Napi lapszemle

A Magyar Nemzet (Állandó reform 32-33.o.) egész oldalas összeállítást készített a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulójáról. Nyilatkozik Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes pap, aki részt vett a történelmi zsinat munkájában. Elmondta: a zsinat számos jelentős, máig ható döntést hozott. „Fontos tette a lényeges dolgok középpontba állítása. Azaz Isten szeretete, a Szentháromság léte, Krisztus megváltása, embertársaink szeretete jóval fontosabb, mint az olyan szintén jelentős, de másodlagos dolgok, mint például az, hogy ettem-e húst pénteken vagy sem. Ha ugyanis ez lenne a központi erkölcsi kérdés, könnyen háttérbe szorulhatna az előbbi felsorolás. A zsinat Isten önközlésének nevezte a kinyilatkoztatást, amiből az az addig szintén nem eléggé hangsúlyozott tény is következik, hogy az Atya mindenkit üdvözíteni akar. Aki régen a tökéletességet kereste, annak azt mondták: menj papnak vagy apácának! Pedig a keresztény tökéletesség a családban is ugyanúgy meglelhető. Ehhez kapcsolódik, hogy Isten nemcsak a katolikusokat, hanem mindenkit meghívott az üdvösségre. VI. Pál ennek jegyében találkozott Athénagorasz konstantinápolyi pátriárkával, s vonták vissza kölcsönösen az 1054-es kiközösítést. A zsinat szerint a protestánsokat nem ellenségnek, hanem testvérnek kell tekinteni, s az ökumené szellemében azt kell keresnünk, ami összeköt bennünket. Testvérként kell tekintenünk a nem keresztényekre is, fel kell fedeznünk a világukat. Az egyház nem vetheti meg, ami igaz és jó egy nem keresztény vallásban. A zsinat nyitott a világ felé, elismerte az olyan pozitív eszméket, mint például a demokrácia. A katolikus egyház pedig kéri, követeli a vallásszabadságot nemcsak a maga, hanem mindenki számára.” A lap kérdésére, vajon nem a zsinat  irányvonala módosításának szándéka húzódik-e meg amögött, hogy XVI. Benedek pápa a protestánsokkal kapcsolatban vitatta, hogy gyülekezeteik egyháznak nevezhetők-e, Nemeshegyi azt válaszolta: „nem hiszem. XVI. Benedek, akivel a hatvanas években egy bizottságban tevékenykedhettem Karl Rahner, Henri de Lubac és Hans Urs von Balthasar társaságában, elkötelezett volt akkor és most is a második vatikánum döntései mellett. A bizottságban ő, Joseph Ratzinger szövegezte meg nagyon kitűnően a hit egységéről és a teológia sokféleségéről szóló nyilatkozatot. Azt viszont feleslegesnek tartom, hogy azzal foglalkozzunk: egyház-e a református vagy az evangélikus. Mivel annak nevezik magukat, nekünk is annak kell tartanunk őket. A példa alapján ugyanis az ortodoxok is kifogásolhatnák, hogy mi katolikusok – egyetemes kereszténynek – nevezzük magunkat, mi pedig azt sérelmezhetnénk, hogy ők ortodoxnak, azaz igazhitűnek hívják magukat.” A jezsuita atya szerint a zsinat tanításából kevésbé valósult meg a kollegialitás. „Azazhogy a püspöki karok valódi tanácskozó testületekké váljanak, s ne a rangidős püspök mondja ki a döntő szót. Elmaradtunk abban is, hogy a laikusokat, Isten népét jobban bevonjuk a helyi egyházak vezetésébe. Túlságosan hierarchikus maradt a római katolikus egyház. Nem valósult meg a zsinat tanításának megfelelően a szegények elsőbbsége sem. Állandó reformra van szükség. Jézus ugyan bűntelen volt, de az egyház ezt nem mondhatja el magáról. Az egyház bűnösöket foglal magában, egyszerre szent, és folytonos megtisztulásra szorul.”

Az összeállítás részeként Fáy Zoltán Arany közép címmel megállapítja: a zsinat rendelkezéseivel az új évezredbe vezette az egyházat, „… maga is az arany középút lett a katolikus teológia két szélső álláspontjához képest. Ez pedig óhatatlanul újabb szakadást eredményezett. Míg II. János Pál fő célkitűzésének a zsinati határozatok végrehajtását tekintette, addig XVI. Benedek pápa mintha a zsinat utáni szakadások megszüntetésére törekedne. Hatalmas munka ez, ráadásul bár teljes egészében a katolikus egyház ’belügyéről’ van szó, jelentős külső erők mozdultak meg a közeledés megakadályozására.” A cikkíró emlékeztet rá, hogy XVI. Benedek pápa 2005-ben Castel Gandolfóban fogadta Hans Küng svájci teológust, akinek tanításai többek között a pápai tévedhetetlenséget kritizáló nézetei miatt váltak kényelmetlenné a Vatikán számára, és bár az egyház nem közösítette ki, katolikus teológusként nem taníthatott tovább. Az, hogy a pápa fogadta őt, igen barátságos lépés volt az 1979 óta különféle szankciókkal sújtott, Tübingbenben tanárkodó professzorral szemben – írja Fáy Zoltán, aki arra is kitér, hogy a Szentatya 2009-ben feloldotta a Marcel Lefebvre érsek által felszentelt négy püspök kiközösítését. „Lefebvre lenne a másik véglet: a II. Vatikáni Zsinat reformjait veszélyesnek érző püspök tradicionalista nézeteivel az évek során szembekerült Rómával…” Ám a cikkíró tényként állapítja meg, hogy „bármilyen közeledő lépést tesz is XVI. Benedek a zsinat utáni szakadások és eltávolodások megszüntetésére, valamennyit jól időzített kritikák és támadások kísérik.” A legemlékezetesebb a holokauszttagadással vádolt Richard Williams püspökkel készített interjú volt, amelyet 2009 januárjában éppen aznap tártak a nyilvánosság elé, amelyen a pápa megszüntette a lefebvre-ista püspök kiközösítését. Fáy Zoltán szerint a tévéinterjú így igen alkalmas volt a pápai döntés lejáratására. A szerző úgy véli: ma még nem tudhatjuk, mi áll a háttérben, „de az ilyenfajta titkok előbb-utóbb kiderülnek. Ötven évvel a II. Vatikáni Zsinat után például pontosan látszik, milyen lépéseket tett a keleti titkosszolgálat – éppen Magyarországon keresztül – a római események, viszonyrendszerek pontos megismerése és befolyásolása érdekében. Egyszer majd kiderül az is, milyen erők akadályozzák XVI. Benedek pápa törekvését a szakadások megszüntetésére.”

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (7.o.) Kristóf Attila Én nem tudom… (mit kell védenünk…) címmel idézi a lap alapító főszerkesztőjét, Pethő Sándort, aki 1938. augusztus 27-én megjelent, Nyilaskereszténység című cikkében ízt írta, hogy a címben jelzett irányzat „az igazi kereszténységtől éppoly távol áll…, mint a nyilaskereszt Krisztus keresztjétől és Szent Istvánunknak apostoli kettős keresztjétől….” Tehát Istentől és hazától – teszi hozzá Kristóf Attila. Megállapítja: a nyilas és a náci között lényegében nincs semmi különbség, mindkettőnek alaptöltete az antiszemitizmus, ami a holokausztba torkollott. A cikkíró mégis valószínűsíti, hogy a szélsőjobboldalon, az új pogányok mellett, akadnak olyanok is, számosan, „akik jó kereszténynek képzelik magukat, s ezt netán arra is indoknak találják, hogy gyűlöljék a zsidóságot.” Kristóf Attila emlékeztet rá, hogy Szent Pál kezdetben Saulként mélyen hívő zsidó volt, üldözte a keresztényeket, mégis, „ő lett az ősvallás egyik legnagyobb szentje, az ő tanításai szilárdítják mostanáig a katolikus teológiát. Saját hite ellen fordult Jézusért, de a zsidó hit alapjait sohasem vetette meg. Nem is tehette. Hiszen Jézus Krisztus Isten fiaként beteljesítője az írásoknak.” Maga Pál, mint a pogányok apostola figyelmezteti a megtérteket a Rómaiakhoz írt levelében: „Ha mégis kérkednél, tudd meg, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Mondhatnád ugyan, hogy letörtek az ágak, én oltódtam a helyükbe. Ez igaz. A hitetlenség miatt törtek le, te meg a hit által élsz. Ne légy hát fennhéjázó, hanem félj. Ha Isten nem kegyelmezett a természetes ágaknak, neked sem kegyelmez” (11,18-20). Kristóf Attila leszögezi: „Ez máig ható figyelmeztetés. Tehát, ha hiszel Ábrahám, Izsák és Jákob Istenében, akkor eleve ostobán és felemás módon jársz el, ha gyűlölöd Ábrahámot, Izsákot és Jákobot.”

Szintén a Magyar Nemzet (Egyházzenei… 15.o.) közli, hogy a Hajdúdorogi Egyházmegye alapításának 10.. évfordulója alkalmából a pálosok építette egyetemi templomban mutatják be szombaton este Vigh Kristóf Magyar virrasztás – bizánci alkonyat és napkeleti zsolozsma ősi magyar dallamokon című alkotását. Az a capella művet a 12 tagú Szent Romanosz Vegyeskar szólaltatja meg.

Ugyancsak az MN (Kápolnaszentelés… 18.o.) hírül adja, hogy újjáépült a kápolna Báthori András egykori erdélyi bíboros-fejedelem meggyilkolásának helyszínén, a Csíkszentdomokos feletti Pásztorbükkön. Az emlékhelyet vasárnap a búcsú keretében szentelik fel.

Magyar Kurír