Napi lapszemle

A pápaválasztással kapcsolatos hírek

A Népszabadságban (1., Hétvége melléklet 6-7.o.) Czene Gábor A jó pápa nem akar pápa lenni címmel számol be arról, hogy összehívták a pápaválasztást előkészítő bíborosi tanácskozást, amelyen döntenek arról, mikorra tűzik ki a konklávét. A cikkíró kiemeli, hogy a „kampány már elkezdődött.” A lap címlapon hozza az egyik esélyes, Peter Turkson ghánai bíboros „választási” plakátját. Czene szerint ”A katolikus egyház válsága szemmel látható, de a megfelelő gyógymód kiválasztása már a következő pápa feladata lesz. XVI. Benedek távozása azért is korszakhatárt jelöl, mert az utána következő nemzedék, amelynek tagjai közül az új pápa érkezik, életkoránál fogva már nem lehetett részese a második vatikáni zsinatnak.” A cikk szerzője úgy véli, most az olasz esélyesek látszanak „favoritnak” Szent Péter trónjára, de több külföldi lap Erdő Péter bíboros prímást, esztergom-budapesti érseket jelölte az esélyesek között, „ami akkor is nagy szó, ha fölöttébb valószínűtlen, hogy magyar pápája lesz az egyháznak.” A lapnak nyilatkozó Máté-Tóth András katolikus teológus, valláskutató abban az esetben sem számít liberális nyitásra, ha végül mégis dél-amerikai vagy afrikai jelöltet választanak meg a konklávén, és az egyház újra napirendre vesz olyan vitatott ügyeket, mint például a cölibátus eltörlése. Az új pápától, bárki legyen is az, a katolicizmus és a klerikalizmus még karakteresebb képviselete várható. Egy másik, neve mellőzését kérő magyar szakértő szerint a pápai szolgálat a hétköznapi halandó számára elképzelhetetlenül nagy teherrel és feszültséggel, a magánélet teljes feladásával jár, nevezhetjük akár „életfogytig tartó rabságnak” is. A szakértő eleve gyanúsnak nevezi, ha valaki vágyódik a pápai szék tán. „Az ilyen jelöltben minden bizonnyal túlteng a hatalomvágy. Ideális pápa paradox módon csak abból válhat, aki nem akar pápa lenni. Persze ennek a kritériumnak a teljesítése csak szükséges, de nem elégséges feltétel. Hisz tudni lehet, II. János Pál halála után Joseph Ratzinger is azért imádkozott, nehogy rá essen a választás.”

A Népszavában (9.o.) Rónay Tamás Tarcisio Bertone, a szürke eminenciás címmel megállapítja: a pápaválasztásig Tarcioso Bertone bíboros a Vatikán legbefolyásosabb embere. Bár a pápa lemondásával ő is elvesztette államtitkári funkcióját, „camerlengóként”, az apostoli kamara fejeként három bíborossal együtt ő vezeti a Szentszék ügyeit. Így a pápaválasztásra is döntő befolyást gyakorolhat, csakúgy, mint Angelo Sodano, a bíborosi kollégium dékánja, volt államtitkár. A cikkíró úgy érzékelte, hogy XVI. Benedek pápa utolsó szentmiséin, nyilvános fellépésein látható volt Bertone bíboros megrendültsége. „Kevéssé valószínű, hogy egy következő adminisztrációban szerepet játsszon: túl sok ellenséget szerzett magának a bíborosok között”– véli Rónay Tamás.

Ugyancsak a Népszavában (7.o.) Andrassew Iván Fekete és fehér címmel nem ért egyet Kozma Imre atyának, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének azon kijelentésével, hogy szerinte nem lesz afrikai pápa, „mert ők még nem készültek fel arra, hogy a fehér emberek problémáival foglalkozni tudjanak.” Andrassew számára az igazi kérdés, hogy a következő pápa „képes lesz-e úgy vezetni az egyházat, hogy ebben a csakugyan egyre nyomorúságosabb világban a krisztusi utat kövesse… ennek a lényege: az elesettek, a kitaszítottak, a gyengék, a betegek, a kiszolgáltatottak védelme. Nem csak imával. Vagyis az, amire éppen Kozma atya adott kiemelkedő példát Magyarországon. Egy olyan országban, ahol ez – politikai értelemben – nem annyira mondható el az egész katolikus egyházról. A szintén nagytiszteletű Erdő Péter ahányszor csak megszólalt az előítéletekre, a kirekesztésre, bármilyen társadalmi problémára választ adva, mindig nagy tisztelettel fogadta a szavait a társadalom. De az ezer, okot adó alkalomból hányszor szólalt meg? Pedig mindig vártuk. Várták a cigányok, a jogfosztott rokkantak, a lerabolt szegények, a megszégyenített kisegyházak… Magyarként büszke lennék, ha pápává választanák, de arról sem ő, sem Kozma atya nem győzött meg eddig, hogy egy fehér pápa – és az egész mai egyház – föl van készülve a bármilyen bőrszínű ember problémáinak kezelésére, Nem a jótékonykodásra, hanem egy – végre – csakugyan krisztusi politikára.”

Egyéb témák

A Magyar Hírlap (Lázár… 3.o.) és a Magyar Nemzet (Tehermentesítés… 3.o.) beszámolója szerint Lázár János, Miniszterelnökséget vezető államtitkár tegnap Hódmezővásárhelyen közölte: az egyházak által felvett devizahitelek konszolidációját is tervezi a kormány. Emlékeztetett rá: 2002 után a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány megszegte az egyházi ingatlanokkal kapcsolatos kárpótlási megállapodást, és ekkor nem kapták meg határidőre az egyházak a nekik járó összeget – mondta a politikus. Ennek a hiánynak a fedezetére vettek föl református egyházkerületek piaci körülmények között devizahiteleket.

A Népszabadságban (6.o.) Czene Gábor Egyházi devizahitelek: miről beszél Lázár János? címmel fölteszi a kérdést: „mi a csudáról beszél Lázár János?... A közleményben halvány utalás sincs arra, hogy a szocialista kormányok megszegték volna ’az egyházi ingatlanokkal kapcsolatos kárpótlási megállapodást’. Ezt nem a református egyház, hanem Lázár János állítja. Református berkekben hangsúlyozták: egyházuk nem az adósság átvállalását kérte, hanem – ahogyan a közlemény is fogalmaz – valamilyen konstrukció kidolgozását a visszafizetés megkönnyítésére.” A lapnak Kiss-Rigó László, Szeged-csanádi megyéspüspök elmondta: nincs tudomása arról, hogy más katolikus egyházmegyékben felvettek volna devizahiteleket, az általa vezetett egyházmegyében egész biztosan nem.

A Magyar Hírlap (2.o.) Nagy az állam felelőssége az életvédelemben címmel számol be arról, hogy A tudomány és a politika az élet kezdetéről és védelméről címmel rendezett konferenciát tegnap a KDNP család- és életvédelmi munkabizottsága és a Pacem in Utero Egyesület. Bíró László püspök, a püspöki kar családügyi referense előadásában elmondta: a közhiedelemmel ellentétben a Szentszék megnyilvánulásai az élet- és magzatvédelemről naprakészek és jövőbe mutatók. Emlékezetett II. János Pál pápa szavaira, hogy „az egyház a test ódája”. Felidézte a leköszönő pápa, XVI. Benedek szavait is, aki szerint az emberek mindennapjaiban elsőbbséget kell élveznie a család védelmének, ami az élet ápolásának és továbbadásának a helye. Bíró püspök hozzátette: egy nép kultúrája abban mérhető, hogy mennyi lehetőséget biztosít az emberi lét szolgálatára, illetve mennyiben él ezekkel az eszközökkel. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy az EU területén évente 1,2 millió, egész Európában pedig hárommillió abortuszt végeznek évente, ami azt egyházi szereplőkre rendkívüli felelősséget helyez abban a tekintetben, hogy milyen nyilatkozatokat fogalmaznak meg a témában. Jobbágyi Gábor, a Pacem in Utero Egyesület elnöke leszögezte: annak ellenére, hogy a legtisztább a teljes abortusztilalom lenne, be kell látni, hogy ebben a korban, adott feltételekkel ez már elképzelhetetlen. A jelenlegi szabályozás kereteit alapul véve részleteken kell és lehet is változtatni, de az életvédelem nem csak azt abortuszkérdésről szól. A témában nagy az állami felelősség, mivel a civilszervezetek nem tudnak érdemben változtatni a jelenlegi helyzeten.

A Népszava (3.o.) Fizetnek 67 régi-új egyháznak? címmel ír arról, hogy miközben a Fidesz-KDNP „továbbra is azon dolgozik, hogy jogorvoslati lehetőség nélkül alkotmányos szintre emelje az egyházi elismerés Alkotmánybíróság által tartalmilag is alkotmányellenesnek talált szabályait”, Hölvényi György, egyházügyi államtitkár megígérte: vagyoni kárpótlást kérhetnek azok a vallási egyesületek, amelyek az AB döntése értelmében visszamenőlegesen megkapták az egyházi státuszt.

A Magyar Nemzetben (29.o.) Fáy Zoltán Hitelvi jogviták címmel fölteszi a kérdést: vajon az Alkotmánybíróság döntése után „ismét álegyházak sora fog pénzt kihúzni az adófizetők zsebéből? Aligha, hiszen az egyházi törvény egyes rendelkezéseinek megsemmisítése még nem jelenti azt, hogy az államnak egyformán támogatnia kell azon szervezeteket, amelyek egyháznak nevezik magukat.” A szerző leszögezi: „Jóllehet az egyházi törvény elszánt támadói országhatáron kívül és belül egyaránt erkölcsi szempontokat emlegettek, valójában a hitéleti tevékenység költségvetési támogatásáról, tehát egyszerűen pénzről van szó.” Fáy elismeri, hogy az AB kifogásai elfogadhatók, ám az igen fontos kérdés, hogy „egy jogi fórum miért illetékesebb a hitelvi kérdések megítélésében, mint egy demokratikus szabályok szerint választott politikai testület, az Országgyűlés.”

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (Hazajárni… 32.o.) a félig oláh cigány származású Uhrin Anikó óvodapedagógus, a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium vezetője nyilatkozik, aki szerint a többségi társadalom főként azokra használja negatív töltettel a cigány szót, akik a normáktól eltérően élnek, őt például sosem érte bőrszíne miatt hátrány. Elmondta: nagy nyitottságot tapasztaltak a keresztény egyházak részéről, „s valóban léteznek évszázados hagyományok. Néhány száz évre visszamenőleg ki lehet mutatni például, hogy az egyházi iskolák felkaroltak cigány diákokat. A tehetségek mindig kitűntek, így juthatott el például a nagyenyedi református kollégiumba az a Grausser Dávid nevű diák, akit az első cigány értelmiségiként tartunk számon. Fontos, hogy minél többen megértsék, mekkora szükség lenne a szélesebb cigány értelmiségre, a valódi elitre.”

Magyar Kurír