Napi sajtószelme

A Magyar Hírlap (Lázár János… 3. o.) beszámol az Esztergomban hagyományosan megtartott Becket Tamás-napi ünnepségekről, s idézi a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét, aki előadásában kijelentette: „A kereszténység mindannyiunk számára erkölcsi iránytű, kultúra és életvezetési mód, több annál, hogy az ember vallásos.” Lázár János kiemelte: a kereszténység „népszerű márka, azonban a meghirdetett és a megélt kereszténység közötti különbség a legnagyobb kihívás ma Európában.” Hozzátette: „Nagyon sok volt a türelmetlen és kirekesztő politikai mondat a mi oldalunkon is az elmúlt húsz esztendőben és kevés megértést tanúsító mondat hangzott el a mi szánkból is.” A frakcióvezető figyelmeztetett: a magát kereszténynek nevező politikustól elvárható a befogadó és együttműködő politika

Ugyancsak a Magyar Hírlapban (8.o.) Farkas Péter Eljött a segítők ideje című cikkének témája, hogy a 2011 az önkéntesek éve. A szerző emlékeztet rá, hogy az önkéntes munkának több évezredes múltja van: „A történelmi egyházakat kezdetektől jellemezte a karitatív tevékenység. A keresztény szolidaritás jegyében a keresztény ember nem csak úgy ad valamit felebarátainak, hanem önmagát is adja a másiknak.” Farkas Péter felidézi, hogy a korábbi, szocialista-szabad demokrata kormányzatok veszélyeztették az egyházi oktatási, szociális és egészségügyi intézményrendszer kiteljesedését és hatékony működését, s ezt az Állami Számvevőszék is megállapította. „A nemzeti egyetértés kormánya vállalta, hogy pótlólag eleget tesz kötelezettségének e téren is. Szükség is van erre ár- és belvizek, vörösiszap-katasztrófa sújtotta országunkban.” Farkas Péter idéz XVI. Benedek pápa Deus caritas est kezdetű enciklikájából, hangsúlyozva, hogy a jóléti társadalom felelőssége mellett kiemeli a karitász továbbra is fontos szerepét, és megfogalmazza a szociális szakma krédóját: „A szeretetre – a karitászra – mindig szükség lesz, még a legigazságosabb társadalomban is. Nincs olyan államrend, amely fölöslegessé tenné az államrend szolgálatát. Aki a szeretetet meg akarja szüntetni, arra törekszik, hogy az embert mint embert szüntesse meg.”

A Magyar Nemzet (Emlékharang… 15.o.) beszámolója szerint megérkezett Sárospatakra az a harang, amelynek készítését Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony halálának 350. évfordulóján a sárospataki reformátusok közössége kezdeményezte. A fejedelemasszony nevét viselő harang megöntését azért is fontosnak érezték, mivel a várostemplomban levő nyughelyét az 1671-ben történt feldúlás óta nem örökíthették meg méltó módon tisztelői. A harang nyáron, a templomszentelés 230. évfordulója napján kerül a toronyba.

A Magyar Demokratában (Országvesztő szabadkőművesek 25-27.o.) Raffay Ernő történész nyilatkozik a közelmúltban megjelent, Szabadkőművesek Trianon előtt című könyvéről. Elmondta: „Az 1890-es években megváltozott a szabadkőművesek felfogása. Ezen esztendők során tárgyalta a magyar parlament az öt nagyobb témakört felölelő egyházpolitikai törvénycsomagot. Levéltári forrásokból tudjuk, hogy ennek hátterében budapesti szabadkőműves páholyok tevékenysége állt, és befolyásolták a kérdéses törvények tartalmát, tehát ekkor tetten érhető a behatolás a politika világába.” A történész azt is felidézte, hogy 1910-11-ben parlamenti vita zajlott a szabadkőművességről. Akkoriban a Katolikus Néppárt kivételével minden más párt képviselői között jelen voltak a szabadkőművesek. Budapestet négy-öt fővárosi szabadkőműves páholy tartotta a kezében, és a főváros vezetőinél igyekeztek elérni, hogy akadályozzák meg hét – különböző felekezetek által tervezett – keresztény templom építését. A szabadkőművesek ekkor már a múlt teljes eltörlésére törekedtek, s azzal vádolták a katolikus egyházat, hogy elbutítja a népet. „Célkitűzésük volt az egyházi birtokok, iskolák, intézmények elvétele és a hittanoktatás felszámolása. Nem lehet nem észrevenni a kísérteties hasonlóságot Jászi Oszkárék és az elmúlt húsz év SZDSZ-es szemlélete között.” Raffay Ernő emlékeztet rá, hogy a szabadkőművesek befolyása rendkívül jelentős volt a kultúrában, a sajtóban, közéjük tartozott többek között Ady Endre, Bölöni György, Csáth Géza, Móra Ferenc. A reformátusok között is sok volt a szabadkőműves, így például Ravasz László püspök is az volt egy ideig, 1917-ben lépett ki. Különösen radikalizálta a hazai szabadkőművességet Jászi Oszkár felbukkanása: „Történelmi materializmus, szélsőséges liberalizmus, általános titkos választójog, földosztás, kártékony elemek keveredtek tetszetős gondolatokkal…, a hagyományos keresztény középosztály eltüntetéséről és egy teljesen új középosztály létrehozásáról volt szó. Ez a folyamat a szabadkőműves páholyokban az 1910-es évekre már le is zajlott.”

Magyar Kurír  

(bd)