Meszlényi-domborművet avattak Kistarcsán

Hazai – 2014. március 4., kedd | 16:24

Kistarcsa a XX. század első negyedében gyári lakótelepnek épült településrésze a nagy gazdasági világválság idején került a belügyminisztérium tulajdonába. 1949 és 1953 között a kommunista diktatúra internálótábora működött Kistarcsán.

Sokan szenvedtek a kistarcsai táborban ártatlanul, bírósági tárgyalás és ítélet nélkül. Voltak, akiket annyira meggyötörtek, hogy nem élték túl a szörnyű megpróbáltatásokat. Közéjük tartozott Meszlényi Zoltán püspök is.

A 2009-ben boldoggá avatott mártír püspököt 1950. június 29-én internálták Kistarcsára. A cellájában uralkodó áldatlan körülmények és az embertelen bánásmód következtében 1951. március 4-én meghalt. Mivel ítélet nélkül halt meg, nem tömegsírba temették. Sírját a Rákoskeresztúri Újköztemetőben egy temetőőr gondozta. 1966-ban kiemelték a holttest maradványait, és minden feltűnést kerülve az esztergomi bazilika kriptájában temették el. 2004-ben kezdődött a boldoggá avatási eljárás, majd XVI. Benedek pápa 2009-ben jóváhagyta boldoggá avatást. A szertartásra 2009. október 31-én, ünnepi szentmise keretében került sor az esztergomi bazilikában Erdő Péter bíboros vezetésével. XVI. Benedek pápa Apostoli levelében március 4-ét, a vértanú püspök halálának napját jelölte meg boldog Meszlényi Zoltán ünnepéül.

Az ünnephez kapcsolódva, 2014. március 2-án avatták fel a Kistarcsai Kulturális Egyesület által készíttetett kerámiadomborművet. A Meszlényi Zoltán portréját ábrázoló alkotást Szabó Kata keramikus művét a volt internálótábor falába építették be.

A vértanúhalált halt püspök emlékéhez méltó ünnepségen visszaemlékezések, irodalmi és zenei művek hangzottak el. Beszédet mondtak Solymosi Sándor polgármester és Görbe József plébános. A leleplezett alkotást Beer Miklós váci megyéspüspök áldotta meg.

Az ünnepség befejezéseként Meszlényi Zoltán unokaöccse és unokahúga koszorút helyeztek el az emlékfalon – tájékoztatta szerkesztőségünket Kereszti Ferenc.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria