Megvertek egy józsefvárosi plébánost

Megvertek egy katolikus papot a Józsefvárosban. Időről időre előfordul ilyen eset, néhány éve egy igen előrehaladott korú plébánost agyonvertek támadói. Leginkább rablás szokott az ilyen ügyek hátterében állni, hiszen tartja magát az a közhit, hogy a plébániák és templomok zsúfolásig meg vannak rakodva aranykincsekkel, mint a Vatikáni Múzeum – amellyel szemben azonban játszva kifoszthatóak. A józsefvárosi eset viszont nem ilyen példa. Itt a támadók egy elhunyt családtagjai voltak, akik azért jártak el így, mert a 62 éves lelkész a temetési szertartásnak csak a ravatalnál folytatott részét végezte el, a sírhoz már nem kísérte el a megholtat. A rokonok annyira sérelmesnek találták a „félmunkát”, hogy elégtételt vettek azért, mert testvérük „szenteletlen sírba” került. A plébános az ütésektől szemüregcsont- és orrcsonttörést szenvedett. A támadók elmenekültek, ám a kerületi kapitányság elfogta és előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Eddig a tények, ám az esetnek több tanulsága is van. Az első, hogy a megvert pap igazi példát adva a Krisztus-követésből, megbocsátott a támadóknak, sőt, hajlandónak mutatkozott arra is, hogy utólagosan elvégezze a szentelmény elmaradt részét. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez nem a lelkész mulasztásából maradt el – szemben azzal a feltételezéssel, amit a Magyar Narancs egyik fórumozója állít a történtekért a plébánost hibáztatva –, hiszen a pap előre figyelmeztette a gyászolókat, hogy idő hiányában nem tudja vállalni a temetést, és csak a családtagok erős kérlelésére ment el mégis a temetőbe. Teológiai szakértők számára tanulságos lehet az is, hogy az egyes szentelményeknek milyen mágikus–babonás erőt tulajdonítanak egyes társadalmi csoportok, és kérdéses, hogy hogyan lehet ezt a felfogást megváltoztatni.

A legérdekesebb tanulság azonban éppen a közelmúlt másik tragikus támadásával összevetve jelenik meg. Ismert a Moszkva téren szamurájkarddal ledöfött roma fiatalember esete, amely óriási visszhangot keltett a magyar közéletben a szolidaritás-tüntetéstől kezdve a miniszterelnök fasiszta eszmék újraéledésétől féltő parlamenti szónoklatáig. Különösen jellegzetes Tamás Gáspár Miklós „filozófus” dühödt kirohanása az eset kapcsán. Az csupán egy groteszk fintora az életnek, hogy nem is olyan sokkal később magának Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitánynak a tájékoztatójából kiderült: a kardos támadó maga is cigány származású, ráadásul állítólag a későbbi áldozat is agresszíven lépett fel előzőleg. A cigányverés vádja tehát megdőlt.

Az érdekesség a két történés összehasonlítása, a közvélemény, a véleményformálók és a politikusok reakciójának összevetése után mutatkozik meg. A két esetben sok a hasonlóság: védtelen áldozatok, agresszív támadók, értelmetlen erőszak. De hasonlóság az is, hogy mindkét áldozat egy-egy hazai kisebbséghez, a cigánysághoz és a katolikus vallási közösséghez tartozik. (Vannak persze különbségek is, hogy mást ne említsünk, az áldozatok előzetes és utólagos magatartása a támadók irányában.) A kérdés ezek után az: miért mér a magyar társadalom (illetve annak jelentős része) különböző mércével a két esetben? Miért van óriási felháborodás egy etnikai kisebbség elleni támadás esetében (amelyről később kiderül, hogy nem is etnikai alapon történt), és miért marad el ez a felháborodás a világnézeti kisebbség esetén?

Magyarországon demokrácia van, ahol az emberi személyt és a kisebbségeket azonos védelem illeti meg. Elvárjuk és megköveteljük ezért, hogy a katolikus kisebbséget is védje meg a többség a fizikai, szellemi, ideológiai és kulturális támadásoktól. Ugyanakkor nekünk, ehhez a mindennapos támadásnak kitett csoporthoz tartozó embereknek meg kell tanulnunk a hatékony védekezés módszereit, és azokat minél eredményesebben alkalmaznunk is kell.

Budaházy Gábor
Keresztény Közéleti Akadémia