Miért mond le a pápa a „nyugat pátriárkája” címről?

Kitekintő – 2006. március 23., csütörtök | 9:08

A Vatikán március 22-én közleményben indokolja a pápa döntését: a mára elavult, történelmileg homályos cím már ne álljon az ökumenikus párbeszéd útjába.

Mint arról hírt adtunk, a 2006-os Pápai Évkönyvben a pápa titulusai között első alkalommal nem szerepel a Nyugat pátriárkája cím. Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanácsának elnöke elmondta: számos helyről kérdezték a kihagyás magyarázatát. Hilarion bécsi püspök, aki az európai intézményekben az orosz egyház képviselője, a Zenithez küldött üzenetében kért felvilágosítást a vatikáni intézménytől. A pápai tanács erre válaszolt március 22-i jegyzékében.

A Nyugat pátriárkája címet Keleten vezették be, Jusztinianusz (527–565) birodalmi egyházi rendszerének keretében, a négy keleti patriarkátussal – Konstantinápoly, Alexandria, Antióchia és Jeruzsálem – együtt, magyarázza a dokumentum. Rómában mindazonáltal nem használták ezt a titulust, hiszen a három péteri püspöki székhely (Róma, Alexandria, Antióchia) elképzelését részesítették előnyben.A IV. Konstantinápolyi Zsinat (869–870), a IV. Lateráni Zsinat (1215) és a Firenzei Zsinat (1439) a Nyugat pátriárkája cím említése nélkül az öt akkori pátriárka között mint elsőt említi.

A titulust 642-ben I. Teodor pápa használta, azt követően csak ritka alkalmakkal jelent meg, s a jelentése nem volt világos. Használata a XVI–XVII. században vált általánossá, „amikor a pápák titulusai megsokasodtak; a Pápai Évkönyvben először 1863-ban jelent meg”.

A Nyugat kifejezés a jelenlegi kulturális kontextusban az Egyesült Államoktól Ausztráliáig és Új-Zélandig terjed – olvasható a jegyzékben. Másrészt nem alkalmazzák a katolikus egyház szervezetére, amely a II. Vatikáni Zsinattal a püspöki konferenciák és azok nemzetközi összejövetelei formájában találta meg „a korunk szükségleteinek megfelelő egyházjogi rendet” a latin egyház számra. Ezért „a kezdettől fogva kevéssé egyértelmű Nyugat pátriárkája titulus a történelem előrehaladtával elavulttá és gyakorlatilag használhatatlanná vált”.

A cím elhagyása „természetesen nem változtat semmit az ősi patriarkális egyházak elismerésén, amit a II. Vatikáni Zsinat oly ünnepélyesen kihirdetett”. Éppen ellenkezőleg: „a mondott címről való lemondás történelmi és teológiai realizmust fejez ki, ugyanakkor lemondás egy követelésről, ami javára válhat az ökumenikus párbeszédnek” – zárul a pápai tanács magyarázata.

Zenit/Magyar Kurír