Napi sajtószemle (1)

A Magyar Nemzetben Jézus élete életet munkál (5. o.) Ittzés János evangélikus püspök nyilatkozik, aki elmondta: „A népszavazás igeneinek sikere igazi közösségi élmény volt… Biztos vagyok abban, hogy a konkrét díjak elutasításán túl, március 9-én nagyon jelentős protestszavazás történt. A társadalom döntő többsége kinyilvánította, hogy „nem bízunk bennetek, hazudtatok, becsaptatok.” Nagy fegyverténynek tartom, hogy végre ennyien erőt vettek magukon és el mertek menni szavazni, kifejezve, ebből nem kérnek tovább… A népszavazás sikerét tovább gazdagította azt, ahogy a polgári oldal ünnepelte március 15-ét. Ugyanakkor a nemzeti léptékű gondok továbbra is fennállnak. Azt sem tudni, hajlandó-e a hatalom a március 9-én elemi erővel megmutatkozó bizalmi válságot kezelni, és ha igen, akkor miként. Ráadásul a magyar gazdaság olyan mértékben veszítette el erejét az utóbbi hat évben, hogy rövid távon alapvető fordulatra nem lehet számítani. Meggyőződésem, hogy március 9., március 15. és a feltámadás ünnepének összefüggései nem egyszerűen horizontálisan rajzolódnak ki. Életünk egyénileg és közösségileg a Megváltó keresztjének koordinátarendszerében helyezkedik el.” A püspök kifejtette: „Ökumenikus kincse a Jézus Krisztusban hívők közösségének az a misztérium, hogy ő valóságos Isten és valóságos ember. A 4. század során keletkezett niceai-konstantinápolyi hitvallás egy népszerű eretnekség ellenében fogalmazza meg ezt. Az ariánusok ugyanis azt állították: Jézus csak egy – mai szóval élve – superman volt. Nos, a Megváltó valóságos emberségéhez hozzátartoznak a Máriától való születésének azok az összefüggései, amikor magatartásában embernek bizonyult. Tudunk arról, hogy elfáradt, megéhezett, olykor heves érzületet is mutatott, a valóságos emberi élet tapasztalataival rendelkezett. Valóságos istensége pedig főleg csodatételeiben, szavának teremtő hatalmában nyilvánult meg. A kettő együtt azonban a kereszten szemlélhető leginkább. Ott először úgy tűnt, hogy az emberi valóságára esik a hangsúly: „… miért hagytál el?” Átéli, éppen az Atya iránti feltétlen engedelmesség következtében, hogy mintha magára volna hagyva. De utána szintén őtőle hangzik: „Elvégeztetett.” Ez nem a haldokló Jézus panaszmondata. Az engedelmes fiú jelenti az Atyának: elvégeztem, célba ért, amit rám bíztál.” Az evangélikus püspök a nagypénteki délután döbbenetes valóságának nevezi, hogy „bár emberi logikánkkal ez sem mérhető fel – maga a szent Isten halt meg a bűnös emberért. Ezért igaz, amit Keresztelő János hirdet meg először, a nyilvános működését megkezdő Jézusra mutatva: Íme, az Isten Báránya, aki magára veszi, hordozza a világ bűnét. Tehát, hogy valójában maga a megbántott fél az, aki kiengeszteli önmagával a bűnös embert. Ez Jézus Krisztus váltsághalálának az igazi lényege. Az Úristen, aki jogosan haragszik az ellene lázadó emberre, azt mondja: megbocsátok, ha a keresztre nézel, ha a feltétlen nélküli bizalmadat a Megváltóba veted. Holott úgy tűnik, minden a magára maradó Jézus ellen szól. De épp itt van a lutheri teológiának az egyik legalapvetőbb felismerése és üzenete, hogy Isten a maga hatalmát és irgalmát az ellentétek alá rejti el. Amikor a leggyengébb Jézus, akkor az erős. Akkor győzi le a Sátánt, az ellenfelet, éppen akkor, amikor belehal ebbe a küzdelembe. Kicsiben mi is átélhetjük ezt a saját életünkben. Adyval szólva: „Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten.” Ittzés János arra is figyelmeztet: „Ha józanul nézünk körül, ugyanakkor a Szentírás tanúságtételét, és az egyház sok évszázados hittapasztalatát is tekintjük, legális értelmezési lehetőség a mai helyzetre, hogy általa az Úristen oktatja, feddi a tőle elfordulókat valahogy így: ha nem akarjátok úgy csinálni, ahogy mondom, ám lássátok, mire mentek a magatok erejével, elképzelésével. Igen, hajlok arra a feltételezésre, hogy maga Isten szorít sarokba minket, hogy belássuk: előre, hátra, oldalra nem mehetünk, de fölfelé még szabad az út. Ezért is elengedhetetlen, hogy az egyház hitelesen hirdesse az evangéliumot. Lehet, hogy mi is hibásak vagyunk abban, hogy azok, akik a rendszerváltozás után hirtelenjében megjelentek az egyház környezetében – nem kizárt, hogy csak rövid távú haszonért – mára túlnyomórészt vissza is fordultak. Az egyház felelőssége, hogy vitorláink felhúzva legyenek. De csak Isten, aki szeretetét fiában mutatta meg, csak ő adhatja Szentlelkének szelét vitorláinkba. Hisszük, hogy az elkötelezett, megélt keresztyén hit egyéni és közösségi életünkben, így nemzetünk életében is, megtermi a jó gyümölcseit.”

Magyar Kurír