…Nagy Józsefet a Szatmári Egyházmegyében megtartott biblikus év tapasztalatairól

– Hogyan kezdődött a Bibliával való intenzívebb kapcsolata, a biblikus lelkipásztorkodás „kidolgozása” az életében?
– 1991-ben Jakubinyi György, akkor segédpüspök, kért fel annak megszervezésére, hogy Erdélyben a hívek hozzájussanak a Szentíráshoz, felfedezzék azt és kezdjék gyümölcsöző módon használni. Ennek a vállalkozásnak lassan-lassan intézményes kerete is lett: 1994-ben megalakult a Katolikus Magyar Bibliatársulat, amely a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat erdélyi „leányvállalata”. Profilunk sokkal szűkebb, nem foglalkozunk kiadványokkal, hanem főleg lelkipásztori jellegű programokat, óravázlatokat, egyszerű szakanyagokat dolgozunk ki és juttatunk el azok számára, akik ezt kérik.

– A Szatmári Egyházmegyében a Bibliának szánt két esztendő mekkora lendületet adott a biblikus lelkipásztorkodásnak? Gyulafehérvári egyházmegyésként mi volt az Ön feladata ebben?
– Ez már egy konkrét valóság, amely – hála Istennek – belendült a Szatmári Egyházmegyében, ahol a lelkipásztori munkatársakból egy nagyon jó csapat állt össze. Megvolt tehát az infrastruktúra, amely továbbvitte ezt a kezdeményezést, a mi feladatunk a szakmai segítség felkínálása volt, és örvendetes módon sikerrel járt ez a „bábáskodás”. Az előre kitűzött cél az volt, hogy minden plébánián alakuljon egy bibliakör, ami a 80-ból mintegy 50–60 plébánián megvalósult. Örvendetes volt látni, hogy a püspök végig ott állt mellettük: amikor körbejártam az egyházmegyét, hogy előadást tartsak a papok körében, az egyik helyen éppen ott volt, és minden paptól megkérdezte, hogy mit tett már ez ügyben. Lehetett érezni, hogy a pásztor akarja, és a bojtárok mennek vele egy irányba. Az akkor elindult kezdeményezések azóta is folytatódnak, a koordinátorokkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Idén imaévet tartanak az egyházmegyében, de most is számítanak a segítségünkre, mert a Szentírás ezúttal is komoly hangsúlyt kap az esztendő során.

– A bibliakörön kívül milyen más eszközöket említene a plébániai szintű biblikus lelkipásztorkodásban?
– Rengeteg lehetősége van a lelkipásztorkodásnak, ahol a Szentírást fel lehet használni. Amikor például a liturgiában használjuk, arra lehet törekedni, hogy a felolvasást, a homíliákat kicsit élővé tegyük, ugyanígy a zsolozsmázás megszervezésénél is, hiszen az egyház hivatalos imádsága is úgymond színtiszta szentírási imádság. Aztán nézzünk egy érdekes párhuzamot: ahogy a szentségimádást értelmezhetjük az eucharisztikus liturgia folytatásaként, ugyanígy szervezhetünk közös szentírásolvasást az igeliturgia folytatásaként. Emellett sok más különféle kezdeményezést láttunk, mint például a nyári bibliás táborok, hétvégék, alapkurzusok. Rengeteg találkozási lehetőség van, ahol Isten igéjének fényében vagyunk együtt, arra figyelünk, hogy mit akar az Úr, befogadjuk az Õ akaratát és próbáljuk utána megélni. Ezt az életet a közösbe téve alakulhat krisztusibbá a közösség.

– Milyen koncepciója, módszertana lehet egy bibliakörnek?
– Mi úgy kezdtük el a bibliakört Vásárhelyen, hogy először mindig meghallgattuk, átbeszélgettük az Igével kapcsolatos tapasztalatokat, és utána maguk a hívek kívánták a folytatást. Akkor elkezdtük azt, hogy közösen végigvettük a következő vasárnapi szentírási részeket, átbeszélgettük, elmondtuk, mi érthető, mi nem érthető, mi ragadott meg bennünket, milyen Istentől jövő személyes üzenetet érzek a szövegen keresztül, és hogyan kellene az ő akaratát megvalósítani. Ezzel indulunk neki a hétnek, majd egy hét múlva elmondjuk, mit hogyan sikerült megvalósítani. Az egyik kulcsfogalom tehát a személyesség. A fiataloknál tipikusan ott vált valóságossá a dolog, akkor kezdték magukénak érezni, amikor felfedezték, hogy ez tulajdonképpen róluk szól: „Valójában én vagyok az az Ábrahám, akinek ki kell vonulnia régi földjéről, én vagyok az, akinek szeretnie kell az ellenségeit.” Lehet, hogy már sokat beszélt róla a pap a prédikációban, de igazán ez a személyesség érinti meg őket.

– A Fokoláre Mozgalomhoz kötődik, előadásában az Életigét is említette példaként. A mozgalom tapasztalatát hogyan tudja beépíteni a biblikus lelkipásztorkodásba?
– Már az elején tisztáztuk a papokkal, hogy itt most nem egy másik fokolár közösség lesz, amikor a püspök megbízásából elvállaltam ezt a megbízatást. Amit a fokolár lelkiségen keresztül megtapasztaltam, természetesen óriási segítséget jelent számomra, de nem azt jelenti, hogy mindenkit a mozgalom tagjává akarok tenni, sőt, vigyázok is erre. Az Életigéről: ez úgymond sine qua non feltétel, tehát ha nem váltjuk életre az igét, nem tapasztaljuk meg az ige hatását. Mert az ige nemcsak arra való, hogy elmélkedjük és megértsük az üzenetét, hanem arra is, hogy megéljük és megvalósítsuk. Ahogy az orvos hiába ír elő nekem egy diétát, hiába értem meg az gyógyszerre vonatkozó utasításait: ha nem tartom be a diétát, ha nem veszem be a gyógyszert, nem fogok meggyógyulni. Ezzel a tapasztalatommal azt hiszem, sokat tudtam és tudok segíteni bárhol, ahol a szolgálatunkat kérik, hiszen az ige arra való, hogy éljük. Ahol erre sikerül rávilágítani, ott valóban megnyílnak az emberek.

– Melyik a legkedvesebb szentírási része?
– „Nem akarok másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” (1Kor 2,2) Értelmezhetjük ennek magyarázataként a filippiekhez írt levél 2. fejezetében olvasható „Krisztus-himnuszt”, ahol Szent Pál Krisztus példázatával magyarázza a filippieknek, hogyan kell szeretniük egymást, hogyan kell építeniük a közösséget Filippiben. Engem is arra ösztönöz ez az üzenet, hogy a közösség iránti szeretetből vállaljam az áldozatot, és tegyem bele a magam részét, hogy épüljön a közösség, épüljön az egység a közösségben.

Horánszky Anna/Magyar Kurír