Minden igazi kultúra alapja Isten keresése

Előadásában a pápa – megfogalmazása szerint – ezen az emblematikus helyen, a volt ciszterci kolostorban a középkori szerzetesi kultúrát, mint az európai kultúra és a teológia tudományának kiindulópontját elemezte, ahol megszületett a Szó – Isten igéje és a Könyv – a Szentírás tisztelete és megértésének igénye.

A középkor szerzetesei nem azért éltek a kolostorban, mert kultúrát akartak teremteni, vagy egy korábbi kultúrát akartak megőrizni. Õk a változó világban a változatlant, Istent keresték. Elhagyták a lényegtelent, hogy a lényegest megtalálják. Ez a keresést azonban nem egyfajta parttalan útkeresés volt – ami sokszor a mai ember jellemzője – , a kolostorok lakói megértették, hogy Isten maga mutatta meg nekik az utat a Szentírásban. Isten keresése tehát elvezette őket a Szó, az Ige tiszteletéhez és kultúrájához, megtanította őket arra, hogy elmélyedjenek a nyelvben, amelyek segítségével Isten titka feltárult előttük. Ez elvezetett a könyvek tiszteletéhez, a kolostori könyvtárak és iskolák alapításához.

A kolostor az ember alakításának, képzésének színtere volt, ahol megtanulták Isten szolgálatát, és azt, hogy a szavak között megértsék és helyesen értsék a Szót, Isten igéjét. A Szó, Isten szava felébreszti az emberben az alvó lelket, Isten felé és embertársai felé fordítja és megteremti a hitben való közösséget is, sőt továbblépve: megtanítja az embert az Istennel való beszélgetésre, vagyis az imádságra. A Szentatya előadásában itt kitért az imádság énekelt formájának, a gregorián énekeknek a keletkezésére is.

A Szentírásban Isten az emberek szavain és történetein keresztül szól hozzánk. A Katolikus Katekizmus azonban teljes joggal fogalmazza meg, hogy a kereszténység nem „könyv-vallás” Ez azt jelenti: fontos, hogy a szavakat helyesen értsük, feltárva azok jelentésének minden értelmi és érzelmi dimenzióját, mert csak így kerülhető el a fundamentalizmus.

A Szentatya idézte Szent Pál szavait: „A betű öl, a Lélek pedig éltet” (2Kor 3,6) és „Az Úr ugyanis Lélek: ahol az Úr lelke ott a szabadság” (2Kor 3,17) A Lélek tehát nem valamiféle saját magunk által kitalált idea, hanem maga Krisztus, aki megmutatja az utat. Szent Pál mondatai a Lélek és a szabadság kapcsolatáról új dimenziókat tárnak elénk, egyúttal azonban határt szabnak az önkényes szubjektivitásnak is.

Előadásában Benedek pápa utalt arra, hogy a középkori szerzetesi kultúra a Szent Benedek Regulájában megfogalmazott szabályt követte: ora et labora, imádkozzál és dolgozzál. A kétkezi munkának, ellentétben a görög kultúrával, a keresztény kultúrában becsülete volt, csakúgy, mint zsidó kultúrkörben. Európa ethoszához természetes módon hozzátartozik a munka, amelynek során az ember együttműködik a Teremtőjével. Ez az együttműködés egyúttal egyfajta mértéket is jelent. Ha ez a mérték hiányzik, ha az ember a Teremtő fölé helyezi magát, akkor az nem a világ alakításához, hanem a világ rombolásához vezet.

A Szentatya végül párhuzamot vont Szent Pál korának görög kultúrájával, és korunkkal. A kettő sokban különbözik, de hasonlít is egymásra – mondta. Ma a városokban már nem állítanak oltárokat az isteneknek, és az igazi Isten sokak számára ismeretlen. De ahogyan az ókori Athén embere a sokféle és sokarcú isten mögött  az ismeretlen Istent kereste, ugyanúgy keresi őt a mai ember is. Egy lecsupaszított pozitivista kultúra, amely az Isten keresését tudománytalannak nevezi, az ész kapitulációja volna, a lehetőségekről való lemondás, ezzel együtt az emberség elveszítése, amely súlyos következményekhez vezet.

Mindaz, amit az európai kultúra alapozott meg, vagyis Isten keresése, és az hogy engedjük, hogy éppen általa jussunk el hozzá, ma is az igazi kultúra alapja – fejezte be beszédét Benedek pápa.

Magyar Kurír