Megvédeni Ferenc pápát?!

2017. július 18. kedd 22:03

Az elmúlt hetekben felerősödtek hazánkban a véleményformáló média felületein a Ferenc pápát érő kritikák. A jelenségre reflektál az alábbi főszerkesztői írás.


A közösségi oldalakon Ferenc pápát „szenilis öregemberező” kritikai hang megjelenésekor tavaly azt hittük, elértük a hazai „közbeszéd” mélypontját. Tévedtünk. A magyar sajtót nemrég járta be a Miskolci Televízióban adott „helyzetkép”, amely a műsor címével egyezően egy látlelet a sajtóból táplálkozó féligazságokból, csúsztatásokból kiinduló, félelmeinkre alapozó társadalmi közbeszédünkről. A pápát „argentin libsiző”, „genderben hívő marhának” tituláló és persze összeesküvés-elméleteken alapuló vélemény előtt mintha bénultan állnánk.

Felmerül a kérdés, hogy szabad-e és kell-e cáfolni mindezt, avagy az elmondottakkal szemben meg kell-e védeni a Szentatyát? A válasz: igen is, meg nem is. Hiszen ha csak egyszerű cáfolatról beszélnénk, az összeesküvés-elmélet kapcsán maga XVI. Benedek emeritus pápa jön segítségünkre, aki már sokszor, számtalan helyen leleplezte a lemondatása kapcsán szárnyra kelt pletykák ostobaságait. Vagy hosszan idézhetnénk a Szentatya genderelmélet kapcsán elmondott szavait…

De azt hiszem, észszerű megfontolásokkal itt és most nem tudunk semmit „cáfolni”. Abban a mocsárban, ahonnan az említett, gondolatnak nem nevezhető szavak felbugyognak, nem kíváncsiak az érvek mentén következetesen megfogalmazott véleményekre. Mert itt nem nemes vitáról van szó, nem is tudatlanságból fakadó téves véleménnyel állunk szemben, hanem egyfajta profán „kinyilatkoztatással”, szándékos és célirányos hangulatkeltéssel. A megszólaló bátorságát az adja, hogy egy bizonyos körben ő már abszolút tekintély, ezért „hívői” szemében-eszében nincs helye ellenvéleménynek, sőt eltérő gondolatnak sem. Hisz látják és tudják, hogy itthon, napjainkban a legtöbb helyen egy bizonyos „szellemi” kör munkásságának az eredményeképpen kiveszőben van a véleménykultúra, a gondolatok, érvekkel alátámasztott meglátások ütköztetése. Mert hozzászoktattak minket ehhez az elviselhetetlen helyzethez – mi pedig engedtük, hogy így legyen. Azt tartjuk „igaznak”, amit előre emésztve, kész termékként a tévében, az újságban, a blogokon elmondanak nekünk. Nem kell gondolkodnunk, rágódnunk rajta… Belekényelmesedtünk az egymás, a másik ember fölötti magabiztos ítélkezés, végső soron a közöny állapotába. Ez az, ami ellen nehéz bármit is tennünk. Ami ellen akár hazai, akár vatikáni közlemények nem érnének el semmit.

De akkor mit tehetünk? Ne várjunk felülről jövő „cáfolatokra”, hanem mindannyian lépjünk ki a közöny állapotából, és mondjuk ki: ne tovább! Ezután tegyük mérlegre, majd kezdjük el fejleszteni a vitakultúránkat. A másik embert ne a pokol küldöttének, hanem Isten képmásának tekintsük. És ha érezzük, hogy sokan a csúsztatásokon, a félelmeinkre építő ellenségképen alapuló vitakultúránk fenntartásán „fáradoznak”, ne engedjük hogy eluralkodjon rajtunk az elfásulás, az emberi kapcsolatok feladása, a közömbösség. Azért is fontos ez, mert úgy tűnik, gondolkodni, utánaolvasni és egy akár hosszú érlelés végén véleményt formálni – és a másik embert nem sátáni ellenségképpé torzítani – mára már luxussá vált.

A katolikus véleményformálás ennél több: gondolkodás, mérlegelés, megkülönböztetés. Üdítő példa erre Müller bíboros, a Hittani Kongregáció volt vezetője. Volt idő, amikor csak elítélő módon, legtöbbször szitokszóként beszéltek a felszabadítás teológiájáról. A bíboros azonban nem sajnálta az idejét, hanem tizenöt éven (!) keresztül nyárról nyárra Peruba utazott, és a helyszínen vizsgálta meg azt – emberi kapcsolatok kiépítése, élő tapasztalatok megszerzése által. E hosszú és fáradságos út végén ragadott tollat és hozta vissza a 20. század végi – 21. század eleji teológia fősodrába a felszabadítás teológiáját.

Mi következik ebből? Akkor „védjük” meg legjobban a pápát, ha hűek vagyunk önmagunkhoz: nem adjuk fel a gondolkodás sokszor fáradságos útját. Hallgatunk Jézusra, valamint Péter utódaira, és élő kapcsolatban vagyunk, maradunk Istennel – és egymással. Mert a mi igazi ellenségünk az emberi gyarlóság, esendőség és az abból fakadó közöny, mellyel szembesülve napról napra fel kell vennünk keresztünket. Nem személyek ellen kell harcolnunk, hanem a fenti esendőségből eredő, fájó sebzettségből fakadó gyűlöletkeltés, a másik embertől való elfordulás ellen. A miként kapcsán gyermekkorom első hitoktatója, Fedorek Imre atya jut eszembe, aki az Egyház gazdag kincsestárából merítve arra tanított, hogy leginkább akkor tudunk a rossz ellen küzdeni, ha kerüljük azt és tesszük a jót. Vagy ahogy Loyolai Szent Ignác fogalmaz: Agere contra! (vagyis: Tedd az ellentétét!). A válaszunk a rossz mértékéhez mért, ám még nagyobb jó kell, hogy legyen.

Felelősségünk adott. Ne engedjük, hogy a tollforgatók által patikamérlegen kimért gyűlöletcseppek a szívünkig érjenek, mert észre sem vesszük, s minket is megfertőznek. Figyeljünk arra, akire Ferenc pápa is szüntelenül rámutat: Jézus Krisztusra. A Szentírásban, az Egyház hitében és szentségeiben és a minden embertársunkban, különösen is a szükséget szenvedőkben jelen lévő Istenre.

Fotó: News.va

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Címkék: Ferenc pápa
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
esztergomi-papnovendekek-kulonleges-ajandekkal-segitenek-varakozasban
Különleges ajándékkal segítenek a várakozásban az esztergomi papnövendékek

Különleges felvételt töltöttek fel az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet YouTube-csatornájára a szeminárium növendékei. A szeminaristák „Ecce, carissimi” című videójukkal szeretnék az adventi készületet meghittebbé tenni.

2018. december 13. csütörtök
buda-sziveben-emeltek-szobrot-boldog-brenner-janos-vertanunak
Buda szívében emeltek szobrot Boldog Brenner János vértanúnak

A Szombathelyi Egyházmegye és a Brenner János Emlékhely Alapítvány szervezésében december 13-án Erdő Péter bíboros, prímás megáldotta Boldog Brenner János vértanú szobrát Budapesten, a Szentimrevárosban.

2018. december 13. csütörtök