Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Nemzetben (8.o.) Görömböly Dávid Halotti évforduló, ünnep, feltámadás címmel emlékezik a két évvel ezelőtt elhunyt II. János Pálra. A cikkíró idézi a lengyel pápa utódját, XVI. Benedeket: „Atyánk és vezetőnk volt a hitben, elhivatott pásztor, hordozója a reménynek, s szolgája Isten szeretetének.” A lap krakkói tudósítója megállapítja: „Karol Wojty³a nemzeti kincs, ahogy talán halálának évfordulója is nemzeti ünneppé válhat. Friss elemzések szerint a közvélemény többsége április másodikát ma is a legfontosabb nemzeti emléknapként tartja számon, s a szenttéavatás közeledtével ez csak erősödik majd. Mások azt mondják, a nemzeti ünnepek nem a szomorkodás napjai, hagyjuk hát a dátumot, de tanítsuk az iskolákban Wojty³a életét és munkásságát. Már most kötelezővé szeretnék tenni pápai enciklikáinak beszerzését minden iskolai könyvtárban, a teológusok, kutatók pedig sorra jelentkeznek javaslataikkal egy egységes életrajz összeállítására. Ennél persze jóval fontosabb, hogy a hétköznapi emberek is megőrzik szívükben azt, aki lelki vezetőjükké vált, amikor földi vezetőik méltatlanok voltak irányt mutatni.”

Hazai hírek

A Népszabadság Hétvége című mellékletében (4-5.o.) Hajba Ferenc Krisztusként fogadott vendégek címmel a Pannonhalmi Főapátságot mutatja be, kiemelve, hogy négyszáz ember ünnepel együtt húsvétkor a bencés közösséggel Pannonhalmán. A lapban többen nyilatkoznak. Várszegi Asztrik püspök főapát kifejtette: „Pannonhalma, ez az ősi ház külső és belső megújulásra törekszik a benne lakók közösségi vágyai és törekvései szerint. A megújulás azonban soha nem öncélú, hanem mindig az életet szolgálja, arra mond igent. A történeti kor és a kortársak kihívásaira, de mindenekelőtt Isten meghívására akar választ adni. Az igazi öröm forrása számunkra, ha sokak szolgálatára válunk szabaddá. A külvilág minden csalfa ígérete és csábítása ellenére az élet belül, a szívünkben zajlik, s ott is kell megvédeni, engedni, hogy teljesedni tudjon. Ez a Teremtő szándéka, ezért a feltámadás, ezért a húsvét!” Fehérváry Jákó szerzetes Szent Benedeket idézi: „Egy Úr alatt harcolunk, egy katonáskodás terhét viseljük.” Mint mondta, a szerzetesek egész életre választanak hivatást maguknak, nemcsak egy monostor tagjai lesznek, hanem hús-vér emberek konkrét közösségbe kerülnek. El kell viselniük önmaguk és társaik mindennapos gyengeségeit, gyakorolniuk kell a megbocsátást. Nemcsak a hitük, az imádságuk közös, hanem a sorsuk is. Rábai László főapáti titkár hangsúlyozta: a szerzetesi közösség fő küldetése a tanítás és a szociális munka. „A gazdálkodással, a hagyományos termelőkultúrák felelevenítésével küldetésünk színvonalát emeljük, s mérsékeljük külvilági kiszolgáltatottságunkat. A regulában a ’szükségesről’ szóló útmutatás értelme alapján nem a szerzetesek életkörülményeik javítása a fő cél, hanem a hatékonyabb nevelés, a tanítás és a másokról való gondoskodás feltételeinek a megteremtése.”

A Magyar Nemzetben (A konstantini korszak után 30-31.o.) a kereszténység terjedésének lehetőségeiről beszélget Lipp László gazdagréti plébános, Füzes Ádám templomigazgató, Végh Tamás, a fasori református egyházközség lelkipásztora, Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos missziói lelkésze és Marik József orvos, az Emmánuel Közösség hazai alapítója. Lipp László szerint az a kérdés, hogy a virtuális világot tekintjük-e igazinak, vagy a valóságosat. Õ például tizenhét éve missziós területen, a gazdagréti lakótelepen él és dolgozik. „Az ott eltöltött idő alatt sikerült Budapest legbékésebb lakótelepét létrehoznunk a református kollégákkal. Nem érzem sem a versenyhelyzetet, sem a kereszténység kisebbségi helyzetét. A lakosság számához képest mindig kevesen jártak istentiszteletre, soha nem lett volna elegendő a templomok befogadóképessége, ha mindenki elmegy. Szerintem a világ nem változott rossz irányba, kivéve a média és a gazdaság rabló szellemiségű deformálódását. Tagadhatatlan, hogy a média számára sokkal jobban kezelhető a nem öntudatos, nem vallásos ember. A profit nem támogatja a hagyományos értékrendet. Csak egy példa: lényegesen olcsóbb egy család nyolc tagja számára ebédet főzni, mint egyesével vendéglőbe járni. Az ember élete három szinten zajlik, az egyén, a család és a társadalom szintjén, és a kereszténységnek mindhárom szinten van mondanivalója.” Azzal kapcsolatban, hogy a történelmi egyházakhoz való kötődés az utóbbi időben lazult, Füzes Ádám kifejtette: ez bonyolult probléma. Az egész ország elöregedőben van, és a kulturális színvonal általában is süllyed. „Ehhez képest kell megvizsgálni a kereszténység helyzetét: a haldokló Európában Magyarországon ’hozzuk a szintet’. Amikor azt halljuk, hogy csökken a papi hivatások száma, figyelembe kell venni, hogy gyerekek se nagyon születnek. Tudomásul kell vennünk, hogy ma ebbe a környezetbe szól a kereszténység küldetése. A hit átadásának Jézustól kezdve az a módja, hogy először a tanítványok térítettek, majd az új keresztények folytatták ezt a munkát. Kihalásra van ítélve minden generációban a kereszténység, ha nem adják át a hitet. Azt kell megvizsgálni, hogy milyen egy-egy vallási közösségnek, plébániának a hitátadási képessége. Most bizonyos tekintetben olyan helyzetben vagyunk, mint a török utáni Magyarországon: nagy hiány van az átadás folyamatosságában. Legalább két vagy három generáció úgy nőtt fel, hogy nem volt természetes számára a hit átadása. És van egy másik hiányosság is… Azzal kell szembesülnünk, hogy hiányzik az a kultúra, amely magától értetődő módon hordozza a vallásosságot. Ezért tapasztalatom szerint a misszió is két részre oszlik. Vannak, akik még benne élnek a hagyományos kultúrában. Például még mond nekik valamit Bach, még meghallgatják a Máté-passiót, bár istentiszteletre nem mennek el. De nem ellenségesek a kereszténységgel szemben. Õk azok, akiket meg lehet szólítani egy egyházi esküvő, egy haláleset alkalmával. Sokkal nehezebb közel kerülnünk azokhoz, akikkel kulturálisan nincs közös talajunk. Hozzájuk kell megtalálni az új eszközöket, az új kommunikációs csatornákat.” Marik József úgy látja: „Két úton lehet elérni az embereket. Az egyik a könnyűzenés, látványos megmozdulás, amelyre tömegek jönnek el, és vagy megérinti őket valami, vagy nem… a mai aktív keresztényeknek legfeljebb három százaléka kapta az első impulzust ilyen alkalmakon, körülbelül hetven százalék pedig úgy, hogy valaki személyesen beszélgetett velük. A nagy, fiatalos fesztiváleseményeknek is megvan a helyük a misszióban, de személyes kapcsolatok nélkül nem nagyon működik a dolog. Ám ha valaki egy ilyen hangversenyen lesz kíváncsi a keresztény hitre, akkor onnan is be lehet vezetni a templomba.” Végh Tamás fontos kérdésnek tartja, hogy „egy ideológiát akarunk átadni, vagy pedig elhisszük azt, amire például az indiai missziót vállaló Stanley Jones hívja fel a figyelmet: Krisztus az út. És ez nem azt jelenti, hogy a keresztyén út, hanem azt, hogy az egyetlen út. Mert ő a valóság, olyannyira, hogy az egész mindenség Krisztus-szerűen épül fel. Ha őt valaki megtalálja, az életet találja meg. Az a kérdés, elhisszük-e, hogy az embereknek az élettel kell találkozniuk, hogy azután az élet bontakozzon ki bennük… Jézus az egyetlen igazi, nem rövid távú megoldást fogja jelenteni a huszonötödik század emberének is, ha lesz ilyen. A vele való találkozásban nemcsak a viselkedés bizonyos jegyei változnak meg, hanem maga az emberi természet, nagyon mélyen, gyökeresen; Jézus azt mondta, újonnan kell születnetek. Ha ez megtörténik, a viselkedés is megváltozik majd. Erre képtelenek vagyunk a magunk erejéből, ezt Isten cselekszi meg velünk.” Szeverényi János arra figyelmeztet, hogy Jézus dinamikus, „jelen volt szakrális formában, de kívülről szemlélve szekuláris formában is: még az alvása is misszió volt, mikor a viharban is nyugodtan pihent a hajó aljában. Lehet kifogásolni a stadionban végzett evangelizációt rendhagyó volta miatt; de én már ültem úgy templomban, hogy a hagyomány szerint igazolható formában voltunk ugyan együtt, mégis úgy éreztem, lélektelen az egész. A Szentlélek jelenléte a fontos. A mások élete című film, amely a kelet-németországi ügynökkérdést dolgozza fel, szakrális légkört teremt azzal, hogy a bűn önmagunkban való felismerésének s az abból való szabadulásnak a vágyáról, a megváltozás utáni vágyról beszél. Egy bevásárlóközpont mozijában is tud munkálkodni a Szentlélek.”

Ugyancsak a Magyar Nemzet (28-29.o.) közli Fáy Zoltán Templomépítések Magyarországon című riportsorozatának első részét. A cikkíró figyelemre méltónak és biztatónak tartja, hogy a rendszerváltozás óta jóval több templom épült Magyarországon, mint amennyi gigantikus bevásárlóközpont. A szerző adatai szerint egyedül a Szombathelyi Egyházmegye 38 új katolikus templommal büszkélkedhet, országosan több mint 160 katolikus templomot és kápolnát emeltek 1990 óta, az új református templomok száma pedig 116. A sorozat első részében Fáy Zoltán a soroksár–újtelepi Fatimai Szűzanya-templomot és a szombathely–szöllősi templomot mutatja be.

Magyar Kurír