Megnyílt a karácsonyi Karitász-vásár Szegeden

Hazai – 2013. december 11., szerda | 12:18

Rászoruló családok tűzifa-támogatására fordítják a december 10-én megnyílt Szeged–Csanádi Egyházmegyei Karitász karácsonyi vásárának bevételét. A szervezők a kézzel készített ajándéktárgyakat az egyik szegedi nagyáruházban egy héten keresztül árusítják.

Az eseményt a Szeged–Csanádi Egyházmegye főpásztora, Kiss-Rigó László püspök és a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete, Mádl Dalma nyitotta meg. Köszöntőjében a megyés főpásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy a boldogsághoz nem az anyagi jólét segít hozzá. Azok, akik a vásárra készültek és annak sikeréhez hozzájárulnak, biztosan a boldogságot hordozzák magukban – hangsúlyozta Kiss-Rigó László püspök.

Megyeri Márta, a Szeged–Csanádi Egyházmegyei Karitász vezetője az MTI-nek elmondta: a vásárt egyetemisták indították el húsz évvel ezelőtt. Akkor még só-liszt gyurmából és papírból készítettek ajándéktárgyakat. Mostanra már nemcsak egyetemisták vesznek részt az előkészületekben, hanem óvodások, kisiskolások is szívesen segítenek, és az anyukák is bekapcsolódnak a munkába.

A december 17-ig nyitva tartó vásáron többek között képeslapokat, koszorúkat, gyertyákat, karácsonyfadíszeket, természetes anyagokból készült figurákat vásárolhatnak az érdeklődők.

MTI/Magyar Kurír