Napi sajtószemle

A Népszabadságban („A politikus…” 6.o.) Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője, az első Orbán-kormány volt családügyi minisztere nyilatkozik. Elmondta: „Amikor keresztényszociális gondolatról beszélünk, akkor nemcsak a szegényekről, hanem az össztársadalom működőképességéről is szólunk.” Ónody-Molnár Dóra interjúkészítő közbevetésére, hogy a közpénzen fenntartott egyházi iskolákba alig jár szegény gyerek, Haracch Péter azt válaszolta: „Szerintem két intézmény segíti a roma gyerekek esélyeinek növelését. Az egyik az óvoda, amely szocializációs terep. Láttam ilyen jól működő egyházi intézményeket, az egyiknek magam tettem le az alapkövét. A másik a kollégium. De harmadiknak említhetjük a szakképző iskolákat. Ilyen például a gödi piarista szakképző iskola, amely igen színvonalas. Tény, hogy több hasonlóra lenne szükség. Szeretnénk az egyházakat ebbe az irányba terelni, már csak azért is, mert a cigánypasztoráció szép eredményeket hozott.”

A Magyar Narancsban („Inkább…” 8–9.o.) Szűcs Ferenc teológus, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi karának oktatója nyilatkozik abból az alkalomból, hogy a trianoni emléknapról készült törvény szövegébe bekerült az „Isten a történelem ura” kifejezés. A teológus elmondta: kétségtelenül sokan visszaéltek már Isten nevével, „Amikor a történelmi események egyenlővé válnak Istennel, olyankor mindaz, ami történik, Isten akarata. Ilyenkor pedig mindent legitimálmi lehet. Az elmúlt negyven év alatt többször érte az a vád a református egyházat, hogy a történelmi változásokat mintegy az Isten akaratával azonosította. Tanszéki elődömnek, Vályi Nagy Ervinnek van egy híres tanulmánya, az Isten vagy történelem, amiben pontosan azt a teológiát kritizálta, ami a háború utáni változásokat kvázi Isten akarataként tüntette fel. De a történelem ura nem ezt jelenti: ha jól értjük a kifejezést, akkor azt látjuk, hogy Isten az ura a történelemnek, nem az ember, és ezért nem is a mi értelmezésünk a döntő. Az adott preambulumban nem annyira az Istenen van a hangsúly, nem a mondat alanya, hanem azok, aki rá hivatkoznak. Ez inkább egy vallomás. Hogy helye van-e a preambulumban vagy nincs, arra a teológusok nem tudnak választ adni, inkább az alkotmányjogászoknak kellene. De maga a kifejezés nem zavar, legfeljebb azokat zavarhatja, akik úgy érzik, hogy második helyen szerepelnek ebben a mondatban.” A professzor emlékeztet rá: „Az antikvitás három nagy örökségére épült Európa: a zsidók történelem- és emberszemlélete ötvöződik a görög filozófiával, tudománnyal és a római jogi gondolkodással. Ez az a három forrás, amit a kereszténység ötvözött igazán azzá, amit Európának nevezhetünk. Az, hogy erre mennyire politikus hivatkozni, vagy mennyire nem, az egy másik kérdés. Én örültem volna neki, ha erre a hagyományra hivatkoznak az európai alkotmányban, mert ez azért egy erőteljesebb megalapozást adna az európaiságnak, jelezvén azt, hogy Európa nemcsak egy gazdasági közösség, nemcsak egy szükségállapot, hanem egy szellemi közösség.”

Magyar Kurír