Megújul a szeged-felsővárosi minorita templom

Hazai – 2011. december 9., péntek | 11:06

2017-ben lesz 250 esztendeje, hogy megépült a szegedi minoriták Szent Miklós-szentélye. A plébánia közössége a nagy évfordulóra szeretné templomát kívülről-belülről felújítani. A megújuló szeged-felsővárosi minorita templomról Aranyosi-Vitéz Gellért kántor, a felújítási munkálatok előkészítésének plébániai koordinátora írt beszámolót.

2011 szeptemberében megkezdődtek a felújítás előkészületei. Mivel műemlék épületről van szó, a tervezés előtt szakértői vélemények sorát kell beszerezni, amelyek képet adnak a templom jelenlegi állapotáról és rögzítik a lehetséges tennivalókat. Már megtörtént a tetőszerkezetek és födémek faanyagának vizsgálata, folyik az épület állékonyságának mérnöki kutatása, előkészületben a falakat borító – egykor volt, jelenleg láthatatlan – régi festmények, illetve az esetleges díszítőfestés restaurátori kutatása, valamint a szigetelési vizsgálat.

A templom alatt – a Szegedi Tudományegyetem és az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakembereinek georadaros, illetve hőkamerás vizsgálata alapján immár bizonyosan – nagyméretű kripta található, amelybe a minorita testvéreket temették az 1870-es évek végéig. A kriptát ismeretlen időpontban elfalazták, lejáratának helye egyelőre csupán valószínűsíthető.

Minden jel arra mutat, hogy a templom főoltára mögött, az apszisban középkori falra bukkantak a szegedi Móra Ferenc Múzeum szakemberei. Termolumineszcenciás vizsgálat fogja kimutatni, körülbelül 90 százalékos pontossággal, hogy milyen korból származnak a feltárt építőanyagok. 

A felfedezés nem volt váratlan. 1744-ben Szeged város elöljárósága azt a telket jelölte ki a letelepedni szándékozó minorita testvérek részére, amelyen a – szintén Szent Miklósnak szentelt – középkori domonkosrendi templom romjai voltak.

Ha minden előzetes vizsgálat megtörténik, a szakértői vélemények birtokában  lehet hozzálátni a részletes tervezéshez, majd a pályázati források kereséséhez. A kivitelezés csak ez után következik.

Rövid részlet a templom plébánosának leveléből, amelyet a munkálatok megkezdése előtt a hívekhez írt: „Kérünk tehát Benneteket, kedves Testvérek, hogy biztosítsátok ennek a munkának az imádságos hátterét, és támogassátok egyöntetű szándékotokkal, hogy ha Isten akarata is ez, a soha vissza nem térő évfordulóra álljon itt, Szeged-Felsővároson egy Istenhez méltó, az embereknek kedves szent hajlék, amelyről a belépő embernek eszébe jut: 'Igen, ez az Isten háza és kapuja a mennynek...' (Ter 28, 17) Szent Miklós püspök, egyházközségünk védőszentje, könyörögj érettünk!”

A templomfelújítás részleteiről a templomfelujitas.blogspot.com honlapon olvashatnak.

Az előkészítési munkálatok fellendülése a csaknem húsz esztendeje Magyarországon szolgáló lengyel származású minorita szerzetesnek, Artur Prenkiewicz OFM plébánosnak köszönhető, aki 2010 októbere óta szolgál Szegeden. Működése jóvoltából a plébánia közösségi élete pezsgővé, frissé vált; energikus munkamódszere a munkatársakat és a híveket is eredményesen aktivizálja. A felújítást elősegítő jóakarata és építő szándéka elengedhetetlen az évekig tartó feladat véghezviteléhez és a tervek megvalósulásához – írta Aranyosi-Vitéz Gellért, a Szeged-Felsővárosi Szent Miklós Minorita Templom kántora.

Magyar Kurír

(gj)