Napi sajtószemle

A Népszabadságban (2.o.) Nagy N. Péter Sólyom jele címmel kifogásolja, hogy Sólyom László államfő ma négynapos erdélyi körútra indul, s így március 15-én délelőtt nem adhat jelt a hivatalos lobogó felvonására. Ez a rendszerváltozás óta először fordul elő. A cikkíró elismeri, fontos, hogy a köztársasági elnök találkozik majd Tempfli József nagyváradi katolikus megyéspüspökkel és Tőkés László Királyhágó-melléki református püspökkel, és megtekinti a Szent László-székesegyházat, valamint a püspöki palotát is, „Fontos volna azonban az is, hogy az államfő a nemzet egységének hivatalos letéteményese, a nemzet hivatalos zászlaja alatt álljon március 15-én, az ünnepen, amely aznap ismét azzal fenyeget, hogy a nemzet megosztottságának jelképévé válik. Ha ott volna, jelzés lenne. Hogy nem lesz ott, jelzés lehet. Hogy az lesz-e, ahhoz már nem tud hozzászólni. Mert nem lesz ott. A helyén.”

A Magyar Nemzet (Gazdára… 15.o.) közli, hogy első alkalommal adják át március 14-én a Magyar Művészetért Kuratórium és a Herendi Porcelánmanufaktúra által alapított Árpád Fejedelem Emlékdíjat és a díjjal járó Árpád-szobrot. A kitüntetettek között van Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek is.

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (A falu… 4.o.) Fábián Gyula beszámol arról, hogy a közelmúltban egy 76 évesen elhunyt ismerősének a temetésén volt egy viharsarki községben, s a gyászszertartást végző tiszteletes a temetés után elmondta neki: szomorú volt a búcsúztatás, több ok miatt is: kevesen voltak, „és az időseknek egyre szűkebb az ismeretsége. Ami engem emellett foglalkoztat, hogy itt látja meg igazán mindenki, hogy naponként nő a nyomorúság. Régi sötét ruhák helyett sokan agyonmosott melegítőben, filléres kínai tornacipőben voltak. Mit és mennyit látnak ebből a fővárosban? Községünkben él kereken 2400 lélek. A lakosság fele munkanélküli. A legnagyobb vétek, amit a nép és az ország ellen elkövettek, hogy elvették az emberek elől a munkát. Visszajutunk az 1930-as évek Magyarországába? Imre bácsit (az elhunyt neve) havonként meglátogattam a többi öreggel az otthonban. Tájékozott ember volt, újságot is rendszeresen olvasott. Egyszer azt kérdezte tőlem: Tiszteletes uram! Igaz, hogy ebben a sors által is sokat vert országban minden emberfiára csaknem másfél millió adósság esik? Megszomorítottam. Jól olvasta, itt tartunk. Eltűnődött. Se családnak, se szomszédnak még egy talicska földdel sem maradtam adósa. Hol és miért költöttem én ennyi töménytelen pénzt?”

Magyar Nemzet