Mitől fog működni az új evangelizáció?

Nézőpont – 2010. szeptember 21., kedd | 16:26

A pápa által júniusban felállított új testületnek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának a feladata a keresztény hittől eltávolodott nyugati világ újraevangelizálása. Mitől fog működni az új evangelizáció, és mi a szerepünk benne?

A pápát és az egyházi vezetőket régóta nyugtalanítja a nyugati világ rohamos szekularizálódása. Olyan helyeken, ahol ötven éve még erősen élt a hit – Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, az Egyesült Államok északkeleti részén, Québecben –, néhány évtized leforgása alatt nemcsak hogy visszaesett a gyakorló katolikusok száma, hanem a közélet és kultúra radikálisan hitellenessé vált: a gyakorlati ateizmust próbálják „államvallássá" tenni, miközben nagy erőkkel támogatják a kereszténység üzenetével homlokegyenest ellenkező abortusz- és eutanáziatörvényeket, házassági és oktatási-nevelési stratégiákat.

Egy-egy vatikáni testület létrehozásakor mindig valamilyen fontos cél kap intézményi hátteret. Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának felállítása azt jelzi, hogy az egyház lépéseket kíván tenni – a pápa szavaival – „a keresztény hit és az egyházhoz tartozás megértésének súlyos krízisében". 2009 márciusában a világ püspökeihez írt levelében Benedek pápa így fogalmazott: „E pillanatban történelmünk valódi problémája, hogy Isten eltűnőben van az emberiség látóhatáráról, és az Istentől fakadó fény halványulásával az emberiség irányvesztetté válik, aminek romboló hatása egyre nyilvánvalóbb."

Egy vatikáni hivatal azonban, bármilyen kiváló munkatársakat alkalmaz is, nem képes újraevangelizálni a nyugati világot. Az új evangelizáció csakis azok világméretű összefogásával valósulhat meg, akik még hisznek Krisztusban. A II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozta, hogy a misszió nem néhány missziós rend „szakembereinek” feladata, hanem az egyház minden tagjáé. A XX. századi missziók során, amikor az egyház egy-egy afrikai faluba el akarta vinni az evangéliumot, először nem hithirdető misszionáriusokat küldött, hanem egy-két keresztény családot keresett, akik vállalták, hogy odaköltöznek, és életükkel tesznek tanúságot a hit igazságairól. A kereszténységtől eltávolodott nyugati világ sem elsősorban az új pápai tanács dokumentumai hatására fogja újra befogadni az evangéliumot, hanem olyan keresztények életpéldája nyomán, akik a Krisztussal való őszinte, állandó, boldogító találkozásban élnek, és másokat is meghívnak ebbe a közösségbe.

XVI. Benedek egy évtizede, még pápává választása előtt nagyon markánsan fogalmazta meg a 2000. év jubileuma alkalmából Rómába érkezett hitoktatóknak, hogy mi az evangelizáció és mi nem, mi legyen a tartalma és a módszere. Meglátásai nemcsak az új pápai tanács tagjai számára iránymutatóak, hanem a mai világ újraevangelizálására meghívott valamennyi hívőnek.

Az evangelizáció nem azt jelenti – mondta akkori beszédében Ratzinger bíboros –, hogy távoli igazságokat mondunk ki, hanem azt, hogy utat mutatunk, az élet művészetét tanítjuk. Jézus azért jött, hogy a szegényeknek hirdesse az örömhírt; márpedig – hangsúlyozta a leendő pápa – „a legszegényebb az, aki kiábrándult az abszurdnak, ellentmondásosnak vélt életből. Ennek a szegénységnek különböző formái anyagilag gazdag és szegény országokban egyaránt elterjedtek manapság. Az öröm a szeretetből fakad; az örömtelenségből pedig szeretetlenség, irigység, önzés és minden rossz, ami tönkreteszi az embert és a világot. Ezért van szükség új evangelizációra: ha az emberek nem ismerik az élet művészetét, minden más félresikerül. ...s mert az egyház jelenlegi evangelizációjában az emberek többsége nem találja meg az evangéliumot, vagyis nem kap meggyőző választ arra a kérdésre, hogyan éljen.” A kereszténység számukra már nem életmód, hanem dogmák halmaza, ami nem kapcsolja őket Jézushoz, aki az Út, az Igazság és az Élet.

Ratzinger bíboros rámutatott: az elvilágiasodott társadalom újraevangelizálásához nem elegendő az, hogy felhasználjuk a modern kommunikáció – televízió, internet, Facebook, Twitter – lehetőségeit, hanem az is szükséges, hogy újra megismertessük az emberekkel az Urat. „A szavak... nem hatolnak olyan mélyre az emberben, amilyen mélységbe az evangéliumnak el kell jutnia” – fogalmazott. Ahhoz, hogy valaki hatékonyan tudjon evangelizálni, bizonyságot kell tennie a Krisztussal megélt egysége gyümölcseiről. Ez azt jelenti, hogy a hithirdetést egyrészt „mindig buzgó imaéletnek kell átitatnia", másrészt a Krisztussal együtt másokért vállalt szenvedéssel kell egyesíteni – vagyis a szavakat az élet tanúsága, az Istenért és másokért vállalt szenvedés teszi hitelessé.

Ratzinger bíboros szerint az evangelizáció tartalmának négy fő eleme: a megtérés, Isten országa, Jézus Krisztus és az örök élet. A megtérés azt jelenti, hogy „nem úgy élünk, mint mindenki más”, hanem Jézus Krisztus példájára az Isten és az emberek iránti szeretetért igyekszünk élni. Az Isten országában való élet azt jelenti: „Isten él és működik a világban, az életemben”. Jézusról szólva nem elég, ha szavainkkal a követésére buzdítunk, hanem hasonulnunk kell hozzá, eggyé kell válnunk vele. Ennek kézzelfogható megnyilvánulása a szentségek vétele. Végül az örök élet tanításának lényege az, hogy Isten „belép a történelembe, hogy igazságot szolgáltasson"; tetteink örökre szóló következményekkel járnak.

Összegezve: az evangelizáció során nem kell sok mindenről beszélnünk, csak Istenről és az emberről, és össze kell kapcsolnunk őket. Ez az egyház feladata. Ez valamennyiünk feladata, amiben – Isten segítségével – az új pápai tanács is segít bennünket.

Forrás: Fr. Roger J. Landry írása (catholicpreaching.com)

Magyar Kurír