meg: az érdeklődők minden csütörtökön csoportos vezetéssel betekintést nyerhetnek a Püspökvár palotaszárnyába és a kertbe is.

15:41
szetmallo-hangerdo-nuncius-latogatasa-pannonhalman-szent-benedek-tavaszi-unnepen
Szétmálló hangerdő – A nuncius látogatása Pannonhalmán Szent Benedek tavaszi ünnepén

Szent Benedek tavaszi ünnepét Pannonhalmán, Michael August Blume apostoli nunciussal és a szerzetesi közösséggel együtt misével és utána a „Csend” kiállítás megnyitójával ültük meg március 21-én.

12:44