Napi sajtószemle

Az Élet és Irodalomban (5-6.o.) Buda Péter-Gábor György Metafora és küldetéstudat című tanulmányukban azt állítják, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és a magyarországi jobboldal szellemi holdudvara a politikai antimodernizmus követői. A cikkírók szerint „Az európai politikai filozófiának a felvilágosodás okozta modernista kisiklásként értelmezett elmúlt ’kétszáz évével’, s annak szellemi örökségével való leszámolás eszméje köszön vissza Orbán egy korábbi kijelentésében, amely szerint „Egész Európa nagyszabású történelmi és szellemi kiigazítás előtt áll’. A pártelnök antimodernista szavai illeszkednek az európai antimodernista irányzat azon törekvésébe, melynek célja, hogy ’megfordítsák az európai szekularizáció’ folyamatát. Mindez joggal értékelhető ama folyamatként, amelyet ’az Európa szívében kezdetét vett kultúrharcként’ szokás manapság emlegetni.” A szerzők több véleményt is idéznek, így például a Newsweek című angol lapból, amely egyenesen „új keresztes háborúról” szól, és állítja, hogy a „konzervatív keresztények, a Vatikán és az iszlám militánsok közös ügyre lelnek az Istenért való harc során a szekuláris Európában.” Buda Péter és Gábor György az antimodernista törekvések egyik fő mozgatórugójának nevezi XVI. Benedek pápát, idézve tőle a következőt: „Az állam ismerje el, hogy létezésének előfeltétele a keresztény alapú értékek rendszere.” George Weigel, II. János Pál egyik biográfusa pedig erről „már mint az európai alkotmány invocatio Dei passzusáról beszél, amely fontos lépés lenne a kereszténység nélküli demokráciák ellenében az Európai Unió vallási dimenziójának elismertetéséért, ahol az egyházi természetjogon nyugvó katolikus társadalmi tanítás válik az európai politikai közösség alapjává… Weigel szerint úgy tűnik, évek óta ez a forgatókönyv irányítja a Vatikánt: az egyesülő Európa arra fog kényszerülni, hogy feltegye a kérést, vajon mi egységének a forrása, és erre végső soron erre egyetlen válasz adódik: a kereszténység.. Így a leglelkesebb vatikáni ’Európa-pártiak’ az Európai Unióban és annak bővítésében evangéliumi lehetőséget látnak, lehetőséget arra, hogy visszafordítsák az európai szekularizáció évszázados folyamatát. Brüsszel, amely azért van, hogy Európa hátralevő maradékát is ’Belgiummá’ tegye, éppen ellenkezőleg, Európa maradékát is Lengyelországgá fogja tenni.” A cikkírók megállapítják: „A Fidesz elnökének Európa szellemi kiigazítására tett utalás tehát egy nemzetközi trendbe illeszkedik, azaz az orbáni ideológia a világban erőre kapó antimodernista-fundamentalista konjunktúra hazai mutációja. Mindenesetre ennek a stratégiának az irányába mutat a pártelnök által a legutolsó választások előtt saját helyettesévé jelölt, amúgy Orbánnal együtt a Fidesz kereszténydemokrata ’megtéréséért’ küzdő Mikola István kijelentése, aki szerint – ’Európa re-evangelizálása a magyarságnak a missziója’ –, vagy ehhez kapcsolódóan Orbán tanúságtétele: ’nekem az országot kell építenem, kis o-val, az országot – ami a magyar nemzet e világi országa –, és nagy O-val is az országot, Isten Országát, és ez a magasabb rendű célja és értelme annak, amit teszek. De hasonló tézisek felelevenítésének, s nem pusztán üres retorikai fordulatnak tekinthető Orbán kijelentése a ’Szent István-i országról’, amely ’nem csak állam, leírható úgy is, mint egy gondolat, egy álom’.”

A Hetekben (12-13.o.) Grüll Tibor Van-e kumráni rejtély? címmel elemzi a hatvan éve a Holt-tengernél felfedezett tekercseket. A cikkíró rámutat: az esszénusok közössége egy olyan világban jött létre, „amely apokaliptikus lázban égett, és türelmetlenül várta a próféták által megjövendölt messiási kor megszületését… Hitük szerint ők voltak a ’Világosság Fiai’, akik az idők beteljesedésekor a ’Sötétség Fiai’, a ’Szövetség Istentelenjei’, a ’Béliál Serege’ és a Szent Földet megszállva tartó ’Kittim’ ellen indulnak harcba. Az esszénusok a negyven évig dúló háború legapróbb részletét is kidolgozták… A földön harcolókat az Ég seregei, az angyalok is segítik, de a legfőbb szabadító maga Isten lesz. A Háborús szabályzatban ábrázolt ’jók és gonoszok összecsapásában’ a papok és a léviták aktívan nem vesznek részt. A Gyülekezet Hercege nevet viselő fővezér pedig nem viseli magán a Messiás Király jellemvonásait. Más kumráni iratok Áron Messiásáról és Izrael Messiásáról, vagyis egy papi és a királyi Felkentről beszélnek, s az egyik szöveg egy harmadik személyt is megjelöl: a Prófétát, akiről megtudjuk, hogy az előző kettővel együtt fog majd megjelenni. Ez utóbbi csakis a Mózesnek megígért Próféta lehetett: ’Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened teközüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok’!” Grüll Tibor szerint az esszénusok egyáltalán nem voltak pacifisták, legalább annyira a Törvény rajongóinak tekinthetjük őket, mint a zelótákat, s ezt bizonyítja az is, hogy a történetíró Josephus Flavius ír egy Johanan nevű, az esszénusokhoz tartozó tábornokról is, aki aktívan részt vett a rómaiak ellen vívott, első zsidó háborúban. Vitatott kérdés ugyanakkor, hogy a kumráni közösség ellenállt-e a római légióknak, amikor azok Kr. U. 68-ban ostrom alá vették őket, vagy a csata előtt evakuálták a települést, ahová zelóták költözködtek be helyettük.

Magyar Kurír