Megkezdődött a pápa és az ír püspökök kétnapos találkozója

2010. február 16. kedd, 08:08

Hétfőn délelőtt XVI. Benedek pápa kihallgatáson fogadta az Ír Püspöki Konferencia főpásztorait, akik azért érkeztek Rómába, hogy a pápával az ír papság által kiskorúakkal szemben elkövetett visszaélések témájáról tárgyaljanak. A püspökök reggel 8 órakor a Szent Péter-bazilika altemplomában szentmisén vettek részt, amelynek főcelebránsa Tarcisio Bertone bíboros államtitkár volt.

Homíliájában a bíboros utalt arra a rendkívül nehéz válságra, amelyet jelenleg Írország helyi egyháza él át, hangsúlyozva, hogy az egyházi közösség számára azok a legkeményebb és legmegalázóbb megpróbáltatások, amelyek belsejéből származnak, főleg ha egyes tagjai szégyenletes tettekben vesznek részt. Egy fájdalmas megpróbáltatásból azonban fakadhat újjászületés, a megtérés kegyelme és egy mélyebb hit, feltéve, hogy a bűnös a maga teljes igazságában beismeri vétkét.

Kerülni kell a Gonosz alattomos kísértését is, aki a viharban arra törekszik, hogy a hívek elveszítsék Istenbe vetett bizalmukat, kétségbeesésbe sodorva őket. „Igen, a viharok félelmet keltenek, azok is, amelyek az egyház hajóját tépázzák tagjai bűnei miatt” – mondta Bertone bíboros. A legveszélyesebb vihar azonban az, amely a hívek szívét támadja meg, alapjaiban rázva meg hitüket. Fennáll a veszély, hogy elveszítik Istenbe vetett bizalmukat, túláradó gondviselésébe vetett hitüket. Ilyenkor alázatos imában teljes egészében át kell magunkat adni Istennek. A gonosz elleni harc nem ért még véget, hanem folytatódik egészen az idők végezetéig – mutatott rá homíliájában Tarcisio Bertone bíboros államtitkár.

Az Atya ezért küldte el számunkra Jézus nevében a Szentlelket, hogy megvédjen és vigasztaljon bennünket. A bíboros végül annak a kívánságának adott hangot, hogy az írországi püspökök vatikáni találkozóját hassa át az igazságban megvalósuló szeretet, élesszen új elkötelezettséget, amely a szeretetközösség, a főpásztorok és a rájuk bízott hívek közötti egység megújítására irányul.

Seán Brady bíboros, Armagh érseke, egész Írország prímása, a főpásztorok vatikáni látogatásáról a következőket nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak: „Számos alkalommal jöttem már Rómába, de soha sem kísért el annyi ima, mint most. Tudom, hogy ugyanez érvényes a Szentatyára és a Kúria tagjaira is. Hét hónap alatt ez a harmadik találkozó. Úgy vélem, hogy a Szentatya nagyon aggódik. Ezt a találkozót gondosan készítették elő, de egy hosszú út első lépéséről van csak szó. Reméljük, hogy Írországba visszatérve ez a látogatás a bűnbánat, a megújulás és a kiengesztelődés folyamatában válik gyakorlattá, mindenki javára. Természetesen mindnyájunk célja ugyanaz: a gyermekek védelme. Egyetértünk azokkal a pontokkal is, amelyeket a Szentatya ad limina látogatásunk alkalmával tárt elénk. Ezeket figyelmesen tanulmányoznia kell az ügyben érintett minden személynek” – nyilatkozta a Vatikáni Rádióban Seán Brady bíboros.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Címkék: Vatikán
Vezető híreink – olvasta már?
nemzetkozi-eucharisztikus-kongresszus-kivul-es-belul-tizenot-kerdes-es-valasz-segit-keszuletben
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kívül és belül – Tizenöt kérdés és válasz segít a készületben

Fábry Kornélt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) általános titkárát kérdeztük a budapesti találkozó előkészületeiről, tudnivalóiról. A kérdéseket és a válaszokat két részben adjuk közre. Az alábbiakban az első rész olvasható.

2019. február 18. hétfő
isten-tud-kozel-hozni-minket-egymashoz-uzeni-hazassag-hete
Isten tud közel hozni minket egymáshoz – üzeni a házasság hete

A hazánkban tizenkettedszer megrendezett házasság hete programsorozat záró szentmiséjére február 17-én, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban került sor. A liturgiát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezette.

2019. február 18. hétfő