
A spanyol polgárháború idején, 1934-ben egy alkalommal fegyveresek törtek rá. Társaival együtt a templom szentélyébe terelték őket, és arra kényszerítették, hogy hordják oda és gyújtsák meg a padokat. Nem engedtek a fenyegetéseknek, így a fegyveresek maguk láttak neki a gyújtogatásnak, ám a helyszínre érkező tűzoltók még idejében el tudták oltani a lángokat. Josep atya megbocsátott a támadóknak, és később a hatóságok kérésére sem fedte fel kilétüket.
1936-ban, mint papot, letartóztatták. A börtönben észrevétlenül rendszeresen elmélkedett, imádkozta a breviáriumot és a rózsafüzért, sőt gyóntatott is. A tanúk szerint ha ajándékot kapott, mindenkivel megosztotta. Kivégzése napjának reggelén szokásos köszöntésével búcsúzott társaitól: „Isten mindenekfölött". Összekötött kézzel kísérték a matarói temetőbe. A lépcső tetejére érve kérte, oldozzák el a kezeit, hogy megölelhesse kivégzőit. Azt mondta, megbocsát nekik, amint Krisztus is megbocsátott azoknak, akik a keresztre szegezték. El akarták takarni a szemeit, ő azonban azt kérte, hadd láthassa halála pillanatában a várost, hiszen ott élnek mindazok, akiket annyira szeret. Miután megpróbálta átölelni a kivégzőosztag tagjait, keresztbe fonta karjait, és így szólt: „Most már lőhetnek”.
Josep Samsó i Elisa boldoggáavatása az első ilyen esemény a Barcelonai Főegyházmegyében.
Magyar Kurír