Megtérés – 2005. augusztus 2.

E két végpont között helyezkedik el minden ember. Akikre feltekintünk, azok is rászorulnak az ismétlődő megtérésre, de akiket akkora gonosztevőnek ismerünk, hogy csak nehezen tudnánk rájuk jót mondani, azoknak sem látunk bele egészen a lelkébe. Isten jobban ismer bennünket, mint mi saját magunkat. Ezért ha mi nem tudunk valakit alakítani, attól még Isten alakíthatja.

A megtérés érdekes kifejezés, mert azt is jelenti, hogy valaki megtér őseihez, azaz meghal. A halál pillanatában valóban meg kell térnünk, bár az Egyház arra figyelmeztet, hogy nem szabad addig halogatnunk a dolgot, mert nem biztos, hogy ilyen fordulatra akkor képesek leszünk. Ha egész életünkben más hullámhosszon voltunk, nem biztos, hogy a legsorsdöntőbb pillanatban rá tudunk hangolódni Isten hullámhosszára.

Megtérni annyi, mint az embertársak szolgálatán keresztül kinyílni Isten felé. Egész lelkünkkel és egész valónkkal. Erre válaszol Isten azzal, hogy saját életének részeseivé tesz, melyről most még csak gyarló hasonlataink vannak.

Sánta János