Napi sajtószemle

A Magyar Hírlap (8.o.) Egy mondatban című rovatában számol be arról, hogy visszanyerte szabadságát Giancarlo Bossi olasz pap, akit muzulmán fegyveresek több mint egy hónappal ezelőtt raboltak el a Fülöp-szigeteken.

A Magyar Nemzetben (7.o.) Kristóf Attila Én nem tudom… (ki mire vágyik…) címmel azon tűnődik, mennyire kell szeretnie egy becsületes és törekvő állampolgárnak országa miniszterelnökét. A cikkíróra Tony Blair volt brit kormányfő korábban egy pillanatra sem gyakorolt különösebb hatást, bár XVI. Benedek pápával ellentétben nem rója fel neki az iraki beavatkozást. Mély tisztelettel és rokonszenvvel tekint ugyanakkor a jelenlegi és az előző pápára, II. János Pálra is, „nem is méltóságuk, sokkal inkább emberségük és intellektusuk miatt, amely eszességét és szakértelmét nagyra tartó szekularizált világunkban számomra egy olyan ellenpólust képvisel, amelytől fény, remény, félelem és megnyugvás árad belém, s megerősít abban a hitemben, ahogy általában a világmindenséget elképzelem.” Kristóf meglepődött azon, hogy Tony Blair katolizálni készül, „s mivel a keresztség egy, bizonyos idő múlva bérmálkozni is fog.” Sőt, a meglepetésen kívül a cikkíró rokonszenve is felébredt „ez iránt a pragmatikus és rendkívül tudatos nyugati politikus iránt. Szándéka és lépése arra is utal, mekkora különbség van eme elvont szempontból is kies hazánk és a ködös Albion között. Míg a mi miniszterelnökünk, úgymond ’bérmálkozni szokott’, Blair megteszi azt az egyetlen lépést, amely a katolikus, apostoli anyaszentegyházhoz köti majd élete végéig. A magyar kormányfő tudatlan, ostoba elszólása mintegy karikírozza a brit államférfi átgondolt, átélt, lelkileg és szellemileg magalapozott lépését, azt a döntést, amit egy valóban bátor hívő és megújulni kész felnőtt férfi hoz. Részemről az egyik embert lehet tisztelni, a másikat – a hülyén fecsegőt – nem.”

A Népszabadságban (11.o.) Szerdahelyi Csongor Egy egyházfi észrevételei címmel válaszolt Bugyinszki György Hajtóvadászat című, július 9-én megjelent és általunk szemlézett cikkére, amelyben nagyon sok felelőst megnevezett, amiért a melegek július 7-ei budapesti felvonulását megzavarták, így „Felelős minden – zömében katolikus – egyházfi, aki továbbra is középkori fogalmakban, erkölcsi kérdésként beszél a szexuális másságról.” A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Sajtóirodájának vezetője annyiban egyetért a cikkíróval, hogy „felelősek vagyunk – valamennyien – egymásért. És abban is, hogy egyik ember nem sértegetheti a másikat pusztán azért, mert más, mint ő. Nem helyes és nem civilizált dolog a homoszexuális személyt ’lebuzizni’, nem helyes és nem civilizált egy számunkra nem elfogadható álláspontot képviselő újságírót firkásznak nevezni, de a katolikus egyház pápáját, főpapjait, papjait, mértékadó személyiségeit sem ildomos leegyházfizni…, ami templomszolgát, harangozót jelent.” Szerdahelyi kiigazítja Bugyinszki azon állítását is, hogy az egyház erkölcsi kérdésekben középkori fogalmakban gondolkodik: „Nem középkori, még csak nem is ókori, hanem örök, bibliai kategóriákban. Az egyház a Szentírásra támaszkodva mindig is azt vallotta, hogy a homoszexuális cselekedetek ellentétesek a természeti törvénnyel, egyrészt, mert kizárják az élet továbbadásának lehetőségét, másrészt pedig, mert érzelmi és szexuális értelemben az ilyen kapcsolatban résztvevők nem tudják kiegészíteni egymást. Ezek alapján ellenzi az egyház a homoszexuális élettársi viszony törvényi elismerését, vagy a férfi és nő közötti házassággal való egyenrangúsítását. Ugyanakkor az egyház tudomásul veszi, hogy vannak, akik veleszületetten homoszexuális hajlamúak, nem ők választották maguknak ezt az állapotot, ami többségük számára megpróbáltatást jelent. Az egyház azt tanítja, hogy tisztelettel, együttérzéssel és tapintattal kell viseltetni irántuk, és kerülni kell a velük kapcsolatos igazságtalan megkülönböztetést.”

Magyar Kurír