Monori cigánygyerekekkel lépett fel a Szakcsi Gipsy Jazz Band

Hazai – 2014. január 18., szombat | 10:55

A Szakcsy Gipsy Jazz Band a cigánytelepen élő gyerekekkel lépett fel január 18-án a monori Vigadóban. Nem véletlenül: ezek a gyerekek nyár óta egy különleges, újszerű program keretében tanulnak hegedülni és csellózni.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tabán programja keretében, komoly előkészítő munkák után tavaly nyáron elkezdődött a Szimfónia Program. Első lépcsője ez egy nagyszabású kezdeményezésnek: a szociálisan leginkább hátrányos helyzetű gyerekeket a klasszikus zene segítségével megtanítani a közös munka szépségére és örömére, a kitartásra.
Zenészek, politikusok, tanárok, szerzetesek, szakmában jártas és járatlan érdeklődők közös gondolkodása után született meg a döntés: a monori cigánygyerekek között valósulhat meg először a program. Lelkes, önkéntes zenetanárok vállalták, hogy naponta kijárnak a telepre és a kezdeti káoszból igyekeznek összhangot teremteni.
A Máltai Szeretetszolgálat és a Monori Hegyessy Lions Club közös szervezésében megvalósult koncert bizonyítja: sikerült. Bátki Márton programvezető elmondta: a cél elsősorban nem a profizmus, hanem az együtt zenélés, az értelmes elfoglaltság a hétköznapokban. A modellként szolgáló, venezuelai El Sistema módszer célja, hogy a zene mint szociális eszköz segítségével nevelje a hátrányos helyzetű gyerekeket. Magyar adaptációja, a Szimfónia Program első komoly bemutatója is erről tett tanúbizonyságot: a gyerekek felkészültak voltak, izgultak, figyeltek a tanáraikra, örömmel zenéltek együtt. Szakcsi Lakatos Béla is nagy lelkesedéssel készült a koncertre, ám betegsége miatt sajnos kénytelen volt lemondani. Társai viszont helyt álltak, a szervezők meghívták zongorázni tanítványát, Jáger Bandit, aki Rostás Csabával és Rostás Mónikával együtt  valódi élményt nyújtottak a közönségnek hangulatos, magával ragadó zenéjükkel.
Korábbi írásunkat a témában itt olvashatják.

Fotók: Kugel György

Magyar Kurír
(tzs)