A gázai Szent Család-plébánia a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus része, körülbelül 200 híve van. Ismert hely, mert keresztény és muzulmán gyerekek is látogatják, egy családnak érzik magukat. A plébános leírja: a helyzet napról napra fokozódik. A bombatámadások zaja, a bizonytalanság, a félelem nagyon megviseli az embereket. Figyelmeztet rá, hogy ez a lelki gyötrelem sok ember idegi összeomlását okozza. A rakéták nem válogatnak: fiatal és öreg, keresztény és muzulmán, férfi és nő is van az áldozataik között. Az emberek mindig ugyanazt a kérdést ismétlik: meddig tart még? Hernandez kéri a felelős vezetőket, hogy engedjék békében élni Gázát.
A keresztények szenvednek, ugyanúgy, mint a muzulmánok. Szenvednek az igazságtalan erőszak miatt, és az isteni gondviselésben bíznak: ‘AlHamdu lil’a’ (Áldott legyen az Isten!) – mondják. Paradox módon ebben a gyötrelmes helyzetben különleges erő árad belőlük.
A misszionáriusok feladata, hogy a gázai keresztények mellett legyenek, velük együtt vigyék ezt a keresztet. Bátorítják, vigasztalják őket, megtanítják nekik, hogy a szenvedés keresztény értelemben azt jelenti, részt vesznek Krisztus szenvedésében. A plébános elmondja, hogy a hívek sokra értékelik közeledésüket, tanításukat és kérlelik őket, hogy ne hagyják el az övezetet ebben a nehéz helyzetben. Hatalmas megkönnyebülést jelent számukra, hogy nincsenek egyedül a szenvedésében.
Hernandez úgy érzi, leírhatatlan, amit éreznek ebben a helyzetben a papok, a misszionáriusok, a szerzetesek. A misén, a szentségimádáson, a rózsafüzér imádkozása során Isten elé viszik a szenvedőket. Megtanulják, hogy életüket bármely pillanatban az Úr kezébe adják, az örök életen elmélkednek. Minden egyes bomba mellett felhangzik az imájuk: Isten vegye magához a szegény lelkeket és könyörüljön rajtuk. És közben arra gondolnak: mennyi értelmetlen halál. Milyen sok ártatlan hal, milyen sokan maradnak özvegyen, árván. Mindannyiukért imádkoznak.
Vallja, hogy együtt szenvedni a szenvedőkkel és vigaszt adni az egész Anyaszentegyhéz feladata, a papok feladata és kötelessége. Külön megemlíti azokat a szerzetesnőket, akik vállalták, hogy ott maradnak és hordozzák ezt a keresztet. Imádságuk áldást jelent mindannyiuk számára.
Levelét azzal zárja, hogy felhívja a figyelmet a háború szörnyűségére. A háborúval senki nem jár jól, mindenki veszít. Minden fél viseli majd a következményeit, közöttük azt, hogy elvesztette emberségét. Kéri az Urat, védje meg népét és adja meg e földnek a béke ajándékát.
Magyar Kurír
(tzs)