Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Nemzet (Visszatérő vendég… 9.o.) beszámol arról, hogy másfél évvel ezelőtti megválasztása óta harmadszor látogatott el Ukrajnába Moszkva és egész Oroszország ortodox vezetője, Kirill pátriárka, „akinek messze nem mindenki örül Kijevben. Sokak szerint ugyanis a Kreml előretolt kezének tekintett orosz főpap látogatása sokkal inkább politikai és nem főpásztori célokat követ.” A polgári napilap emlékeztet rá: Kirill pátriárkát már nem az „ukrán nacionalista” Viktor Juscsenko volt államfő, hanem az őt felváltó, „oroszbarát” Viktor Janukovics fogadja, aki abban is különbözik elődjétől, hogy nem a szakadárnak tekintett és mindmáig el nem ismert kijevi alárendeltségű, hanem a Moszkvához hű ukrán pravoszláv egyház hívének tekinti magát. A lap idézi Jevsztratij püspököt, aki azt állítja, hogy a hatalomváltás egyelőre nincs érezhető befolyással az egyházak helyzetére, hiszen Janukovics ma még kényesen ügyel a konfessziók közötti egyensúly betartására. A jobboldali ellenzék szerint viszont ez csupán látszat, hiszen Kirill pátriárka gyakori látogatása önmagában is a hatalom moszkvai orientáltságát példázza. A Mi Ukrajnánk–Népi Önvédelem (NU-NSZ) képviselője, Jaroszlav Kendzor például azért tartja különösnek veszélyesnek Kirillt, „mert kezdettől fogva azt a káros történelmi és ideológiai koncepciót” hangoztatja, hogy Oroszország, Ukrajna és Belarusz lakossága egy nép, akik semmiben nem különböznek egymástól, azt igyekezve ezáltal tudatosítani a hívekben, hogy az utóbbi két ország függetlenségének valójában nincs semmiféle létalapja.

Hazai és külföldi, magyar vonatkozású hírek

A Magyar Hírlapban (13.o.) Kacsoh Dániel Õseink hősiessége tiszteletre kötelez című írása szerint „Európai szintű emlékhellyé avatná a doberdói hősök emlékére emelt, tavaly újraszentelt kápolnát az Emberi Méltóság Tanácsa.” Az apró épület egyik „megtalálója”, a veszprémi hittudományi főiskolán oktató Birher Nándor elmondta: a kápolna egyszerre jelképezi az istenhitet és a hazaszeretetet. Márpedig mindkettőre nagy szüksége van ma a magyar társadalomnak. „Nincs olyan család hazánkban, amelynek ne halt volna meg valakije az olasz fronton, embertelen körülmények között” – mondta a főiskolai tanár, hozzátéve: az elesettek emlékének ápolása erkölcsi kötelessége is a ma élő generációnak.

A Magyar Nemzet (Zarándoklat… 3.o.) beszámol arról, hogy a híres spanyol zarándokút, az El Camino mintájára második alkalommal indultak el a hívők a magyar Szent Jakab-zarándokúton, amely Budapesttől a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényig húzódik. A lap emlékeztet rá: a spanyolországi Szent Jakab-út (Camino de Santiago), más néven az El Camino középkori zarándokút, amely Santiago de Compostela székesegyházához vezet, ahol a hagyomány szerint idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai nyugszanak. A hazai zarándoklat megálmodói itt ismerték meg egymást, és elhatározták, hogy Magyarországon is rendeznek egy hosszú, embert próbáló túrát Szent Jakab tiszteletére. Az út egyik résztvevője, Dukát Csilla a lapnak elmondta: Lébény régi korok zarándokútja volt, s mivel itt Szent Jakabról nevezték el a templomot, úgy gondolták, megfelelő helyszíne lesz a célállomásnak. A magyar zarándokok szombaton indultak útnak és nyolc nap alatt érnek el Szent Jakab oltárához. A résztvevők azt vallják, akár az El Camino, a magyar zarándoklat is lehetőséget nyújt önismeretre és a hit megtapasztalására.

A Magyar Demokratában (Arckép 58-60.o.) Szalai Gábor tatai plébános nyilatkozik, aki úgy véli, van is paphiány, meg nincs is, és emlékeztet rá: „Azt szokták mondani, hogy az Isten mindig ad annyi papot, amennyire szükség van.” A plébános kifejtette: „… a hit szerintem sem megfoghatatlan valami. Csak ezt megértetni, úgy érzem, igen nehéz feladat. Nagy tisztelője vagyok a mostani pápának, rendkívül találónak érzem jó néhány gondolatát, például amit még bíborosként fogalmazott meg. Az egyik ilyen a ’relativizmus diktatúrája’, a viszonylagosság elnyomó uralma, ami a legtöbb nyugati ember gondolkodásában jelen van ma már, és annyira természetesnek tartja, hogy észre sem veszi. Az ilyen ember például úgy fogalmaz, ha ilyesmi szóba kerül, hogy vallásos vagyok a magam módján, vagy vétek az, amit véteknek tartok. Tehát még a legfontosabbról, az Istenhez való viszonyról is úgy gondolja, hogy ő dönti el, hogyan jó.” Szalai Gábor tapasztalatai szerint ha ezt a viszonyt úgy írjuk le, mint a szerető apa és a gyerek közti viszonyt, akkor az ma már nem mindenki számára magától értetődő: „Ha ilyet mondok valakinek, lehet, hogy úgy néz rá, mint egy marslakó, nem érti, mit beszélek. Gyerekeknél tapasztalom, hogy ma az apafogalom sokaknak teljesen mást jelent. Apa az, aki eljön, és odaadja borítékban a pénzt, vagy apa az, aki hazajön, és részegen összever minket, de a legbrutálisabb az a meghatározás volt, hogy apukám az anyukám mostani barátja. Most lehet megrökönyödni, de sajnos ez jellemző, terjed a házasságot helyettesítő intézmény, az élettársi kapcsolat. Az emberek jelentős része elveszítette erkölcsi tartását, rengeteg az álházasság. Hogy a család rendje helyreálljon, ami az emberhez méltó lét alapja, ahhoz pont az kellene, ami a papság lényege is, és a kereszténységé is: áldozatvállalás és elkötelezettség. Azért mondom, hogy nem paphiány van, nem házassághiány, nem keresztényből van kevés, sokkal inkább az elköteleződés hiányát tapasztalhatjuk minden téren. Az önzés és az önzetlenség közül sokan az önzést választják… Az élettársi kapcsolatot bármikor vissza lehet csinálni, tehát pont a lényeg hiányzik belőle. Az ilyen kapcsolat, akár házasság előtt, akár helyette, nem azonos a házassággal. Fontos megértetni a mai erkölcsi kapaszkodók nélküli társadalomban, hogy ami örökké tart, azt nem lehet előtte kipróbálni. Fölakasztom magam fél órára, hogy milyen a halál? Ilyen nincs. A házasságban mindent alárendelek annak, hogy a társamnak és a családtagjaimnak jó legyen, még magamat is, az élettársi kapcsolatban meg éppen ezt nem akarom vállalni, hanem majd kidobom a másikat, ha nem felel meg, vagy találok jobbat. Tehát a kettőt, a paphiányt, és a házassághiányt én párba állítom… ha csak összebútorozok valakivel, az az Isten emberrel kapcsolatos tervének elutasítása.”

Magyar Kurír