Napi sajtószemle

A Népszava (4.o.) Elégedettek a szülők a Prohászka gimnáziummal? című beszámolója szerint „Az elmúlt héten kirobbant és az érintett igazgató-helyettes történelemtanár távozásával végződött SS-botrány nyomán nem csitulnak a kedélyek Budakeszin.” A lap értesülései szerint a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium igazgatónője összehívta a szülői választmányt, hogy a „sajtóhadjárat” következményeiről, a kialakult helyzetről tájékoztassa őket. A Népszava egy helyi internetes lapra hivatkozva így fogalmaz: „Állítólag a szülők egyöntetűen kiálltak az iskola és annak pedagógiai programja mellett, s nyilatkozatban nyilvánították ki, hogy eddigi tapasztalataik alapján teljes mértékben támogatják az iskolában folyó nevelő és oktató munkát. Az állítólagos nyilatkozatot az ügyet feltáró Népszava nem kapta meg, de az erre utaló lap sem közli.” A baloldali orgánum arra is kitér, hogy „Kosaras Péter Ákos is nyilatkozatot tett közzé, melyben új érveket nem sorakoztatott fel, azonban a ’náci hagyományőrzésre’ vonatkozó kitételt visszautasította. Felháborítónak tartotta lapunk eljárását, és leszögezte: „az említett kép nem valamiféle pózolás közben ábrázol, hanem teamérésnél.” A Népszava meg nem nevezett szélsőjobboldali portálokra is hivatkozik, amelyek szerint „a tanerő ’lejáratása’, a város polgármesterével lojális Prohászka-vezetők eltávolítása érdekében állhat a helyi csatározásokból sikerrel kikerülni akaró helyi fideszeseknek. Az iskola honlapja, melyen tüntetőknek öltözött diákok képeit is bemutatták, péntek óta nem érhető el.”

A Magyar Nemzetben (7. o.) Kristóf Attila Én nem tudom (Mi a konzervatív?) címmel ír arról, nem tudja, hogy a történelem, miként azt bizonyos baloldali személyiségek szuggerálják, a haladók és a maradiak csatája-e? A cikkíró rámutat, hogy a haladó ember mindig megbotlik, de csak utólag. „Az ’50-es évek haladó élcsapata csak 1956 után botlott meg, de ez a botlás is csak nagy ritkán járt következményekkel, mondjuk, hasra eséssel. Ha teszem azt, egy ÁVH-s, vagy vezető pártfunkcionárius valahogy mégis hasra esett, a haladók rögvest a hóna alá nyúltak, olyannyira, hogy lendülete meg sem tört, csak azon túl nem ÁVH-snak hívták, hanem például könyvkiadó-igazgatónak. Ez a botolhatatlanság hetedíziglen tartott, és „a mi kutyánk kölyke” effektusnak nevezték.” A rendszerváltozáskor a régi kommunista elit ismét megbotlott, de ez is csak látszólagos volt. Hogyan haladhatott volna tovább nélkülük a történelem? A maradiak, akik minden haladó botláskor reménykedve lélegeztek fel, talán még – élükön Antall Józseffel, majd Orbán Viktorral – arra is vetemedtek volna, hogy visszaforgassák a történelem kerekét, amely azonban számos tanúságtétel szerint lehetetlen. Így aztán nincs mit csodálkoznunk azon, hogy országunk élcsapatát, hatalmi elitjét, művészeti, irodalmi krémjét ma is haladó személyiségek alkotják, a maradiak pedig évek óta hasztalanul fáradoznak azon, hogy önmagukat definiálják, s valami ildomos néven nevezzék. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy pl. Orbán Viktor, aki 1989-ben haladónak, már-már forradalmárnak volt tekinthető, Kádár apánk szekértolójává minősült vissza a zseniális haladó intellektuelek jóvoltából. Példátlan miniszterelnökünk pedig Kádár tetemén simán átlépve, már-már az ’50-es évek szintjén haladó, s mintha a fényes szelek repítenék minden hazugságon át.” Kristóf rámutat, hogy a másik fél, amelyet jobb szó híján csakis maradinak nevezhetünk, „kínnal rágódik saját identitásán. Volt már mindenféle: nemzeti szabadelvű, magyar jobboldali, polgári, keresztény. A haladók mosolyogva csócsálták szét az összes meghatározást, s minősítették azt a tőlük idegen és idegenkedő népességet szélsőségesnek, antiszemitának, fasisztának, rasszistának, homofóbnak, kádáristának. Ha netán megkérdezzük a szocialisták hívő tagozatának valamely prominensét, hogy Jézus Krisztus mi volt ideológiai értelemben, bízvást számíthatunk arra a válaszra, hogy szocialista. Mi több, szociális érzékenysége a haladók közé emelte, s mivel meg akarta változtatni (váltani) a világot, valószínűleg akad olyan szocialista hívő(?), aki Jézusra mint forradalmárra tekint. Pedig Jézus egész működése és küldetése az Ószövetség és a Teremtés, és a Megváltás isteni teve szerint történt, ő maga azt mondta: nem eltörölni, hanem betölteni jött a törvényt. Az alapokhoz tért vissza, minden emberi létezés és isteni természetes lényegéhez, a szeretethez. Konzervatív volt tehát és alapjaiban változtatta meg a világot. Tökéletes voltához semmi sem mérhető. Csak annyi biztos, az igazi konzervatív létének és tudatának szegletköve az, hogy őbenne hiszi, s ebben a hitben minden hőzöngő haladás lényegtelenné válik. Hiszen ő az egyetlen Úr, az egyetlen igazi fenség. Hogy szekularizált, szomorú világunk miként közeledik hozzá mégis, én nem tudom…”

Magyar Kurír