Mészáros István 80 éves

Mészáros István az ELTE ny. docense, az MTA doktora, neveléstörténész, a Szent István Akadémia tagja, Munkássága átfogja a magyar neveléstörténet teljes vonulatát, különös tekintettel az egyházi iskolázás, a katolikus intézményrendszer és pedagógiai gondolkodás területeire, figyelembe véve az egyetemes történettel kapcsolódó pontokat. Elismerését jelzi többek között a Stephanus-dij (1998), Fraknói-díj (2001), Teleki Pál-emlékérem (2003) és a  Mindszenty-emlékérem (2005).

– Mikor kezdett el foglalkozni Mindszenty bíboros életével?
– 1945 júniusában érettségiztem, s fiatalemberként végigéltem Mindszenty hercegprímás 1945-1948 közötti hősies harcát, amelyet a többmilliós magyar katolikus hívőközösség védelmében, a keresztény és nemzeti értékek, az alapvető emberi jogok védelmében vívott. Részt vettem általa vezetett szentmisén, hallgatva prédikációját, ott voltam a Boldogasszony éve számos tömegünnepélyén. Éreztem szavának, személyiségének óriási kisugárzó erejét, amely engem s a körülöttem álló tízezres, százezres tömeget átjárta, átforrósította, Krisztushoz való hűségünket, a magyar hazához való ragaszkodásunkat megacélozta.

Végigéltem 1948 tavaszán az ellenfél kegyetlen támadását az egyházi iskolák ellen, amellyel a bíboros bátran szembeszállt, ez volt hivatásbeli kötelessége. Előre látta: az ellenfél győzelme esetén a magyar ifjúságot elborítja, elsodorja az ateista nevelés. Ez ellen emelte fel szavát Mindszenty bíboros, a katolikus iskolák, a keresztény nevelés védelmezője – ez a nagy magyar főpap egyik legfőbb „epiteton ornans”-a.

Négy évtized múlva, 1988-ban elérkezettnek láttam az időt, hogy megírjam az 1948-as iskolaállamosítás hiteles történetét – a marxista történészek ugyanis meghamisított képet adtak erről is. „Mindszenty és Ortutay” címmel elkészült könyvem kézirata, de kiadót nem találtam. Ezért 1989 elején magánkiadásban jelentettem meg. Ez volt az első, nyomtatásban megjelent Mindszenty-könyvem.

– További munkái megjelölték azt az utat, amely fokozatosan tette teljesebbé az árnyalt Mindszenty-kép iránti igényünket.
– Ezt a következő másfél évtizedben még több könyv és számos nagyobb tanulmány követte. Ezekben Mindszenty életének, tevékenységének, személyiségének különféle oldalaival, részleteivel foglalkoztam. Ezek ma már bekerültek a történettudományos, illetve ismeretterjesztő irodalom vérkeringésébe. Sokszínű és változatos volt a bíboros hosszú, mindig tevékeny élete, ennek feltárása pedig alapos elemző munkát, ugyanakkor teljes tárgyilagosságot, előítélet mentességet kíván a történésztől. Erre törekedtem.

Nem kevés munkát fordítottam arra, hogy a korábbi évtizedekben Mindszentyre szórt sok-sok rágalmat, hazugságot, tévedést cáfoljam, a dolgokat helyre tegyem. Jóleső érzés számomra, hogy – többek között kritikáim nyomán – ma már az egykori marxista történészek is másként vélekednek, mint annak idején.

Kétségtelen, hogy fáradságos munka volt a Mindszenty bíboros életével való másfél évtizedes intenzív foglalkozás, kutatás a levéltárakban, könyvtárakban, majd a gyűjtött anyag feldolgozása, elemzése, értelmezése, kritikája. Ugyanakkor ez sok lelki örömmel is járt: egy nagy ember, a Lélek nagy emberének belső, legbelső világában szemlélődhettem, meditálhattam. Munkámhoz sok segítséget kaptam feleségemtől, aki nagy empátiával tevékenykedésem nyugodt lehetőségeit, hátterét, közegét nagy szeretettel biztosította. Hálás köszönet érte!

– Mindszentyről szóló könyvei közül melyik áll legközelebb szívéhez?
– Mindegyik nagyon közel áll, a legrégebbi éppen úgy, mint a legújabb. Talán mégis kiemelem a „Mindszenty és az Ostpolitik” címűt, amely a budapesti amerikai követség irodaházában „félrabság”-ban élő bíboros sorsával és tevékenységével foglalkozik, szoros kapcsolatban a Vatikán, illetve Casaroli bíboros „keleti politikájával”, vagyis a Szentszék és a szocialista országok közötti új kapcsolatok kialakításának az 1960-as években, az 1970-es évek első felében zajló – sok tekintetben kritizálható – kísérleteivel.

Vagy egy másik munkám: „Egy kultusz a 21. században. A Mindszenty-tisztelet története. 1975-2005.”. Ebben azt mutatom be rengeteg konkrét adat és anyag kíséretében, hogy Mindszenty halála után milyen széles körben élt (és él) a szentéletű-hőslelkű bíboros tisztelete. Pedig mennyi hazugságot szórtak rá, mennyit gyalázták életében, s most, halála után több évtizeddel is – határainkon belül és kívül – emberek sokasága tiszteli őt mint igaz embert, mint szent embert, mint példamutató életű embert. Ez az igazi csoda!

És persze legközelebb érzem magamhoz a közeljövőben, 2007 tavaszán megjelenő – „A Conti utcától Recskig. Újabb Mindszenty-kutatások” című kötetemet.

– Miben látja a Mindszenty-tisztelet lényegét?
– Én a kétségtelen konkrét tényből indulok ki: Mindszenty bíborost napjainkban hatalmas tömegek tisztelik itthon is, világszerte is – ismétlem: mint igaz embert, mint tiszta embert, mint példamutató életű embert. Ezért én így imádkozom: Urunk, Istenünk, add, hogy Mindszenty bíborost továbbra is sokan tiszteljék; add, hogy a példáját követők tábora egyre növekedjék, mert akkor – az ő életpéldáját követve – egyre több lesz az Istenben hívő és bízó, a Krisztust és a Boldogasszonyt követő ember; a tevékeny Isten- és emberszeretetet megélő ember; embertársaiban testvérét tekintő ember, az Isten ügyét védelmező ember, mások – üldözöttek, bajbajutottak, megrágalmazottak – érdekében szavát bátran felemelő ember…

– Milyen feladatai vannak jelenleg a Mindszenty-kutatásnak? Milyen lényegi jegyeket, szempontokat ajánlatos, szükséges figyelembe venni?
– Az eddigi kutatások nyomán végre megérett már az idő egy hiteles Mindszenty-életrajz elkészítésére. Olyan életrajz lesz ez, amelyik nem a politikatörténetből-párttörténetből indul ki, nem arra alapozódik – hiszen Mindszentyben nem egy politikusról, nem egy pártvezérről van szó –, mint ahogyan az eddigi monográfiák szerzői tették.

Olyan életrajz lesz ez, amely abból a kétségtelen tényből indul ki és arra alapozódik, hogy Mindszenty a magyar katolikus egyház vezető főpapja volt, s ebből következőleg legfőbb hivatásbeli – „hivatalbeli” – feladatának kellett tekintenie, hogy a rábízottakat elsősorban hitükben erősítse, hogy egyházát építse, ennek akadályait elhárítsa, hogy a keresztény társadalmi tanítást és annak érvényesülését a hazai társadalom életében a maga eszközeivel elősegítse. S mivel a hazai hagyomány szerint Magyarországon a kereszténység szoros kapcsolatban áll a magyar nemzettudattal, azért az ország lakosságát magyarságtudatában, s ebből forrásozó cselekvőkészségében is erősítenie kellett.

Mindezek érdekében dolgozott 1945-1948 között, majd – sajátos lehetőségei közepette – a következő évtizedekben, haláláig: népének keresztény hite, erkölcsi magatartása, a keresztény társadalmi tanítás érvényesítése, a magyarságtudat, az alapvető emberi szabadságjogok, az emberi méltóság fenntartása és megerősítése érdekében. Ez volt tetteinek kiindulópontja és mozgatórugója, ez magyarázza megnyilvánulásait, s ez világítja meg ellenfelei véget nem érő támadásainak tulajdonképpeni okát. Alapvető feladatát Mindszenty hol nagyon diplomatikusan, ügyesen tette, néha ügyetlenül; emberi gyengeségektől, gyarlóságoktól is befolyásolva sokszor tévedett.

De ez nem változtat az életmű lényegén: nem sodródott, nem hagyta magát sodortatni a közélet, a külvilág keltette hullámokon, hanem igyekezett mindvégig céltudatosan, igaznak hitt és igaznak bizonyult erkölcsi elveihez ragaszkodva, főpásztori kötelességeit lelkiismeretesen teljesítve cselekedni. És a külvilág által teremtett konkrét hazai-európai realitásokban benne élve, azoktól el nem szakadva, azokat tudomásul véve és szem előtt tartva, de a rossz realitások jó realitásokká alakításának szándékáról le nem mondva…

Ezekkel a szempontokkal lenne hitelesen megközelíthető a teljes Mindszenty-életmű, egy, a szaktudományosság minden eszközét felvonultató könyvben; amely sokrétű, életszerű, valós képet adna Mindszentyről, a hús-vér emberről; evilági, mindkét lábával ezen a földön járó, botladozó, de biztos iránytűvel rendelkező emberről, anélkül, hogy hagiográfiát írnánk…

Számos kitűnő felkészültségű, nagy reményekre jogosító fiatal magyar történészt ismerek. Bízom bennük. Ez a munka rájuk vár.

Horánszky Anna/Magyar Kurír