Nagyböjti találkozó a szentatya és a római egyházmegye papjai között

Vatikán: Február 14-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor került sor II. János Pál pápa és a római egyházmegye plébánosai, papjai közötti szokásos, nagyböjt eleji találkozóra. A szentatya Márk evangéliumából vett idézettel kezdte hozzájuk intézett beszédét. „Fölment a hegyre és magához hívta, akiket kiválasztott. Azok csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak és hogy igehirdetésre küldje őket.” Az evangélista szavai, amelyek a római egyházmegye lelkipásztori programjának alapját képezik, arra emlékeztetik a papokat, hogy keressék az Úrral való bensőséges kapcsolatot, amely minden keresztény, de különösen a papok számára, létük titka, szolgálatuk termékenységének forrása. Ezek az evangéliumi szavak jól rávilágítanak arra a mély kapcsolatra, amely az isteni hivatás és a keresztény küldetés között fennáll. A pápa arra buzdította egyházmegyéje papjait, hogy fordítsanak különös gondot a papi és szerzetesi hivatásokra, amelyek rendkívül fontosak az egyházi közösségek életéhez, tanúságtételéhez, lelkipásztori tevékenységéhez. A hivatások csökkenése egy egyházmegyén, egy nemzeten belül, a lelki buzgóság lankadásának következménye. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy a papi hivatások csekély számát a világi hívek apostoli elkötelezettségének növekedése pótolja, sőt, a Gondviselés akaratát tükrözi a laikusok szerepének erősödését célozva. Éppen ellenkezőleg, minél több a világi hívő, aki nagylelkűen kívánja megélni keresztény elhivatottságát, annál nagyobb szükség van a felszentelt papok jelenlétére és sajátos munkájára. A pápa szólt azokról a nehézségekről is, amelyek a nyugati világ nagy részében akadályozzák az Úr hívására való pozitív válaszadást. Számos ok miatt egyre nehezebbé válik olyan nagyszabású és elkötelezettséget igénylő életprogramok megvalósítása, amelyek az egész személyt érintik és végleges jellegűek. Az egyház hivatásébresztő elkötelezettsége tehát terjedjen ki mind a világi hívekre, mind a papokra és szerzetesekre. Ismét fel kell fedeznünk hitünknek azt az alapvető dimenzióját, hogy maga az élet, minden emberi élet, Isten hívásának gyümölcse, és csak akkor valósíthatjuk meg megfelelő módon, ha válaszolunk erre a meghívásra. A papi hivatás ajándék és titok, az ingyenes kiválasztás maradéka. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy munkátokkal gyümölcsöt hozzatok, maradandó gyümölcsöt.” A szentatya idézett „Ajándék és Titok” című könyvéből, amelyet 50 éves papi jubileuma alkalmából írt: „admirabile commercium” — csodálatos cserekapcsolat Isten és ember között. Ez utóbbi Istennek adja humanizmusát, hogy Isten az üdvösség eszközeként használhassa azt. Ha nem érzékeljük ennek a cserének a misztériumát, nem érthetjük meg, hogyan lehetséges az, hogy egy fiatal, meghallván a „kövess engem” szót, mindenről lemondjon Krisztusért, meggyőződve arról, hogy személyisége ezt az utat választva a maga teljességében megvalósul. A hivatásébresztés elkötelezettségének elsődleges és legfőbb feladata az ima. Az ima azonban nem azt jelenti, hogy Istenre bízunk mindent, cselekedjen ő helyettünk. Azt jelenti, hogy bizalommal hagyatkozunk rá, ő pedig készségessé tesz bennünket arra, hogy végrehajtsuk Isten műveit. Az imát kísérje a hivatásébresztésre vonatkozó világos lelkipásztori terv. Pótolhatatlan szerepet töltenek be a keresztény családok, akikre nagy felelősség hárul, csakúgy, mint a plébániákra, a keresztény közösségekre. A hivatásébresztés azonban mindenekelőtt a papok feladata, sok függ személyes tanúságtételüktől. Ha a fiatalok megtapasztalják Krisztus felszentelt szolgáinak örömét, nagylelkű szolgálatát, ők is feltehetik maguknak a kérdést, hogy akarják-e a „jobbik részt” választani. A szentatya végül Mária, Krisztus, az egyház és különösen a papok Anyja oltalmába ajánlotta a hivatásébresztés ügyét, csakúgy, mint papjai nagyböjti előrehaladását, megszentelődését. Hangsúlyozta, hogy az egyháznak szentekre van szüksége ahhoz, hogy kinyissák Krisztusnak azokat az ajtókat, amelyek látszólag még zárva vannak. A találkozót követően a pápa kötetlen szavakat intézett papjaihoz. Felidézte azt az időszakot, amikor krakkói püspök volt, majd a következő kívánsággal zárta beszédét: „Azt kívánom Róma minden püspökének, akik utánam jönnek, és a világ minden püspökének, hogy reménnyel tekintsenek a világra, szemük világán, a szemináriumokon keresztül: bárcsak soha ne hiányoznának a papi hivatások!” VR/MK