Mit keres az Egyház a plázában?

Posch Péter, a WestEnd City Center ügyvezető igazgatója köszöntő szavaiban elmondta: „kulturális missziót is szeretnénk betölteni, nemcsak a fogyasztás templomának tekintjük magunkat. A közel 20 millió látogatónak, aki évente megfordul ebben az üzletközpontban, szeretnénk valami többet, valami mást is nyújtani. A lélekhez, a kultúrához, a szellemhez is szeretnénk szólni, és ez a mai rendezvény ebben a törekvésünkben egy kiemelt pont.”

A bíboros megköszönte a lehetőséget és hozzátette: „Azért kértük a WestEnd City Centert, hogy engedjen minket a városmisszión itt jelen lenni, mert a misszió azt jelenti: az emberek közé menni. Nem várhatjuk a templomokban, hogy ki jön majd be hozzánk. Nekünk kell odamenni, ahol az emberek vannak.”

A köszöntő után Kunszabó Zoltán tett fel kérdéseket Erdő Péter bíborosnak.

– A programfüzetben e program címeként ez olvasható: „Mit keres az Egyház a plázában?” Nagyon sokan úgy gondolkodnak, hogy az egyháznak megvan a maga hatóköre, melyet betöltött az utóbbi évtizedekben, és a szórakozásnak, a vásárlásnak is megvannak a területei. Milyen érzésekkel érkezett ebbe a bevásárlóközpontba, amelyet – ahogy az igazgató úr is mondott –, sokan úgy tekintenek, mint a templom konkurenciája?
– Először is nagy örömmel jöttem ide. Miért? Mit keres az Egyház a plázában? Ugyanazt, amit annak idején Diogenész görög filozófus mondott, amikor lámpával a kezében járt körbe a zsúfolt piactéren: embert keresek, mégpedig nem egyet vagy kettőt a sok közül, hanem minden egyes embernek a szívét, aki itt megfordul. Mert erről van szó: az embert keressük mindenkiben, és őt szeretnénk megszólítani. Miért jövünk ide? Mert itt olyasmit kínálnak, ami az embernek fontos: enni-és innivalót, ruhát, esztétikai élményt, sokszor bő szellemi táplálékot is, tehát olyasmit, amire az embernek szüksége van. Mi hiszünk abban, hogy van egy még mélyebb réteg is az ember szívében, a vallásnak a területe, és mi ezt szeretnénk megszólítani.

Vannak, akik azt mondják, hogy a nagy bevásárlóközpontok a mai világ legveszélyesebb területei. Nem értek egyet velük. Szerintem a bevásárlóközpont olyan, mint amikor valami nagyon ízletes, nagyon kívánatos ételt kínálunk föl, és ilyenkor többféle lehetőség van. Egy ilyen nagyon vonzó kínálatra más élőlények reakciója az, hogy rávetik magukat. Ez teszi lehetővé, hogy csapdákat készítsünk számukra. De ez teszi lehetővé azt is, hogy házi kedvenceinkből kihozzuk a legjobb tulajdonságaikat. A tanpálya vagy az idomítás is ezen az alapon működik. Az ember ennél lényegesen több. Az ember számára az lehet csapda, ami őt vonzza, vagy az, amire szüksége van. De ez tőlünk függ. Ha valaki egész nap itt tölti az idejét, nem dolgozik, nem gondoskodik a családjáról, nem ér rá egyéb foglalatosságra, lehet, hogy az ő számára csapda. A másik ember számára tanpálya, mert megtanul választani, mert fejlődik az esztétikai érzéke, mert rájön arra, hogy az időnk véges, egy programot kell csinálni, akkor is ha az ember bevásárolni megy. Gondol a szeretteire, vagy például egy műszaki boltban megfigyeli, hogyan fejlődik a technika, és mondhatnám azt, hogy ily módon lassan a világról alkotott képe is alakul.

– Bíboros úr, a katolikus teológia szerint a püspök az evangélium fő hirdetője azon a területen, ahol szolgálatot teljesít. Ilyen értelemben Ön ezen a helyen is az evangélium hirdetőjeként van jelen. Milyen üzenetet hoz az evangélium hirdetője a bevásárlóközpontba?
– Először is azt, hogy amit itt kapni lehet, az alapvető emberi szükségletet elégít ki, különben nem jönne ide annyi ember. Mi azonban arra is szeretnénk ráirányítani a figyelmet, hogy még efölött is van valami: életünk, világnézetünk egy magasabb szintézisre hivatott. Azt szeretnénk elmondani, hogy mindannak, amit itt látunk, és az egész kozmosznak, igen nagy értelme van. Értelme van az életünknek, a családunk életének, a népünk, az emberiség életének. Ebben elhelyezhetők mindazok a fejlemények, melyeket itt nap mint nap lemérhetünk. Értéket is tudunk választani, ha van hozzá kellő világnézetünk. A mi hitünk szerint Jézus Krisztus fogalmazta meg a legteljesebb igazságot az emberről.

– Hogyan fogalmazná meg azok számára, akik keveset hallottak Jézusról, hogy az ő személye miért fontos a mai ember számára?
– Azt mondanám, amit az első keresztények mondtak. Az első keresztények hitvallása két szóból állt: Jézus a Krisztus. Vagyis Jézus a Messiás, Jézus a Fölkent, ő az, aki megszabadítja az embert minden bajától, minden nyomorúságától. Eltelt 2000 év, és még mindig annyi bajunk van. Mi történt? Biztos, hogy ugyanannyi bajunk van? Biztos, hogy például ugyanúgy el van terjedve a földön a rabszolgaság, és az embert még mindig árucikknek tekintik? Részben igen, de magasabb eszmények is elkezdtek dolgozni az emberiség szívében. Mi abban is hiszünk, hogy nem elég látni a jót, látni az eszményt, hiszen azt sokan látják. Erő is kell ahhoz, hogy azt kövessük, amiről megértettük, hogy helyes.

Abban is hiszünk, hogy Jézus erőt és kegyelmet ad nekünk ahhoz, hogy amit ő megmutatott az emberről, a legszebbet és a legjobbat, azt meg tudjuk valósítani. Jézus személyében maga Isten jött el közénk, és megmutatta, hogy az Alkotónak mi a terve az emberrel, hogy mit akar velünk. Feltámadásában azt mutatta meg, hogy nem elég neki az ember földi élete. Utána is terve van velünk, és ez örömöt és biztonságot jelent. Ezért érdemes a jövőre gondolnunk, hiszen a jövő nem fejeződik be a földi életünk végével.

– Mondhatjuk, hogy a kapcsolatfelvételt nem is igazán az Egyház kezdeményezi, hanem maga Jézus?
– A jelmondatomban az áll: „Kezdetben nem volt más, csak a kegyelem”. Vagyis az első szó mindig Istené. Ahogy a világ létében övé az első szó, úgy a mi életünkben is. Abban is, hogy létrejöttünk emberként, de abban is, hogy mi a dolgunk a világban. Az ember rosszra is használni képességeit tudja. Amikor megvilágosodik bennünk, hogy mit kell tennünk, és mi a legjobb, amit az emberségemből kihozhatok, akkor ott nem vagyunk egyedül. Jézus Krisztus személyes szeretet-kapcsolatban vezet bennünket az élet útvesztőin keresztül. A mai világban az egyik legnagyobb probléma, hogy sokan feladják a reményt: miért keressük mi a helyes utat, amikor jön egy új találmány, egy új szociológiai megállapítás. Hogyan tudjuk végiggondolni, hogy mi a helyes? Ezért fontos, hogy ne KRESZ-könyv legyen kezünkben a vallás, hanem egy személyes és élő kapcsolat Jézussal, aki a Szentlélek által megvilágosít minket.

– Ezen a helyen hogyan lehetne elmagyarázni valakinek, hogy van olyan értelmes dolog, ami határt szab az emberi vágyaknak? A mai ember nyugodtan megkérdezheti, hogy ha van pénzem, lehetőségem, ha az élet élvezeteit megragadhatom, akkor miért korlátozzam magam? Mi az a törvény, ami legitim módon azt mondhatja az embernek, hogy érdemes határt szabni és a magasabb célokra is tekinteni?
– A dolgok, a fogyasztási cikkek is, amelyek körülvesznek minket, önmagukban nem rosszak. Arra valók, hogy rendeltetésük szerint használjuk őket. Mi hatan voltunk testvérek, és gyerekkoromban szégyelltük magunkat az osztályban, mert kicsit kopottabbak voltak a ruháink, mint a többieké. Megkérdeztük édesapánkat, nem kaphatnánk-e jobb, elegánsabb ruhát? Õ így felelt: gyerekek, mindenkinek nem jut, melyikőtöknek vegyek? A testvéri szeretet, a család egysége azt jelenti, hogy megosztjuk egymással azt, ami van, és ez többet jelent annál, mint az, hogy nekem legyen egy új ruhám. Vannak az emberi életben olyan örömök is, amelyeket  jobban meg lehet közelíteni a kultúrán keresztül. Ebben a házban sem csak ruhát lehet kapni, hanem lehet könyvet is kapni, filmet nézni, kulturális javakat szerezni. Ezeknek az emberi gondolatoknak és értékeknek egyfajta magasabb szintézisét adja meg a mi hitünk. Nem arról van szó, hogy elutasítunk valamit, ami jó, hanem arról, hogy úgy keressük a jót, hogy közben a még jobbat is szem előtt tarjuk. Ez a rend mindenkinek a javára van, és javára lehet azoknak is, akik egy ilyen bevásárlóközpontban járnak.

– A hit, a vallás milyen segítséget ad az embernek ahhoz, hogy rendbe tegye az életét és az értékeket megfelelően kezelje?
– Azt hiszem, a hitnek éppen ez a fő gyakorlati haszna. Hiszen miért lennénk vallásosak, ha az nem segít minket abban, hogy eldöntsük, mitévők legyünk? Nekünk azt kell tudnunk, hogy mi a dolgunk az életben. A vallás ebben segít, megmutatja, hogy a világmindenségnek mi az értelme, abban hol a helyünk, az egyes emberé, a társadalomé, és utána, ebből a helyzetből kiindulva, mindent jó lélekkel használhatunk. Tudunk alkotni a jövő számára is, és van egy összképünk, ami alapján tudunk önzetlenek is lenni. Jönnek olyanok is ebbe a bevásárlóközpontba, akik ajándékot vesznek másnak. Ez az érték-viszony azt jelenti, hogy az illető portéka áránál többet ér valakinek a barátsága, az öröme, a szeretete.

– Sokan azt mondják, hogy nem szükséges megalapozni az értékeket a hit alapján. Az ember képes önkorlátozásra, a közös szabályok, a társadalmi megegyezés pedig alapot ad arra, hogy rendben éljünk.
– A pusztán szubjektív érzés nem igazolhat minden magatartást. Ha ez így lenne, akkor az ember úgy érezné, hogy ha megtetszik neki egy portéka, akkor azt joga van elvenni. Vannak olyan szabályok, amelyek erősebbek a saját pillanatnyi érzéseinknél. Az emberi viselkedés szabályainak a dolgok rendjében, a valóság rendjében van az alapjuk, nem pusztán a vélekedések világában.

A vélemények nem egyenrangúak, hanem az objektív valósághoz való viszonyukban kell értékelni őket. A dolgoknak rendje van, amely nem csak tőlünk függ. A vallás a dolgok rendjéről még többet mond. Szent Pál azt írja a rómaiakhoz szóló levelében, hogy a pogányok is a szívükbe írva hordozzák Isten törvényeit. Van egy általános emberi erkölcsi érzék, amit minden józan ember valamennyire érez. Mi ennél többet hiszünk: a dolgok rendje nem véletlenül ilyen, hanem a teremtő Isten jóvoltából van így. Õ akarta ilyennek a világot. Ezért nagyon oda kell figyelnünk, amikor ő maga szól hozzánk, nemcsak a dolgokon keresztül, hanem közvetlenül is. Az ószövetségi próféták és Jézus Krisztus emberi nyelven is közvetíti nekünk Isten szeretetét és akaratát.

– Van, aki azt mondja, hogy ez a rend elnyomó erő, elnyomó hatalom.
– Erre Szent Pál szavával válaszolok: mi Jézust, a Názáretit választottuk, akit keresztre feszítettek. Nyilván nem az az elnyomó, akit kivégeznek. Isten annyira szeret minket, hogy tiszteletben tartja szabadságunkat, még akkor is, ha a legnagyobb rosszat akarjuk tenni. Nem megengedi, de lehetővé teszi. Azt akarja, hogy mi szabadon szeressük őt, szabadon válasszuk a jót és a helyeset, mert saját képére teremtette az embert, azaz méltósággal ajándékozott meg minket. Ebből az is következik, hogy nekünk is tiszteletben kell tartani egymás méltóságát. A II. Vatikáni Zsinat az mondja a vallásszabadságról szóló nyilatkozatban: azért kell a társadalomban, a vallás dolgában az államnak szabadságot engednie, mert van igaz vallás, van igaz Isten, és az ő akaratát meg lehet ismerni. Isten azt akarja, hogy az ember méltóságának megfelelően szabadon keresse őt. Viszont, amit az ember megismer róla, azt utána belsőleg köteles követni is. Nem külső nyomásra, hanem a fölfedezés örömével és súlyával. Ha rájöttem arra, hogy mi az igazság és mi a helyes, akkor azt követnem is kell. Visszatérek a beszélgetés elejére: ezt nem elég tudni, mert azt ember esendő, és többször előfordul, hogy hiába tudom, hogy mi a jó, nem tudok ellenállni a kísértésnek. Segítség és erő is kell hozzá, hogy ezt követni tudjuk. Ebben a Jézussal való kapcsolat a legfontosabb erőforrás.

– Bíboros úr milyen érzelmi kapcsolatban van ezzel a várossal, hogyan tekint Budapestre?
– Természetesen szeretem Budapestet, és büszkén mondom, hogy pesti gyerek vagyok. Pesti vagyok, mert a szüleim Erdélyből érkezve nem jutottak el odáig a társadalmi ranglétrán, hogy budaiak legyenek. Pesti gyerek vagyok, és jól érzem magam Pesten. Nagyon szeretem a piactereket, a bevásárlóközpontokat, az üzleteket, szóval azt az életet, ami itt Pesten található. Egyébként örülök annak, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Az Egyház mindig is kiment a piactérre. A pápák valamikor a határozataikat a Campo de fiorin doboltatták ki. Miért? Mert a piactéren vannak az emberek, oda kell menni. Aztán a nagy filozófusaink, például Nicolaus Cusanus a reneszánsz korban azt mondta, hogy ha az emberről akarunk gondolkodni, akkor ki kell menni a piactérre, meg kell nézni, hogyan adnak-vesznek az emberek. De miért megyünk ennyire vissza a történelemben? Mindannyian ismerjük II. János Pál pápa. gyönyörű művét, Az aranyműves boltját…

A beszélgetés végén a bíboros bemutatta két könyvét, melyeket a helyszínen ajándékba kaphattak az érdeklődők.

Lisztovszki Tünde/Magyar Kurír