„Munkád egyszerű, Isten áldott!

Kedves Munkatársaim!

A keresztény pedagógus – akár az édes anyaföld – áldott humusz. A gyermekeket, mint Isten csírázásra érett gabonáját, mint búzaszemeket hintettem szívetekbe, bíztam rátok.

Feladatotok óriási, végül is tőletek függ, hogy befogadjátok-e a csírát, nagyra növelitek-e, százszoros terméshez ringatjátok akár viharokon, fagyokon keresztül is, vagy tövises szikes földetekkel megfojtjátok benne az emberré válást, a nemlétből a létbe való lendülés csodáját. Ha tespedt, megkövesedett vagy, a rádbízott élet kibomlásának lendülete összeomlik, fejletlenül félszegségbe torzul és még az áldó, simogató napfény, az eső is terhére lesz satnya, magtalan életének.

Munkád egyszerű, Isten áldott! Te, az áldott föld fogadod be és kínálod gyökerének az égből hullott életadó esőt. Te vagy, ki tipegő léptét, a fényre nyíló lényét hordozod. A hajtás – bár magad sem hiszed – belőled él és vonja ki üde zöldjét, aranyló selymét, a szélben biztosan ringó, és mégis annyira törékeny alakját. Nagy viharokban te vagy a támasz, rólad akarja letépni a szél, hogy kicsit játszódjon vele, majd fonnyadt, összetört testét eldobja örökre.

Azt is tudnod kell, hogy a te létednek egyetlen beteljesülése a belőled fakadt élet, hisz csak általa tudsz te magad is ennyire szép zöld, naivul zsenge, törékeny és ég felé lendülővé válni. Te csoda vagy, mely hordja a csodát és élteti. Õ termi a virágot, de mégis mindenestől a te gyümölcsöd ő.

Általa te oltod a vándor éhét és belőled fakad dallá a szó a jóllakott szántóvető ajkán. És te vagy az erő, mellyel az ebédjétől visszatért munkás újból nekiveti vállát az égbe törő templom építésének. Te vagy a szín, a csodás forma, mely a festő szívéből a vászonra átragyog, a kisbaba a gyermekét ringató anya karján és az élő ima is te vagy, az Úr házában térdre hulló emberek szívében. Igen, minden te vagy, mert te vagy Életnek Adója. Szülő vagy, még ha Szent József példájára nem is a test és a vér kívánságából, hanem Isten szent akaratából vállaltad az életet. Szülő vagy, mert szent ajándékként hordod a rád bízott csírát, vállaltad, hogy az idő multával töpörödő áldó kezed között a pislákoló kis láng nagyra nőjön, kibontakozzon és beragyogja a hajnali derengésben ébredező világunkat.

Munkád felél, játszi pillangók a napok tovaszállnak, lassan valódi földdé válsz magad is. Isten nagy csodája, hogy a leomló földi sátradból az égbe költözhetsz. S ott fent, a nagy mennyei ablakból lenézve érted meg igazán, hogy aggastyánná szelídült gyermeked minden jó szava, a pohár víz, mit Isten nevében ad, a te gyümölcsöd. Megérted, mert megfogja szelíden az Úr a kezed és jóságosan mindent megköszön neked.

Aztán szép lassan jönnek új generációk, gyermekek, kiknek arcát már csak fentről láthatod és talán nagyszüleiknek, szépapjuknak adott ajándékaidra gondolván ők is ajándékká válnak a mind szebbé nemesülő világunkban.

Gyümölcsük a te gyümölcsöd lesz és ilyenkor mindig ott fenn Isten hálásan megfogja kezed. És ez így fog menni az idők végezetéig, mikor egy nagy számvetést tartanak és akkor minden föld elnyeri Ura végső köszönetét.

Mindannyian földek vagyunk, áldott anyaföldek. Létünk egyetlen célja, hogy a reánk bízott magvakból gyümölcs legyen. Ne feledd: röpke életünk beteljesülése a szélben ringó búzakalász.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok 2006 születésének első napjaiban boldog, áldásos újesztendőt minden közeli és távoli munkatársamnak.

Szeretettel:
Csaba testvér