A megszentelt élet ragyogása

João Braz de Aviz érsek elmondta, hogy hét éven keresztül a Pápai Külmissziós Intézet szemináriumában tanult San Paolo államban. A Fokoláre Mozgalommal való kapcsolata által került közel a szerzetesrendekhez, kongregációkhoz, amelyeknek tagjai az egység lelkületét hordozzák. Tizenhét éves kora óta a Fokoláre nagy családjának tagja. Bárhol dolgozott is, a mozgalom szellemisége alapján mindenhol a karizmák, közösségek, társaságok egységét igyekezett megteremteni II. János Pál Novo millennio ineunte kezdetű enciklikájának értékes útmutatása szellemében.

A II. Vatikáni Zsinat azt kérte a rendektől és a kongregációktól, hogy igazodjanak korunkhoz, és ennek szellemében a múlt század kulturális, történelmi közegének viszonylatában vizsgálják át reguláikat, alkotmányaikat. Sok szerzetesrendben valódi megújulást hozott, hogy visszatértek ahhoz a karizmához, amellyel rendalapítójuk eredetileg gazdagította az egyházat. Sokan új erőre kaptak és bőséges gyümölcsöt teremtek. Manapság számos szerzetesrendben probléma, hogy kevés az új hivatás, a tagság elöregszik. A másik oldalon pedig az a probléma, hogy korunk individualizmusa és relativizmusa elérte, legalábbis részben, a megszentelt élet néhány intézményét és ezzel csökkentette erejüket.
Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb dolog minél mélyebben behatolni Isten misztériumába. Negatívan befolyásolja a közösségi életet, ha nincsenek megfelelő teológiai, misztikus tapasztalatok arról, hogy a Szentháromság a közösség forrása. Ilyen kijelentéseket hallhatunk például, hogy „a legnagyobb vezeklés számomra a közösségi élet”. Ha a szerzetesek és a közösségek újra felfedezik, hogy Isten a szeretet, minket pedig az ő képmására teremtett, akkor képesek lesznek megélni azt is, hogy a másik ember nem más számukra, mint az Isten, a szeretet megtapasztalásának lehetősége.

Kiemelte, hogy míg korábban a rendek és a püspökök kapcsolata nem mindig volt felhőtlen, a legutóbbi pápák bölcs és figyelmes tanítása biztos alapot adott a kongregációk egyházi beilleszkedése terén. Az autonómia és a függőség emberi értékek, nem lehet pusztán társadalomtudományi szempontok alapján leírni, megérteni őket. A hit segít megélni ezeket az értékeket, elsősorban az egységet, a közösséget, amelynek gyökerei Isten egységének és Szentháromságának misztériumában rejlenek. Ha a függetlenség-függés kérdését a szeretet szemszögéből éljük meg, akkor az engedelmesség, a tekintély kérdései a helyükre kerülnek, és mély belső öröm forrásaivá válnak.

Szóba került az interjú során a hivatások kérdése is. Az érsek véleménye szerint a hivatások csökkenésének kérdése nem csupán a szerzeteseket érintő kérdés, sokkal tágabban értelmezhetjük. Ha megerősödik a megkereszteltek tanítványi hivatása, és ezzel egyidőben tanúságtételük egyesül az egyház más karizmáival, megnyilvánulásaival, akkor majd újra megsokasodnak a megszentelt élet hivatásai is.

Az új prefektus Brazíliából származik, ahol a szerzetesi élet intézményeinek fontos szerepe volt a felszabadítás teológiájának (amely szerint a Biblia a cselekvő Istent állítja elénk, aki magára veszi a szegények és a szenvedők terheit, s fontos a felszabadításukon munkálkodni) kialakulásában. Maga is vallja, hogy üdvösségünk elsősorban attól az evangéliumi döntéstől függ, hogy a szegények kiváltságos szeretetünket élvezik-e. A felszabadítás teológiája egyrészt őszinte és felelősségteljes válasz volt a társadalmi kirekesztettség elterjedt  jelenségre. II. János Pál azt írta a brazil püspököknek, hogy nem csak lehetséges, hanem szükséges válasz is. Ugyanakkor a Vatikán figyelmeztetett arra a nagyon valós veszélyre is, hogy marxista eszmék hatják át ezt az ideológiát. João Braz de Aviz érsek közvetlen hangon számolt be az interjú során arról, hogy a felszabadítás teológiája megszületésének éveiben éppen Rómában tanult, és ennek hatására majdnem felhagyott papi hivatásával. A Fokoláre Mozgalomnak az egység lelkisége iránti őszinte elkötelezettsége mentette meg hivatását.

A megszentelt életet egy óriási értékű igazgyöngyhöz hasonlította. A szerzetesrendek és a vallási kongregációk azoknak az evangéliumi szavaknak a megtestesülései, amelyeket az egyház egész története során terjesztett. A lelkiség híres iskolái születtek meg általuk, ezekből pedig sokszor fontos teológiai iskolák lettek. Az alapítókhoz való hűség és az egyházzal való mély közösség ragyogóbbá teheti a megszentelt életet, az egyház és az egész emberiség szolgálatára - zárta le gondolatait az új prefektus.

Magyar Kurír

(tzs)