Mi tesznek másképp azon a plébánián a szegényekért?

Martin Piller zürichi plébános és Mark Etter lelkipásztori munkatárs beszélnek arról, hogyan tették meg az első lépéseket a környezetükben élő szegényekért és mivé fejlődött tevékenységük.

„Jézustól világosan megértettük, hogy a szegények a mi kincseink – mondja a plébános. Felkerestünk néhány embert, akik fogékonyak voltak erre a gondolatra, és elmondtuk nekik, hogy szeretnénk hetente legalább két órát együtt dolgozni a szegényekkel.”

„Az elején nagyon amatőrök voltunk – teszi hozzá Etter. Ötleteink voltak, de munkaeszközeink nem. Valaki azt javasolta, hogy hozzuk rendbe velük a plébánia kerti asztalait és fizessünk nekik az elvégzett munkáért. Valaki hozzátette, hogy törjünk össze üres üvegeket, és az üvegdarabokkal kaparjuk le a régi festéket az asztalokról. Amikor legközelebb összejöttünk, valaki hozott csiszolópapírt is.”

„Azóta négy év telt el. Ma közel negyven ember dolgozik velünk hetente két órát, különböző korúak és származásúak: fiatalok, nyugdíjasok, szülők, drogosok, hajléktalanok. Az első lépések után minden tovább fejlődött. A kávészünetünkre egy pékség nekünk adja az el nem adott péksüteményeiket. A harangtoronyban kialakítottunk egy gyertyakészítő műhelyt, a plébánián pedig egy helyet, ahol ezeket és más tárgyakat szépen becsomagolunk. Anyagi támogatást egy alapítványtól kapunk és egy cégtől, amely a közösségi gazdaság elvei szerint működik. A város szociális szolgálatának dolgozóival nagyon építő kapcsolat jött létre, gyakran eljönnek hozzánk, és érdeklődnek a tevékenységünk felől” – mondja Piller.

Etter: „Volt olyan, amikor tudtuk, hogy üres a kasszánk, másnap pedig jó pár ember jön dolgozni, és szükségük lenne egy kis fizetségre. Nagyon jól emlékszem arra az estére, amikor letérdeltünk a templomban és kértük a fényt, hogy megértsük, hogyan tovább. Másnap valaki otthagyott a plébánián egy borítékot egy nagyobb összeggel. Úgy éreztük, hogy ez Isten válasza az igéjébe vetett hitünkre: „Kérjetek, és adnak nektek.”

„Egyik munkatársunk, Márkó, aki rendszeresen jött dolgozni, hirtelen meghalt drogtúladagolásban. Mivel a szülei szűk körű temetést szerettek volna, bementünk a kápolnába, és egy dal után megkértük a jelenlévőket, hogy ki-ki mondjon róla valamit. Meghatódtunk attól, ahogyan mindenki spontán Istenhez fordult – emlékezett vissza a plébános. Igyekszünk folytonosan belehelyezkedni a szűkölködők helyzetébe, és mi magunk mindig gazdagodunk. Néhány hete pénzt gyűjtöttünk az egyik munkatárs lányának, aki Afrikában él és beteg. Nagyon elcsodálkoztunk, amikor láttuk, mennyire készségesen adnak az emberek, és mennyit gyűjtöttünk neki aznap.”

Ami az első lépések megtételére sarkallt, majd a folytatásra ösztönzött, ezekből a sorokból fakad: „Ha meg akarsz hódítani egy várost Krisztus szeretetének, ha át akarsz alakítani egy települést Isten országává, először készíts számvetést. Gyűjtsd össze barátaidat, akik úgy gondolkodnak, mint te, […] Aztán köss velük szövetséget […] Ezután mérd föl a várost… Majd fordulj  a legszerencsétlenebbek felé […]. Amikor felemelted, megsegítetted, fénnyel és örömmel töltötted el azokat, akiket a társadalom elutasított, akkor leraktad azokat az alapokat, melyre az új várost fel lehet építeni.” (Chiara Lubich)

Forrás: focolare.org

Magyar Kurír

(lt)