Molnár Imre: Az igazság szabaddá tesz

Jerzy Popieluszko (1947–1984) lengyel katolikus mártírpap már életében legenda volt. Az 1980-as évek elején kiváltotta a kommunista hatalom haragját, miután részt vett a munkásközösségek megalakulásában, iskolákat szervezett munkások számára, szentmiséket mondott a hazáért. 1984. október 19-én éjjel a biztonsági erők megállították az autót, amelyben Popieluszko utazott, elhurcolták, és brutális kegyetlenséggel agyonverték. Testén 32 késszúrást találtak. Gyilkosai megkötözték és, bár még életben volt, a folyóba vetették. Holttestét tizenegy nappal később a Wloclawek melletti duzzasztóban találták meg. Jerzy Popieluszkót 2010. június 6-án Varsóban boldoggá avatták, a szertartást Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa vezette.

A vértanúhalált halt lelkipásztor tanításának alapgondolata, hogy az egyház erkölcsi tanítása arra az igazságra épül, amelyet Isten beleírt az ember lelkiismeretébe. „Mindaz, ami ellenkezik ezzel az igazsággal, belső meghasonláshoz vezet az emberben, s ennek az iránytévesztésnek lesz következménye a bűn. Az igazság elleni fellépés pedig egyet jelent az ember szabadságának korlátozásával, alkotóképessége fejlődésének és cselekvésének megakadályozásával, vagyis az emberi méltóság degradálásával. Ezért az egyháznak kötelessége és joga rámutatni a hatalom minden olyan bűnére, amely az igazság és ezzel az ember, vagyis végső soron Isten ellen irányul.” Mindebből pedig egyenesen következik, hogy az egyháznak joga van arra is, hogy lelki támaszt nyújtson azoknak, akik egy emberibb és igazságosabb társadalomért küzdenek. Popieluszko megalkuvás nélkül bírálta az erkölcsi értelemben vett társadalmi, politikai rosszat, s ezzel egyúttal védelmezte az igazságot, a szabadságot, a szolidaritást, az emberi jogot és méltóságot. Vagyis „teljesítette evangelizációs küldetését.” A szerző megállapítja: „Popieluszko atyát egy olyan hatalom embertelen politikája ölte meg, amely elvetette az Isten által az emberi lelkiismeretbe oltott igazságot. Ezért fordult ez a rendszer gyűlölettel mindazok felé, akik az igazságért küzdöttek.” A kötet válogatást közöl Jerzy Popieluszko prédikációiból. Ezekből egyértelműen kiderül: nincs bennük semmi olyan, amely ellentétes lenne az egyház tanításával, Popieluszko vértanúsága „tehát az egyház által hirdetett és képviselt hit vértanúságát jelenti.”

Molnár Imre rámutat: Jerzy Popieluszko egyértelműen elkötelezte magát a megalázottak, üldözöttek és meghurcoltak szolgálata mellett, akik lelki és fizikai szenvedésein lehetőségeihez képest maximálisan próbált segíteni. „Jerzy atya nemcsak lelki vezető és barát volt, de… szinte egy egész intézmény szerepét be tudta tölteni. Bármilyen kérdéssel, problémával fel lehetett őt keresni, az albérleti szoba keresésétől kezdve a szétszakadt szerelmi kapcsolat miatt érzett bánatig bezárólag.”
Kiemelten foglalkozik a könyv szerzője Popieluszko és a Lech Walesa vezette Szolidaritás kapcsolatával. A fiatal lelkipásztor számára a lengyel szabadság ügye elválaszthatatlanul összefonódott a világtörténelmi szerepet betöltő szakszervezet létének vagy nemlétének kérdésével. Egyik miséjében így fogalmazott: „A Szolidaritás bebizonyította, hogy az Istennel és az emberrel közösséget vállaló nemzet mily sok mindenre lehet képes. A Szolidaritás ugyanis térden állva, rózsafüzérrel a kézben, hazafias énekeket énekelve alakult meg. A Szolidaritás az igazságosságért, a szabadságért, az emberi nem és a munka méltóságáért emelte fel a szavát. Ott, ahol ezek az értékek hiányoznak, helyüket a gyűlölet, a hazugság és az erőszak veszi át. Ezért is éljük át oly fájdalmasan az igazságtalanságot, hogy a hatalmon lévők nem a szeretetre és a szolgálatra, hanem az erőszakra támaszkodva és az egyéni szabadság megvonásával akarják felépíteni uralmukat.” Élete utolsó négy esztendejében a „kérges tenyerű, de Istenre vágyó, nemes lelkű munkásemberek papja” volt, „… rajtuk keresztül egész nemzetének szolgált odaadó hűséggel, s e szolgálatáért nyerte el végül a vértanúk koronáját.”

Ugyancsak külön fejezetet szán a szerző Jerzy Popieluszko a lengyel hazáért bemutatott szentmiséjéinek, amelyet a Varsó Zoliborz nevű negyedében lévő Kosztka Szent Szaniszló-templomban mutatott be, 1980 novemberétől egészen 1984 októberében bekövetkezett meggyilkolásáig. „A totalitarizmus pusztító szorításában vergődő haza bajban van, imádkozni kell érte és még jobban szeretni” – volt a jelszava ezeknek a szertartásoknak. Molnár Imre könyvéből kiderül: a lengyel kommunisták vezetői rettegtek, amikor például a fiatal lelkipásztor kijelentette: „Bárcsak mielőbb ütne az igazság órája nemzetünk nagy számlapján, s az igazság végső győzelmet aratna hazánk földjén!” A csak erőszakban gondolkodó pártvezetők azonban tévedtek, hiszen Jerzy Popieluszko vallotta: az igazság győzelméhez nem erőszak vagy bosszú útján lehet eljutni, hanem a krisztusi szeretet útjának követése által. Ennek szellemében visszatérő mottója volt Szent Pál apostol római levelének egy mondata: „Soha ne engedd, hogy a rossz győzedelmeskedjék, hanem győzd le a rosszat jóval” (12,21). Popieluszko atya tudatosan építette fel e mottó köré a homíliáit, „s azokkal nemcsak egy sajátos, senkihez sem hasonlítható popieluszkói hangnemet tudott kialakítani, melyben a megbocsátás lelkületét az egész társadalmat eluraló erőszak és gyűlölet légköre fölé tudta helyezni, hanem a lengyel Szolidaritás mozgalom erkölcsi etikai alapjait is megteremtette… A hazáért való szentmise tehát kettős értelemben is a szabadságvágy megvalósulását szolgálta. Egyrészt felszabadított a gyűlölet kötelékéből, melyért cserébe a testvéri összefogás, az együttérzés és a szolidaritás lelket és szívet tápláló érzését adta, másrészt pedig az elmélyült közös imádság erejével a hitben rejlő bizonyosság biztonságát ajándékozta a jelenlévőknek.”

Mindezzel a krisztusi lelkületű pap természetesen kivívta a kommunista hatalom haragját, sőt, gyűlöletét. Jézus szavai juthatnak eszünkbe: „Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl benneteket a világ” (Jn 15,18-19). Molnár Imre hangsúlyozza: a kommunista tábornoki kar világképébe nem illett bele Jerzy Popieluszko karizmája, „mint ahogy nem illett bele a zoliborzi templom terén őt lélegzetvisszafojtva hallgató egyre növekvő létszámú tömeg ténye sem.” A kommunista hatalom minden eszközzel igyekezett elhallgattatni őt. Gyalázatos sajtóhadjáratot indított ellene – amelybe a könyvben közölt dokumentumok szerint a szovjet mellett a magyar sajtó is tevékenyen beszállt, s a lejáratási akciókban olyan újságírók is részt vettek, akik ma szörnyen aggódnak itthon a demokráciáért –, adminisztratív intézkedéseket foganatosított – rendőrségi idézések, elzárás a köztörvényesek cellájában –, folyamatosan figyelték, nyíltan fényképezték, filmezték, majd végül 1984 nyarán elhatározták a fizikai megsemmisítését, amelynek végrehajtását a IV. belügyi főosztályra bízták, élén a Popieluszko atya elrablásának akcióját vezető Grzegorz Piotrowski századossal.

A kötet szerint a kommunista erőszakszervezettel szemben Popieluszko atya egyetlen védelme a nyilvánosság volt. Szentmiséi után, a nyilvánosság előtt leplezte le a hatalom embertelen eszközeit, beszámolva az őt ért provokációkról, zsarolásokról, fenyegetésekről, mert „mindez hozzátartozott az igazsághoz.” Jerzy Popieluszko megérezte a halálát, egyszer azt mondta: „Tudom, hogy életemet akarják, de hátha a halálommal többet tudok segíteni ügyünknek, mint az életemmel.” Más alkalommal pedig így fogalmazott: „Van-e nagyszerűbb dolog egy pap számára, mint meghalni Istenért és a hazáért?” Ennek tudatában végezte papi szolgálatát mindvégig, nem rettent meg a fenyegetésektől.

A könyv szerzője arra is kitér, hogy Jerzy Popieluszko vonzereje halála után is hatalmas, sírja zarándokhely lett, az elmúlt huszonöt évben tizennyolc millióan keresték fel. Rengetegen imádkoznak hozzá, s égi közbenjárásának köszönhetőn több lelki és fizikai gyógyulás történt már.

Elolvasva a könyvet, egyetérthetünk a szerző, Molnár Imre véleményével: a vértanúhalált halt Jerzy Popieluszko atya „szavai a legteljesebb összhangban voltak tetteivel. Úgy élt, ahogy azt maga is hirdette, s áldozatával erőt ad másoknak is, hogy példáját követve ugyanezt tegyék. Életre váltva az evangéliumi ígéretet: ’Az igazság szabaddá tesz’.” (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 2010.).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír