„Művei pontatlanságokat és tévedéseket tartalmaznak”

A kérdéses művek a következők: az 1991-ben megjelent „Jézus Krisztus, a felszabadító: a názáreti Jézus történelmi-teológiai olvasata” és az 1999-ben közzétett „Hit Jézus Krisztusban”. Mivel ezek az írások széles körben ismertek és használatosak szemináriumokban és más tanulmányi intézetekben, főként Latin-Amerikában, a Hittani Kongregáció 2001-ben megkezdte e művek alaposabb tanulmányozását, és 2004-ben a Jézus Társasága legfőbb elöljáróján keresztül megküldte a szerzőnek a „téves és veszélyes állítások listáját.”

Jóllehet P. Jon Sobrino részben megváltoztatta nézeteit és megpróbált igazodni a Tanítóhivatal elvárásaihoz, továbbra is jelentős eltérések vannak tanítása és az egyház hite között. Ez tette szükségessé a Hittani Kongregáció jelenlegi Jegyzékének közzétételét.

Ebben azt olvassuk, hogy Jon Sobrino jezsuita különböző állításai „tévesek és veszélyesek, ezért ártalmasak a hívő emberek számára”. E téves állítások között szerepel: a szegények egyházának fogalma és a szegények melletti kizárólagos opció, állásfoglalás, miszerint a szegények egyháza a krisztológia egyházi helye és alapvető irányvonala. A szerzőnek ez az állítása ellentétes azzal, hogy az egyház által minden nemzedéknek közvetített egyedüli egyházi hely az apostoli hit. Sobrino atya továbbá csökkenti az Újszövetség és az ősegyház nagy zsinatai által hozott határozatok normatív értékét. Ezek a módszertani tévedések olyan következtetésekhez vezetnek, amelyek nincsenek összhangban az egyház központi tanításával, mint Jézus Krisztus istensége, Isten Fiának megtestesülése, Jézus kapcsolata Isten országával, Jézus küldetésének, valamint halála üdvözítő értékének tudata.

„Nem lehet azt mondani, hogy ezek a könyvek a tiltott művek jegyzékén szerepelnek, mivel ez a jegyzék már nem létezik” – fejtette ki a Szentszék sajtótermének igazgatója, P. Federico Lombardi, a Vatikáni Rádió főigazgatója, aki maga is jezsuita. Jon Sobrino egyik fő tévedése az, hogy túlzottan felértékelte Jézus alakjának történelmi szempontját és elválasztotta azt az isteni távlattól. Ezzel szemben Krisztus az egyház számára közvetítő – mediator – Isten és az ember között, és pontifex – azaz hídépítő, aki lehetővé teszi az emberek számára, hogy Isten barátai legyenek, és Istennel egységbe kerüljenek, áthidalva tehát az Isten és ember közötti távolságot és a kommunikáció lehetetlenségét, amely az elkövetett bűnök sora miatt keletkezett. Ahhoz, hogy valóban közvetítő és hídépítő lehessen, Jézus Krisztus alakjának szilárdan kell támaszkodnia úgy az emberség, mint az istenség szempontjára, másként a kettő közötti kapcsolat megszakad, vagy legalábbis bizonytalanná válik.

A Szentszék sajtóirodájának igazgatója emlékeztetett arra is, hogy a kereszténység első századaitól kezdve erőteljesen védelmezték az emberség és istenség egységét azokkal a kísérletekkel szemben, amelyek tagadták e híd két pillére: az emberség és az istenség egyik vagy másik tartóoszlopát. Ha ugyanis tagadjuk az egyik vagy a másik szempontot, kétségbe vonjuk az ember üdvösségének realitását, mivel hiányozni fog az az igazi út, amelyen keresztül az ember kommunikálni tud Istennel.

Lombardi végül emlékeztetett Jon Sobrino jezsuita konkrét emberi tapasztalatára, vagyis arra, hogy spanyolként Latin-Amerikában él, és osztozva az ott élők drámai sorsában, sajátságos spirituális összhangban érzi magát Krisztus emberségével, teológusként pedig arra hajlik, hogy krisztológiáját a latin-amerikai teológia jellemző jegyei szerint alakítsa ki. Nem feledhetjük el ugyanis, hogy Sobrino atya tagja a San Salvadorban működő Latin-Amerikai Egyetem jezsuita tanári karának, amelynek hat professzorát barbár módon meggyilkolták 1989-ben, éppen a salvadori néppel vállalt sorsközösség miatt. Sobrino atya megmenekült, mert a gyilkosság napjaiban éppen Thaiföldön tartózkodott.

Vatikáni Rádió/VIS/Magyar Kurír

Kép: www.uni-muenster.de