Napi sajtószemle

Külföldi hírek

A Magyar Hírlap (8.o.) Egy mondatban című rovatában közöli, hogy az Európai Parlament ülésére Hans-Gert Pöterring, a testület elnöke meghívta XVI. Benedek pápát.

A Népszabadság Hétvége mellékletében (4-5.o.) Karsai László Égő aggodalommal… címmel emlékezik meg arról, hogy hetven évvel ezelőtt, március 21-én virágvasárnap olvasták fel a Harmadik Birodalom templomaiban XI. Pius pápa Mit brennender Sorge kezdetű enciklikáját. A cikkíró szerint az akkor már súlyos beteg, nyolcvanadik évében járó pápa „hosszabb habozás, alapos mérlegelés után jutott arra az elhatározásra, hogy kiadja ezt az enciklikát”. A történész szerző az enciklikából kiemeli: „Bárki, aki fajt, vagy népet, vagy államot, vagy egy államformát dicsőít, az bálványimádó, az isteni renddel szemben áll… Isten a világtörténelem ura, királya, végső beteljesítője, parancsolatainak értéke független időtől, tértől, országtól és fajtól… A nácik agresszív pogánysága abban is megmutatkozik, hogy az ószövetségi Bibliát is támadják. Csak tudatlanság és gőg vakíthat el annyira valakit, hogy ne lássa az Ótestamentum kincseit, ne értse meg, hogy az Újszövetség az Ószövetség célja, megvalósítása és megkoronázása.” Karsai emlékeztet rá, hogy a náci pártlap, a Völkischer Beobachter kommentárban ítélte el az enciklikát, jelezve, hogy a szerződéseket, a Vatikánnal kötött konkordátumot is egyoldalúan fel lehet mondani. Sztójay Döme berlini magyar nagykövet szerint ez a cikk megütközést keltett külföldön. Karsai László írásából az is kiderül, hogy Hitler két kérdésben nem volt hajlandó engedményre: a papok nem politizálhatnak, és az ifjúság nevelése kizárólag az állam feladata. Hanns Kerrl egyházügyi miniszter pedig 1937 végén kijelentette: kormánya kötelessége, hogy segéllyel és az egyházi adók beszedésével az egyházakat támogassa, a hívők feladata, hogy egyházaikat fenntartsák. Kerrl jelezte: tervbe vették, hogy fokozatosan megszüntetik az egyházaknak nyújtott államsegélyt. A miniszter sikerrel állította a Harmadik Birodalom szolgálatába a protestáns egyházakat, őt viszont Hitler 1939-től már nem fogadta, mivel a katolikus klérust nem sikerült domesztikálnia. Kerrl 1941-ben bekövetkezett halála után pedig senkit nem nevezett ki a posztjára. Az eutanázia-program ellen csak a katolikus klérus tiltakozott, élén Clemens August von Galen münsteri püspökkel. Részben ennek is köszönhető, hogy 1941 augusztusában Hitler kénytelen volt, legalábbis hivatalosan, és 94 ezer elmebeteg legyilkolása után a mészárlásokat leállítani. Karsai megállapítja: XI. Pius végül eljutott odáig, hogy nem csak a nácik antiklerikalizmusát, hanem a fajelméletet és az antiszemitizmust is elítélte. Amikor Benito Mussolini 1938-ban a náci „fajvédő” törvények mintáját követve antiszemita törvények és rendeletek sorát adta ki, a pápa sokévi hallgatás után belga zarándokokhoz intézett, később nyilvánosságra hozott üzenetben bírálta az antiszemitizmust. Többek között kijelentette: „Ábrahám a mi pátriárkánk és ősapánk. Az antiszemitizmus összeegyeztethetetlen azzal a fenséges gondolattal, amelyet ez a tény kifejez. Nekünk, keresztényeknek semmi közünk sem lehet ehhez a mozgalomhoz. Nem és nem, azt mondom Néktek, hogy egy keresztény nem lehet antiszemita, ez megengedhetetlen.” Karsai szerint „nyilván magának XI. Piusnak is meg kellett küzdenie egyháza hagyományos teológiai, antijudiasta tanításaival, mint ahogy a Vatikánban is komoly ellenállásba ütközött, hiszen sokan voltak, akik akár aktuálpolitikai érvekkel is, megpróbálták a pápát az antiszemitizmus elleni fellépéstől visszatartani.” A cikkíró azt is megemlíti, hogy nem sokkal halála előtt XI. Pius „Humani Generis Unitas” (Az emberi faj egysége) kezdetű enciklikán dolgozott, s ebben minden addiginál élesebben elítélte az antiszemitizmust, a rasszizmust és a zsidók üldözését. Az enciklika végső szövegét egyes források szerint már 1938 szeptemberében elkészítették, de nem tették közzé. Karsai valószínűnek tartja, hogy Eugenio Pacelli bíboros államtitkár beszélte le XI. Piust az enciklika publikálásáról, attól tartva, hogy ez a katolikus egyház és hívei elleni újabb támadáshoz vezethetne Németországban. A pápa halála után a kézirat „elveszett” – írja Karsai László. Hozzáteszi: „Utóda, XII. Pius a holokauszt idején fülsiketítően hallgatott.”

Ugyancsak a Népszabadság Hétvége melléklete (Virágvasárnap… 2-3.o.) közli azt a beszélgetést, amit Róbert László készített 2003 tavaszán – már az amerikai invázió után – Samy atyával, aki a bagdadi Szent Péter káld keresztény szeminárium rektora volt. Az atyára Roger Etchegaray bíboros hívta fel a riporter figyelmét, hangsúlyozva: „Ha valaki igazán érdemes, méltó a tiszteletre, úgy Samy atya az.” A káld szeminárium rektora elmondta: „Hálát adhatunk az Úrnak, hogy élünk. Bár a mai helyzet sem könnyű. Káldok vagyunk, egyrészt, mert nyelvünk a káld-arameus. Ezt a nyelvet beszélte Jézus is. A káld nevet viseljük, mert ez mint nép volt egykoron nem messze innen, Úr városában, Ábrahám idején, ötezer évvel ezelőtt. A nyolcvanas években kétmillió lelket számlálhattunk Irakban. Azóta híveink egy része emigrált Amerikába, Ausztráliába.”

Magyar Kurír