A megújulás és az egység pünkösdi reménysége

Pünkösd a reménység, a megújulás és az együvétartozás ünnepe is. Krisztus mennybemenetele után a tanítványok ismét a kilátástalanság, az elhagyatottság és a félelem állapotába kerültek. Ebben az állapotukban az egyetlen vigasztalásuk a szûk körben, bezárkózottságban megélt kitartó imádkozásuk volt.

Körülöttük Jeruzsálem városa ünnepelt, nosztalgiázott és vendégeskedett. A helyben lakók és a szórványból hazalátogatók sátoros hálaünnepet ültek és megemlékeztek a Törvény kõtábláinak fogadásáról. Az egymást régen nem látott rokonok, barátok örültek a találkozás élményének, és kikapcsolódtak a hétköznapok gondjaiból. A valamikori nagy isteni tett, amely a Törvény szellemében eggyé kovácsolta a nemzetet azonban már csak a tûnõ, felszínes emberi érzelmek szintjén nyert kifejezõdést. A nemzet már nem egységes, hiszen szétszórtságban él, bár fiai még keresik egymást. A jövõ kilátástalan, hiszen idegen, római uralom alatt élnek, bár szívük mélyén még él a vágy a "régi dicsõség" után. Eközben a tanítványok bezárkózva szoronganak. Nekik már nosztalgiájuk sincs, inkább csak félelmeik vannak.

És egyszercsak a reménységnek fényei/lángjai jelennek meg és a Lélek szele járja körül õket. Megteltek Szentlélekkel s Isten bátor apostolaivá, küldötteivé lettek. A félelem, a bizonytalanság, a bezárkózottság elmúlt. Elõjöttek, úgy szóltak és olyan hatást tettek az emberekre, hogy az addig csak nosztalgiázók, csak érzelmeskedõk, csak hazalátogatók Krisztushoz tértek. Életükben valami radikálisan új, az igazi összetartozás jelent meg a krisztusi hit, remény és szeretet jegyében.
A pünkösdi tömeges megtéréssel elindult az egyház világméretû missziója Európán át "a föld végsõ határáig". Közel két évezred után az európai egyházak ugyanakkor szükségét érzik annak, hogy a megújulást, az egységet és a reménységet keressék, és munkálják. Emögött az ökumenikus vállalkozás mögött az a keserû felismerés áll, hogy Európa reményteljes egysége továbbra is válságban van. Az európai politikai és gazdasági intézmények sok kérdésre választ adtak, sok problémát megoldottak, de újabb és újabb kérdéseket és feladatokat is nyilvánvalóvá tettek. Továbbá az egyházak is elismerik "hogy a Krisztus követõk vétkei miatt Európában és annak határain túl sok baj támadt. Megvalljuk, hogy ezekért a vétkekért mi is felelõsek vagyunk és kérjük Isten és embertársaink bocsánatát. Hitünk segít abban, hogy tanuljunk a múlt hibáiból, s arra sarkall minket, hogy Krisztusba vetett hitünkkel és a felebaráti szeretettel reményt árasszunk sok területen, így a morál és az etika, a nevelés és a kultúra, a politika és a gazdaság területén, nem csak Európában, hanem szerte az egész világon". (Charta Oecumenica III/1.)

A 21. század Európájában az egyházak reménysége, egysége és lelkesedése is megerõsítésre szorul. Úgy, mint az elsõ Pünkösdkor, most is a Lélek lelkesítõ erejére van szükségünk. A nemzetek a felszínes biztonság és jólét önámításában, a modern bálványimádás különbözõ formáival áltatják magukat. Szabad utat adnak a látványszerû jólétnek, a fejlõdés ígéretének, az érzések és hangulatok "virtuális valóságának". Mindeközben nélkülözik a bizonyosságnak, a biztonságnak és a megnyugtató perspektívának a megtartó erejét. Eközben - az elsõ Pünkösd tanítványi közösségéhez hasonlóan - Krisztus mai tanítványai is hajlamosak a visszavonulásra. Annyi keresztet ácsolt már a 19. és 20. század a Krisztus követõi számára, hogy vonzóbb zárt közösségben imádkozni, mint nyilvánosan bizonyságot tenni az idõ és az örökkévalóság üdvözítõ Uráról.

Ugyanakkor az európai egyházak két nagy közössége: A Püspöki Konferenciák Európai Tanácsa és Az Európai Egyházak Konferenciája egy nagy ökumenikus vállalkozásra hívja híveit. Ez év januárjában Rómában elindult a 3. Európai Ökumenikus Nagygyûlés zarándoklata "Krisztus világossága ragyog mindannyiunkra - reménység Európa megújulása és egysége iránt". E zarándoklatnak jeles állomásai lesznek Wittembergben 2007 februárjában és Nagyszebenben 2007 szeptemberében. Gyógyító és felemelõ hatása azonban csak akkor lesz Európa keresztényei és egész közössége számára, ha ahhoz a hit bátorságával és érzékenységével minél többen csatlakozunk. Ha imádságos figyelemmel követjük a sok-sok helyi rendezvényt Európa szerte, és erõnk szerint megrendezzük a magunkét is. Ezek mind azt hivatottak hirdetni, hogy egyéni, családi, nemzeti és európai közösségi létünkben egyaránt remélhetjük a Krisztusban megjelent kegyelem újjáteremtõ és újraegyesítõ valóságát. "Tegyünk közösen bizonyságot azáltal, hogy Krisztussal járjuk életünk útját, és ezzel Európa számára egy új elhivatást mutatunk meg. Mert kontinensünkön - bár nagy lépéseket tettünk elõre politikai és kulturális értelemben - még mindig a kizsákmányolás, a kizárólagosság, az elnyomás és az erõszak kísérik útunkat". (Levél az Egyházakhoz, Róma, 2006 január.) Sok-sok egyéni, nemzeti, kontinentális és globális sebbõl vérzik az egész emberiség. A sebek nem egyformák, de a sebzettség egyetemes. Eközben azonban "feladatunkat Krisztus szeretetének fénye világítja meg és a Szentlélek ereje hatja át, Aki meggyógyítja az emberiség sebeit". (U. o.)

Ezt a gyógyító, reménytadó, megújító és egyesítõ Szentlelket hívjuk, várjuk, fogadjuk és hirdetjük az idei Pünkösdön is. Tegyük ezt az Õ hatalmával, hitelesen és hatásosan, amint tették ezt az elsõ Pünkösdkor a bátor apostolokká érett hûséges tanítványok.

Dr. Bábel Balázs érsek,
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ökumenikus Bizottságának elnöke

D. Szebik Imre ny. püspök
az Ökumenikus Tanács elnöke

Dr. Bóna Zoltán lelkipásztor,
az Ökumenikus Tanács fõtitkára

oikumene.meot.hu/Magyar Kurír

illusztráció: Evangélikus Élet (2006/23.)