Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Népszabadság (8.o.) Régi tragikus vitát folytat XVI. Benedek címmel készített összeállítást, amelyben véleményeket közöl a Szentszék kedden közétett, Válaszok néhány egyháztannal kapcsolatos kérdésre című dokumentumáról. Walter Kasper, a keresztény egyházakhoz fűződő kapcsolatokért felelős bíboros szerint a protestáns egyházak túlreagálták a dokumentumot. A cikkből kiderül: „Az ortodox, illetve a különféle református, evangélikus közösségek vezetői reakcióikban maguk is elismerik, hogy nincs újdonság a vatikáni dokumentumban, hiszen évszázados ’tragikus vitáról’ van szó, ki követi hűen Krisztus egyházát. Ráadásul a mostani dokumentumot megelőzően, 2000 szeptemberében az akkor még Joseph Ratzinger bíboros vezette Hittani Kongregáció már kiadott Dominus Iesus címen pápai nyilatkozatot ugyanerről a témáról. Éppen ezért teszik fel a kérdést – Hilarion, Bécs és Ausztria ortodox püspöke, miként Setri Nyomi, a 75 millió reformátust tömörítő WARc, avagy Mark S. Hanson, az amerikai lutheránusok püspöke –, mi indokolta, hogy a Vatikán most újból nyomatékosítsa az ismert álláspontját, mégpedig „provokatív’ módon? Egybecsengenek a vélemények abban is, hogy a megfontolt válasz nem lehet más, mint a dialógus készségének hangsúlyozása.” A lap rámutat, hogy ezt hangsúlyozza a Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsának kiadott nyilatkozata is. A Népszabadság jellemzőnek tartja a hangnemre Kirill metropolita, a moszkvai patriarkátus külügyi vezetőjének a megjegyzését, miszerint a vatikáni dokumentum segíthet az egység elérésében, mert becsületes teológiai dialógust a két fél nézeteinek világos ismeretében lehet csak lefolytatni. Idézi a lap John Allent, számos vatikáni és egyházi könyv szerzőjét, aki a Reuters-nek azt mondta: megfigyelhető a tradicionális katolikus identitás megerősítésének szándéka, s ennek a gondolatnak XVI. Benedek pápa az egyik fő képviselője. Az 1,1 milliárd hívőt összefogó katolikus egyház primátusának hangsúlyozása, miként a latin miserendtartás felelevenítése ennek a törekvésnek része. Allen föltette a kérdést: visszatérés lenne mindez a II. Vatikáni zsinat reformtörekvései előtti időszakhoz? Szerinte a zsinatot követően az alapvita arról folyt, helyes-e, ha az egyház a modern világhoz közelít, legalábbis félúton találkozik vele, avagy akkor a helytelen irányban fejlődő világgal együtt az egyház is téves útra tér? Már II. János Pál megválasztásával, 1978-tól a reformistákkal szemben a hagyományőrző erők tábora gyarapodott a Vatikánban. S Benedek pápa legutóbbi akciói arra engednek következtetni néhány megfigyelőt, hogy a katolikus egyház a jövőtől tartva a tradíciók felé történő jobboldali fordulatot vesz – véli John Allen.

Összeállítást készített a fenti témában a Hetek (17.o.) is, Egyedül üdvözítő főcímmel és Vatikán: nem egyházak a protestánsok alcímmel. Ez a lap is közöl véleményeket. Gregory Cameron, az anglikán egyház ökumenikus követe kifejti: „A dokumentum kommentárja szerint a katolikus ökumenizmus paradoxon. Paradox álláspont a katolikus egyház részéről azt kommunikálni ökumenikus partnerei felé, hogy a keresztényeknek vissza kell térniük az ’igaz katolikus egyházhoz’, és hogy valóban csak a Római Egyház rendelkezik Krisztus egyházának „’teljes identitásával’, az összes többi közösség ’fogyatékos’.” David Philips anglikán lelkész úgy látja: a pápai dokumentum semmilyen újdonságot nem tartalmaz. „A nyilatkozatból egyértelműen látszik, hogy a Vatikán saját hataloméhsége által miként szakította darabokra a kereszténységet. A vatikáni álláspont szerint ugyanis ahhoz, hogy egy felekezet ’igaz egyháza’ legyen, szükséges azt az ’elképesztő’ tézist elfogadnia, miszerint a római pápa Péter apostol örököse és Krisztus földi helytartója. Sem a Biblia szövege, sem a történelmi tények nem támasztják alá ezeket az állításokat, amelyek a múltban nemcsak megosztották a kereszténységet, de az inkvizíció alapját is képezték.”

A Magyar Nemzetben (10.o.) Sitkei Levente A mozdíthatatlan létra című cikkében mutatja be a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikát, megállapítva, hogy az a keresztények megosztottságát tükrözi. A cikk szerzője emlékeztet rá, hogy kisebb módosításokkal máig érvényes egy 1852-ben született megállapodás, amelynek értelmében a szent hely, ahol Krisztus keresztje állott, valamint ahol eltemették, és harmadnapra feltámadt, hat keresztény gyülekezet közös irányítása alatt áll. Ezek közül háromnak – a római katolikusoknak, az örmény ortodoxoknak és a görögkeletieknek – van valódi hatalma, a többi három pedig – a szír keresztények, a koptok és az etióp keresztények – egy-egy kis terület birtokosa.

Hazai hírek

A Népszabadságban (1., 2.o.) Czene Gábor Egyházi menedék csődbe jutott iskoláknak című írása szerint „Sok bezárásra ítélt önkormányzati iskola számára egyedül az ad reményt a túlélésre, ha sikerül egyházivá alakulnia. Az elszegényedett, de iskolájukhoz ragaszkodó településeknek aligha marad más választásuk: a kiegészítő támogatás számlája így nem az önkormányzatot, hanem a központi költségvetést terheli.” Csepregi András, az oktatási tárca egyházi kapcsolatok titkárságának vezetője szerint az adott feltételek mellett ezzel a jelenséggel nem lehet mit kezdeni: amíg az állami támogatás legalább megközelítőleg nem fedezi a működtetési költségeket, addig számítani kell arra, hogy az önkormányzati és az alapítványi iskolák száma csökken, az egyháziaké pedig növekszik.

Magyar Kurír