Ministránsok a római találkozóról

Baranyai Patrik (Celldömölk):

Az elmúlt év végén már tudtam, hogy nagyon szépnek ígérkezik a nyár. Irodalmi színpados társaimmal horvátországi nyaralásra készültünk, amelyet a „Betlehemezzünk Afrikáért!” programban való részvételünkért nyertünk. Vártam ezt az utat, aztán egy váratlan esemény jött közbe. Péter atya, a plébánosunk felajánlotta, hogy a celli ministránsok közül én lehetek az az egy, aki elmehet Rómába, a ministránsok világtalálkozójára. Nagyon nehéz döntés elé állított, mivel egybeesett a horvát úttal. Végül úgy döntöttem, hogy a kedves társakkal való nyaralás helyett inkább Rómát választom. Sosem jártam még itt, s az, hogy találkozhatom a Szentatyával, nagyon kíváncsivá tett.

Útban Róma felé sok ismerőst és néhány igazi barátot is szereztem. Nagy élmény volt, amikor a buszon a rózsafüzért imádkoztuk. Rómába érve izgatottan vártuk, hogy találkozhassunk XVI. Benedek pápával. Ez volt a legcsodálatosabb. Amikor egy méterrel ment el mellettem, úgy érzetem, hogy egész életemben Jézust szeretném szolgálni. Olyan jó volt hallani, amikor magyarul szólt hozzánk.

Rómát már ismertem a könyvekből és a történelemórákról. Mégis, mintha az ókorba repültem volna vissza, amikor megláttam a Colosseumot vagy a Forum Romanumot. A bazilikák is nagyon tetszettek, főleg a Szent Pál, ahol láthattam a sok-sok pápa festményét, köztük a számomra nagyon kedves II. János Pál pápáét. Rómából még örök emlék marad, amikor 50 ezren énekeltünk a Szent Péter téren és elcseréltük egymással a sálainkat, sapkáinkat. Nagyon megható volt. De felejthetetlen volt a tengerpart is, ahol esténként fürödtünk a két méteres hullámok között.

Hazafelé jövet még egy szép élmény várt ránk: Loppiano. Éreztük az emberek szeretetét és a Szentlélek jelenlétét. Gyönyörű volt a templom is, aminek a teteje egész alacsonyig leért, hogy a legkisebbek is elérhessék, ahogy Isten is mindenkihez lehajol. Róma örök élmény marad. De nemcsak a város, hanem a közösség is, a közös imák, énekek, nevetgélések.

Előtte is rendszeresen ministráltam, de ez az út új erőt adott, hogy lelkesebb legyek. Nyáron igyekeztem minden nap ott lenni a templomban, hogy Jézust szolgáljam. Azóta a zsolozsmát is imádkozom, amire egy kedves barátom tanított meg. Azt mondták iskolatársaim, Horvátország gyönyörű volt. Én mégis tudom, hogy jól döntöttem, mert ez a római út Jézushoz vitt közelebb.


Pete Polgár Máté (Körmend):

Nagyot dobbant a szívem, mikor megtudtam, hogy a kis ministránsközösségből én vagyok az egyik kiválasztott, aki az Örök Városba zarándokolhat. Hogyan készültem? Ahogy talán mindannyian: jártam rendszeresen hétköznap is szentmisékre, imádkoztam társaimért, és 1-1 nyári estén kezembe vettem a Szentírást és a mottón elmélkedtem: „Spiritus vivificat” – „A Lélek az, ami éltet”. Ez így folytatódik: „a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet, de vannak, akik nem hisznek”. Arra jöttem rá, lelkileg kell a találkozóra készülni és a Lélek működésére figyelni.

Mit adott a találkozó? Megtapasztaltam, hogy a XXI. században is milyen erővel működik a Lélek. Mikor beértünk a Szent Péter térre, már több ezer társunk gyülekezett Európa minden részéből azért, hogy lássuk XVI. Benedek pápát. Öröm töltötte el a szívemet, és most értettem meg, hogy azok közé tartoztam, akik kételkedtek a Lélek erejében. Itt pedig láttam, hogy az elvilágiasodott Európában is mindenhol vannak kis ministránsközösségek, akik éltetik az Egyházat. Ezen a napon pedig egy térre gyűjtött össze minket a Szentlélek, hogy találkozzunk. Itt véltem felfedezni az első csodát, hogy kétezer év után még mindig mennyi fiatal áll az oltárhoz.

A másik kicsit személyes lesz: az utolsó római templom, ahová bementünk és ahol a szentmisénk volt, nagy erőt adott. Nemcsak a mise, ami mindig a napunk csúcspontja volt, hanem aki és ami ott volt: Loyolai Szent Ignác sírja. Nagyon felemelő érzés volt ott imádkozni; érezni lehetett ennek a nagy szentnek a jelenlétét. Nehezen is akartam eljönni onnan. Bevallom, bérmálkozásom után olvastam el az ő életét és példája indított engem a ministrálásra. Megtapasztaltam ismét a Lélek éltető erejét. Hogy adom tovább? Tanúságtétellel, amit nemcsak vallásos társaim előtt kell megtennem.

Magyar Kurír