Megújulva megújítani - Pasztorális Helynökség Szegeden, az egyházmegyei hitélet motorja

Miben látja a helynökségi munka jelentőségét?

Nagyon fontosnak tartom, hogy csapatmunkában, emberi és szakemberi közösségként működve tudunk dolgozni az egyházmegyéért. Évi hatvan-hetven egyházmegyei kezdeményezésünk valósul meg, de ezek mellett arra is törekszünk, hogy koncepciót és segítséget is adjunk az egyházmegyénkben szolgálóknak. Így indult 2011-ben a „Megújulva megújítani” pasztorális útiterv. Fontos hangsúlyokat megfogalmazni és azokra építeni a programokat, mert az a tapasztalatunk, hogy a nagy programkínálat különböző üzenettel, célcsoporttal inkább szétszór, mint összerendez. A „Megújulva megújítani” útiterv minden évben egy-egy újabb fókuszt mutat. Az első évben a középpontban a megtérés, a lelki életünk megalapozása áll. Ezt követi a közösségépítés, majd harmadikként a kifelé való szolgálat célkitűzése.

Mennyire sikerül megszólítani a plébániákat?

A kezdetek nagy kihívása volt a központból eljutni a plébániákig, hogy ott is átható erővel bírjon az általunk megfogalmazott üzenet. Az év végi értékelést követően úgy döntöttünk, meghosszabbítjuk „Forduljunk a fény felé!” mottóval az első évet, mert a vidék nem annyira mozdult együtt velünk. Állandóan próbálunk új utakat keresni a bevonásra. Ilyen például, hogy két plébánia együtt pályázhat egy közösen megvalósítandó kezdeményezésre. Ezzel próbálják serkenteni, hogy közösségek egymással összekapaszkodva kínáljanak lelki programot. Izgalmas és újszerű kalandoknak lehetünk így tanúi és inspirálói egyben, miközben a közösségi egyházat is építjük.

Évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a pasztoráció koordinálásában. Milyen változásokat éltek meg, és milyen kihívásokkal szembesülnek?

Az általános demográfiai mozgás, az urbanizáció átgondolásra készteti az egyházmegyei pasztorális tervezést. Ami a rendszerváltáskor evidensnek tűnt, mára megváltozott. A vidékre mint missziós területre kell gondolnunk. Ha a város nem találja meg a falvak világával való kapcsolódását, akkor a vidék nagyon egyedül marad. Elsősorban emberekben hiszünk, és az a tapasztalatunk, hogy ahova sikerül elkötelezett embert (lelkipásztort vagy világit) állítanunk, ott lesz Egyház tíz év múlva is. Az Isten meghívottja az Isten élő meghívójává válhat a szűkebb környezete számára, és így körülötte él, továbbél és túlél az Egyház is. Ahol ilyen emberünk nincs, ott az elsivatagosodás veszélye áll fenn.

A városban viszont a sokszínűség kihívásával kell szembenéznünk. Keressük az összehangolódást, hogy ne egymás elől lopjunk el embereket, lehetőségeket és forrásokat. Így tudjuk megélni az egységet.

Nagy kihívás továbbá, milyen keresztény többletet tudunk adni az egyházmegye újonnan átvett iskoláiban. Mi az a sajátosan keresztényi hozzáadott érték, amit értékelnek mind a gyerekek, mind a szülők, pedagógusok. A helynökségen arra gondoltunk, el kell indítani a hitoktatáson túl valamit, ami szélesebb spektrumon is értelmezhető. Ennek lehetőségét a családi életre nevelés foglalkozásokban találtuk meg. Ezt fontos evangelizációs  személyiségfejlesztő és jövőépítő területnek látjuk. Létrehoztunk egy szakmailag is hiteles és kereszténységében és a családi életében is példát adó emberekből álló képzői csapatot. A húsz fő között van pedagógus, mentálhigiénés szakember, teológus, rendőrtiszt, kántor, gyermekvédelmi szakember. A felkészítést követően megajánlottuk programunkat az iskoláknak. Tizenkilenc iskolában indult el a programunk. Tervezzük a hálózat bővítését. Sokszor el sem tudjuk igazán képzelni, hogyan nőnek fel gyerekek, és milyen messziről kell indítani, hogy a családról ne negatívan gondolkodjanak.

A helynökség 2005-ös alapítása óta folyamatosan bővült létszámban és tevékenységben is. Minek köszönhető a növekedés?

Arra törekszünk, hogy megtaláljuk a megújulás lehetőségét. Kezdettől fogva fontos volt számunkra II. János Pál pápa megfogalmazása, hogy az Egyház oratórium és laboratórium, az imádság és a kísérletezés helye. Új utakat próbálunk ki, és a tapasztalatainkra Isten előtt állandóan reflektálunk. Tanúi lehetünk annak, hogy próbálkozásainkból számos olyan dolog nő ki, amin látszik, hogy nem pusztán a mi ötletelésünk eredménye, hanem a Szentlélek által inspirált tett. Nagyon fontos, hogy mindig kerüljenek be új emberek közénk. Mindannyian hajlamosak vagyunk a megfáradásra, a kiégésre. A megújulni tudás az egyik legfontosabb kompetencia és kihívás ebben a szolgálatban. Élnünk kell a lehetőséggel, hogy új emberekkel találkozva engedjük, hogy behozzák mindazt a közös munkába, amit ők fontosnak látnak az Egyházban, az életben, amit az ő szívükre csomózott az Isten. Nekünk „csak” teret kell adnunk és segítenünk, hogy ez megvalósulhasson, kibontakozhasson. Remélem, hogy a helynökség életében továbbra is a növekedésé lesz a főszerep, és azáltal mindig fog valamivel gazdagodni az egyházmegyei pasztoráció. Tudjuk, hogy a növekedést az Isten adja, de a magvető, földművelő, kertészkedő tevékenységünkre is nagy szükség van.

Trauttwein Éva/Magyar Kurír