Megjelent a Távlatok idei első száma

Szabó Ferenc J. Maritain politikai filozófiája címmel a híres francia tomista filozófus, Jacques Maritain eszmevilágából kiemeli a leginkább időszerűt, amely a kereszténység és a demokrácia kapcsolatával foglalkozik. P. Szabó leszögezi: „Maritain humanizmusa… Isten-központú, illetve Krisztus-központú, mert végső soron az embert a megtestesült Ige, Krisztus vonatkozásában tekinti. Ez keresztény perszonalizmus: a Szentháromság isteni Személyeinek fényében szemléli az embert, annak méltóságát, isteni hivatását, szabadságát és teljes kibontakozását: ez az igazság a keresztény társadalomtan és politika alapja is.” A Távlatok főszerkesztője abban látja napjaink demokráciáinak tragédiáját, hogy nem sikerült megvalósítaniuk az igazi demokráciát. „A marxista/kommunista ideológia ateizmusa és elvakultsága korlátozta a nép szabadságát, és az igazságosságot elhalasztotta a megálmodott aranykorig, a nemzetiszocializmus (náci rasszizmus) minden eszközzel a hatalomra tört, embertelen barbárságba züllött. A liberális kapitalizmusban a nyereségre törő közgazdaság, a gyakorlati materializmus a kiváltságos osztály önző érdekeit szolgálja. Igazában szellemi-erkölcsi reformra van szükség, az evangéliumi értékek megtestesítésére a profán és pluralista társadalomban.” Szabó Ferenc idézi Jacques Maritain egyik gondolatát: „A demokratikus eszme úgy jelent meg az emberi történelemben, mint az evangéliumi reménység evilági megnyilatkozása.” A cikkíró hozzáteszi: „A XXI. század elején, a globalizációnak meg a demokráciák válságának korszakában ez a maritaini kijelentés vezérlőcsillag lehet az igazságosabb és testvéribb világ építésében.” P. Szabó leszögezi: „Maritain egész politikai filozófiáját áthatja a lelki, a morális szempont primátusának hangsúlyozása. Az állam abszolút szuverenitásával szemben annak eszközjellegét vallja: célja az emberi személyek jogainak és a közjónak a biztosítása a laikus pluralista társadalomban. A helyesen értelmezett demokrácia az egyetlen út, hogy megvalósítsák a politika morális racionalizálását, és ezt az alapvető feladatát a demokrácia az evangéliumi sugallat erejében tudja fokozatosan teljesíteni.”

Bittsánszky Géza Egyház és politika címmel közhelyesnek, de megkerülhetetlennek nevezi azt a véleményt, hogy nem az egyház helyezi el magát a pártpolitikai erőtérben, hanem a pártok pozicionálják magukat az egyházhoz viszonyítva. A szerző emlékeztet rá: az egyház értékrendje kétezer év óta változatlan, „az idők során felbukkanó politikai erők értékrendje eshet közelebb vagy távolabb az egyház álláspontjához, sőt lehet ellentétes azzal. Ilyenkor az egyház állásfoglalása… szükségszerűen pártpolitikai eligazítást jelenthet, adott esetben kell, hogy jelentsen. Mindez nem jelenti egyik vagy másik párt feltétlen támogatását, már csak azért sem, mert nincs garancia arra, hogy valamelyik politikai párt értékválasztása maradéktalanul tükrözze az Evangélium szellemét: Krisztus az egyházra és nem politikai pártra hagyta Evangéliumát és annak mindenkori… magyarázatát, aktualizálását.” Bittsánszky tényként állapítja meg, hogy a témában szinte minden országgyűlési választás előtt fellángolnak a viták, s gyakori a külföldi példákra való hivatkozás is. Ezzel kapcsolatban idéz az Osztrák Katolikus Püspöki Konferencia 2002. évi választási körleveléből: „Az egyházi vezetés nem folytat és a jövőben sem folytat pártpolitikát. Azonban a püspökök az ország sok katolikusával együtt elköteleződnek Ausztria politikai életében egy olyan értékpolitika érdekében, amelyik a fel nem adható értékek védelmére irányul.” A körlevél utalt az Osztrák Néppárt kormányzása alatti intézkedésekre, értékmegvalósító-, támogató vívmányokra. A szerző feltételezi, hogy egy ilyen állásfoglalás hazai viszonyaink között nyilván heves reakciókat váltott volna ki. Mint írja, csak remélni lehet, hogy az egyház küldetésének a politika színterein is szükségszerű megjelenése mind szélesebb körben elfogadottá válik.

Beran Ferenc Etika a politikában címmel sokak véleményével szemben határozottan leszögezi: „A politikának igenis van etikája, lehet erkölcsösen politizálni.” Nem csupán lehet etikusan politizálni, hanem égetően szükséges is. Ennek legfontosabb feltétele a politika lényegének, a közjóra való törekvésnek az elismerése. A szerző emlékeztet rá, hogy az alapvető erkölcsi értékek betartására hívja fel a figyelmet a Hittani Kongregáció által kiadott, Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben című dokumentum. A cikkíró figyelmeztet az alázat erényére a politikában. Kifejti: ez nem azt jelenti, hogy az ember feladja elveit, és semmiképpen nem jelenti azt, hogy feladja azokat az alapvető erkölcsi értékeket, amelyeket a kinyilatkoztatás megerősített. „Az alázat azt jelenti, hogy az ember kész a másik véleményének megismerésére, az elszenvedett sérelmek miatti fájdalomban való együttérzés kifejezésére. Az alázatnak ezek a megnyilvánulásai különösen fontosak a politikában, ahol sok esetben… nem jelennek meg a biztos etikai értékek, így az erkölcsi igazság megismeréséhez közös összefogásra és őszinte párbeszédre van szükség… alázat szükséges ahhoz is, hogy valaki beismerje: tévedett, vagy mulasztásokat, bűnöket követett el. Az alázatnak ez a megnyilvánulása nem az erőtlenségnek, hanem az erőnek a jele. Jelzi azt, hogy az ember hisz a céljában, és ez erőt ad számára ahhoz, hogy gyengeségeit is elismerje.” Beran Ferenc példaként említi, hogy ennek az emberiség felé megnyilvánuló alázatnak egyik legszebb megnyilvánulása II. János Pál pápa A harmadik évezred közeledtével k. dokumentuma, amelyben a szentatya kifejezi, hogy az egyház „nem lépheti át az új évezred küszöbét anélkül, hogy ne sürgetné gyermekeit, tisztuljanak meg a bűnbánatban a tévedésektől, az állhatatlanságtól és a késedelmes szívűségtől.”

Farkas Péter Szegénység, kirekesztettség – keresztény válaszok címmel leszögezi: „A gátlástalan gazdasági liberalizmus, a különféle diszkriminációk, a szociális lelkiismeret hiánya vezet oda, hogy az anyagi gyarapodás világméretű tényei, a technikai civilizáció hallatlan eredményei ellenére a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek.” A szociológus szerző cikkében aggasztó adatokat sorol: az emberiség leggazdagabb és legszegényebb országaiban élő szélső ötödök között 1960-ban 30-szoros, 1990-ben 60-szoros, az évezred végén pedig több mint 80-szoros a különbség. A világnépesség legszegényebb országokban élő 20 százalékának jutott az évezred végén a világ össztermelésének egy százaléka, a leggazdagabbnak pedig 86 százaléka. A Föld 6,2 milliárdnyi népességéből 3,2 milliárd él a 49 legszegényebb országban, 1,9 milliárd lélek az 57 közepes jövedelműben és 1,1 milliárd a 25 leggazdagabban. A Föld népességének legalább ötöde a mély nyomor szintjén, napi egy dollár vásárlóértékű jövedelemnél kevesebből él. Jelenünk nagy szégyene, a szegénység egyik következménye, hogy az új évezred tömegével talál írástudatlan embert a Földön. Farkas leszögezi: „Bizonyossá vált, hogy a szabadság és az igazságosság dilemmája hamis szembeállításon alapul: a keresztény hit által kínált morális megújulás és megértés, a szociális piacgazdaság, a társadalmi demokratizmus és a világméretű szolidaritás együtt lehetnek megalapozóivá világunk kiegyensúlyozott, az emberi méltóságot megvalósító fejlődésének.” A cikkíró ajánlásai egy új szociális gondoskodás számára: az alkotmányban alapjogként kellene megfogalmazni a családhoz való jogot. Erre alapozva fokozatosan lehetővé kellene tenni az édesanyák számára a részmunkaidős foglalkoztatást. Be kell vezetni a családi típusú adózást, mely az eltartottak között figyelembe veszi a munkanélküli szülőt is. A fiatalok és a szegények számára szükséges szociális bérlakások, fecskeházak építése. Ki kell építeni a családok átmeneti otthonának rendszerét hazánkban. Az iskola tehetetlen a gyerekek halmozódó szociális problémájával szemben. Nincs elegendő szociális munkás sem. Fontos volna a szociális munka presztízsének, a munkatársak anyagi elismerésének növelése, mert enélkül a szociális ellátórendszer nem tud hatékonyan működni. Farkas Péter hitet tesz a családbarát televízió mellett is, és végezetül az irgalmas szamaritánus példájára figyelmeztet, amit napjaink emberének is követnie kellene, a krisztusi szeretet jegyében.

Magyar Kurír