A megújító pünkösd tapasztalatai

Az Emmánuel Közösség a karizmatikus megújulás gyümölcseként jött létre. Marik József és Madocsai Bea tagjai a Katolikus Karizmatikus Megújulás magyarországi országos tanácsa szolgáló bizottságának. Az Emmánuel Közösség a kezdeményezője annak a nagyvárosi missziósorozatnak, amely Bécsben kezdődött és 2007-ben Budapesten lesz – Marik József ennek a világi felelőse.

– Miért tartották fontosnak, hogy eljöjjenek Rómába a Szentatyával közös virrasztásra?
– „Fontos tapasztalata a karizmatikus megújulásnak, de közösségünknek is” – hangsúlyozta Marik József – „hogy időnként vannak olyan alkalmak, amikor összejönnek azok, akik 'egy hajóban eveznek'. Ez a pünkösd kiváló alkalom volt, amikor nemcsak a karizmatikusok, hanem a különböző mozgalmak is együtt vannak, és ezt a sokszínűséget megtapasztaljuk itt egymás között, s azt is, hogy milyen sokan vagyunk. Amikor az ember otthon van, s a saját dolgát intézi, sokszor hajlamos megijedni: körülvesz a világ, rettenetesen leterhel minden. Egy-egy ilyen alkalommal viszont megtapasztaljuk, hogy nem vagyunk egyedül, sokan vagyunk, és jó így együtt lenni! Ez felüdülés és arról tanúskodik mindannyiunk számára, hogy az Egyház „legfelsőbb vezetése” bizalommal viseltetik irántunk.

– Benedek pápa beszéde végén nyomatékosan kérte a közösségeket és mozgalmakat, hogy segítsék őt, legyenek munkatársai egyetemes apostoli küldetésében. Hogyan tudja ezt a közösség felvállalni?
– Közösségünk egyik alaphivatása az evangelizáció, az evangélium hirdetése; de általában a karizmatikus közösségek legtöbbje a Szentlélek-tapasztalattal együtt kapja az indíttatást és vágyat, hogy ezt az örömöt tovább kell adni másoknak is. Az Egyház apostoli hivatásának fontos része, hogy az evangélium eljusson mindenhova. A közösségek és mozgalmak a Szentlélek látható jelei az Egyházban, és bizonyítékok arra, hogy a Szentlélek ma is dolgozik és működik az Egyházban, amely nem egyszerűen intézmény, hanem sokkal több – ezt itt nagyon jól meg lehetett tapasztalni. Amikor az ember a szívében érzi, hogy kellene valamit tennie az Egyházért, az magánügy. Amikor azonban már maga a pápa kéri, tudjuk, hogy ezt a feladatot nem csak mi találtunk ki magunknak.

– Ry³ko érsek bevezető szavaiban a teret ahhoz az emeleti teremhez hasonlította, amelyben a tanítványok együtt voltak, amikor kiáradt a Szentlélek. Hogyan lehet innen kilépve – hazatérve – ezt továbbvinni, továbbadni, tovább élni?
– (M.J.) Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tele vagyunk tervekkel a jövő évi Városmisszióval kapcsolatban. Azok is, akik talán nem ilyen feladatokkal vannak elhalmozva, olyan „csomaggal” mennek innen haza, hogy meg kell osztania másokkal azt, amit itt megélt. Ez az evangelizáció: hogy el tudjuk mondani másoknak azt, ami bennünket ért. Nem azt kell bizonyítani, hogy van Isten, és Jézus Krisztus tényleg megszületett, hanem hogy él, itt van velünk, cselekszik, és ez a mi életünkben is tettenérhető. Ha egy jó élménybeszámolót tudunk tartani erről a találkozóról, akkor már tettünk valamit azért, hogy terjedjen ez az örömhír.

– (M.B.) Már készülünk a nyári családos táborra, amely július 12. és 16. között lesz Kaposváron, amelynek a témája részben ugyancsak a misszió. A táborban szeretnénk az embereket hozzásegíteni ahhoz a megtapasztaláshoz, amely az apostolokat pünkösdkor érte, és minket is itt; hogy a Szentlélek járja át szívüket. Ez is egy konkrét alkalom arra, hogy amit kaptunk, továbbadjuk. Ha nem a Szentlélek indítására bízzuk imáinkat, az mindig csak erőlködés lesz. Ha azonban beengedjük az életünkbe, akkor élő kapcsolatunk lesz Istennel.

– Melyek azok a személyes élmények, amelyek a legmegragadóbbak voltak ezekben a napokban?
– (M.J.) A közösség megtapasztalása volt az egyik legfontosabb élmény számomra. Utcán járó gyalogosként irtózom a tömegtől. Ebben a tömegben viszont nagyon jól éreztem magam. Felemelő volt megtapasztalni, hogy itt nagyon sokan egyet akarnak. Amikor a Szentatya elvonult a tömeg között, szinte megpezsdült a levegő körülöttünk.

– (M.B.) Nagyon nagy élmény volt olyan emmánueles testvérekkel találkozni, akiket már régen láttunk. Én a szívemben sok kéréssel jöttem, a szívemben sok embert hoztam magammal, és biztos vagyok abban, hogy mindig szükségünk van arra, hogy újból és újból Isten elé vigyük ügyünket, kérésünket, s ezek olyan kiváltságos pillanatok, amikor az ember megtapasztalja azt, hogy Isten közel van.

Megragadtak a Szentatya beszédének utolsó mondatai is: kérem a Szentlélek ajándékainak kiáradását, hogy a mostani időben is megvalósulhasson a megújító pünkösd tapasztalata. Pünkösdkor a megújító Lélek kiáradását kérjük, a megújulás egyéni és közösségi életünkben is valóság. A Szentatya azért imádkozott, hogy ez mindenki számára kézzelfogható valóság legyen. A Szentlélek tényleg működik, őt hívni nemcsak egy megszokásból elmondott imádság.

– (M.Jné) Féltünk attól, hogy milyen idő lesz. Körülöttünk fekete felhők voltak, s amikor a Szentlelket hívtuk, és a Veni Sancte Spiritust énekeltük, fölnéztem az égre, és olyan csodálatos volt látni, hogy a Szent Péter tér fölött mintha a szél elseperte volna őket: ez számomra jel volt, hogy itt a Szentlélek fúj, aki valóban itt van. Itt is jó volt megtapasztalni, hogy a sokféle mozgalom, lelkiség együtt hogyan tud az Egyházért szívként együtt dobogni, együtt örülni, együtt várni a Szentlelket.

Szabó Zsuzsanna/Magyar Kurír