Mindenszentek ünnepe, „B” év, 2003. november 1.

HOMÍLIAVÁZLAT


1. Földi díszszemlék
A Rómában látható majd kétezer éves Titus-diadalív arról tanúskodik, hogy az emberiség mindig szerette a díszszemléket. Ezt az antik diadalívet Titus római hadvezérnek – későbbi császárnak – emelték, aki 70-ben véres ostrom után elfoglalta Jeruzsálemet. A diadalív domborművein ma is látjuk azt a diadalmenetet, melyen rabláncon vezetik a legyőzötteket. A szokás máig nem szűnt meg, hiszen jó tíz évvel ezelőtt díszszemlével fogadták Amerikában a győztes iraki háborúból hazatért katonákat. A katonai díszszemléken kívül ismerjük az olimpiai díszszemlét, amelyen a különböző nemzetek zászlói alatt vonulnak fel az illető országok olimpikonjai.
A katonák és sportolók díszszemléiben közös vonás, hogy aki részt vehet rajta, az már megdolgozott, megküzdött érte. Vagy azzal, hogy győzött az ellenséggel szemben; vagy azzal, hogy teljesítette az olimpiai kvótát.
2. Mennyei díszszemle Ma, mindenszentek ünnepének olvasmányában egy „mennyei díszszemle” leírását hallottuk. Szent János apostol – a patmoszi látnok – látomásában láttatja velünk a szentek seregét: „Akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal” (Jel 7,9).
Mintha csak egy olimpiai díszszemlét látnánk, ahol a résztvevők nemzetenként elkülönülve, egyenruhában és zászlóval vonulnak fel. A látomásban a szentek felvonulnak Jézus előtt, kezükben a győzelmet jelentő pálmaággal, és a boldogságot szimbolizáló fehér ruhában. Mint valamiféle olimpikonok vagy győztes katonák, ők is a küzdelemből jönnek: „a nagy szorongattatásból”(Jel 7,14). A szorongattatáson elsősorban az apostol korában dúló keresztényüldözést lehet érteni, de jelenti a keresztények minden korban szükséges küzdelmét a hitetlen környezettel.
A keresztényeknek mindig meg kellett küzdeniük azért, hogy egykor részt vehessenek a mennyei díszszemlén. A küzdelem teljes erőbevetést igényel, nem lehet „félgőzzel”, vagy „félgázzal” eljutni az életszentségre. A katona mindenét – életét – kockára teszi a harcban, az olimpikon teljes erőből küzd már a válogató versenyeken is az olimpiai kvótáért. Aki nem csak egy földi díszszemlén, de a mennyei díszszemlén ott akar lenni a szentek társaságában, annak erős akarattal kell küzdenie az életszentségért.
Ha egy katona felhagy a küzdelemmel, azzal kárt okoz társainak, sőt hazájának. Ha egy olimpikon felhagy a küzdelemmel, azzal kárt okoz csapattársainak, szurkoló honfitársainak. Ha egy keresztény felhagy az életszentségért folytatott küzdelemmel – és hányan megteszik ezt! –, azzal kárt okoz saját természetfölötti vállalásának, kárt okoz hittestvéreinek, az egész Egyháznak.
3. „Szentek polgártársai vagyunk!” (Ef 2,19) A díszszemlék nem csak a győztesek megbecsülésére szolgálnak, hanem arra is, hogy a szemlélőkben erősítsék az identitást, az azonosságtudatot. Melyik magyart nem töltött volna el büszkeséggel, amikor Egerszegi Krisztinának újabb aranyérmet akasztottak a nyakába, vagy amikor vízilabdázóink kiharcolták az olimpiai aranyérmet. Ilyenkor nagyon jó magyarnak lenni.
A mindenszentek ünnepe, amikor lelki szemeinkkel látjuk azt a mennyei díszszemlét, amelyről a Jelenések könyve is ír, szintén erősíti bennünk az identitást, a keresztény öntudatot. Napjainkban egyre többen kilépnek (emigrálnak) az egyházból; ha formálisan nem is, de gyakorlatilag igen. Azok hagyják el hitüket, akiket már nem Isten vonz, hanem valami más. Szívet cserél az, aki Istent másra cseréli, mert „ahol a kincsed, ott a szíved is” (Lk 12,34). Az egyházból való emigrálási hullám gyengítheti a bennmaradók identitását is.
A mindenszentek ünnepe alkalmas viszont identitásunk, azonosságtudatunk erősítésére. Pál apostol azt írja: „Nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Istennek házanépe” (Ef 2,19).
Amikor a mai napon a szentek mennyei díszszemléjét szemléljük, arra gondolunk, hogy mi nem hazátlan jött-mentek vagyunk, hanem a szentek polgártársai, akiknek végleges hazájuk a mennyben van (vö. Fil 3,20). Mi, akik bennmaradunk az Egyházban, tudjuk, hogy a földi kincsnél nagyobb kincs birtokában vagyunk. Bennünket reménnyel tölt el, hogy egyszer részt vehetünk a szentek mennyei díszszemléjén. Ez a remény ad erőt és kitartást kötelességteljesítésünkben. Ámen. Verőcei Gábor/MK